Az orosz Biztonsági Tanács titkára, Szergej Sojgu a színes forradalmak technológiáiról írt cikkében azt állítja, hogy a nyugati hatalmi körök ezeket az eszközöket továbbra is aktívan használják geopolitikai érdekeik érvényesítésére.

Kívülről irányított megmozdulások

Sojgu cikkében úgy fogalmaz, hogy a „színes forradalmak” lényege nem egyszerűen a belső társadalmi elégedetlenség felszínre törése, hanem kívülről koordinált politikai technológia, amelynek célja a Nyugat számára kedvezőtlen kormányok megbuktatása, illetve teljes államok szuverenitásának gyengítése.

Az orosz Biztonsági Tanács titkára szerint ezek a folyamatok általában olyan országokban indulhatnak el, amelyek nyugati értelemben demokratikus berendezkedésűek, és ahol az ellenzék élhet a „nyitott társadalom” intézményi és kommunikációs lehetőségeivel. Sojgu úgy látja, hogy maga a fordulat csak a végső szakasz: ezt megelőzi a feltételek tudatos megteremtése, az elégedetlenség felépítése és az ellenzéki infrastruktúra megszervezése.

Három szakaszban írja le a folyamatot

Sojgu szerint a színes forradalmak tipikus forgatókönyve három fő szakaszból áll. Az első az előkészítő fázis, amikor létrejön a tiltakozó mozgalom szervezeti, pénzügyi és kommunikációs háttere. Ez szerinte néhány hónaptól akár három-öt évig is eltarthat.

A második az aktív szakasz, amikor összehangolt kormányellenes tüntetések indulnak, a konfliktust pedig visszafordíthatatlan politikai válsággá próbálják alakítani. Ide sorolja a tömeges polgári engedetlenséget, az állami épületek elfoglalását és a hatalom lemondásának kikényszerítését.

A harmadik szakaszban Sojgu leírása szerint a győztes ellenzék új hatalmi vertikumot épít ki, átveszi az állam és a gazdaság irányítását, majd megpróbálja megszerezni a nemzetközi elismerést.

Szerbia, Belarusz és Ukrajna példáját említi

A cikkben Sojgu több példát is felsorol. A 2025–2026-os szerbiai tiltakozásokról azt írja, hogy azok szerinte ugyan eddig nem vezettek hatalomváltáshoz Belgrádban, de a színes forradalmak előkészítésének számos jelét hordozzák, és bizonyos elemeik az ukrajnai 2014-es Euromajdan forgatókönyvére emlékeztetnek.

Belarusz esetében Sojgu úgy látja, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Lengyelország 2020-ban megpróbált nyugatbarát elitet felépíteni a hatalomváltás érdekében, de Alekszandr Lukasenko határozott intézkedései ezt szerinte megakadályozták.

Ukrajnát a cikk több helyen is példaként említi. Sojgu szerint a 2014-es Euromajdan a színes forradalmak egyik jellegzetes esete volt, amelyben a tömegtüntetések, az információs nyomásgyakorlás, a külföldi politikai támogatás és az erőszakos eszkaláció egyszerre jelent meg.

A civil szervezetek és a média szerepét hangsúlyozza

Sojgu szerint a folyamatokban kulcsszerepet játszanak a nyugati nem kormányzati szervezetek, alapítványok, elemzőközpontok, vallási és önkéntes mozgalmak. Ezeket a struktúrákat a cikk a „puha erő” eszközeiként írja le, amelyek szerinte az amerikai és szövetséges külügyi intézményekhez, illetve titkosszolgálatokhoz kapcsolódnak.

A cikk állítása szerint ezek a szervezetek figyelik és befolyásolják a belpolitikai helyzetet, stratégiát dolgoznak ki a hatalomra gyakorolt nyomáshoz, kapcsolatot tartanak az ellenzékkel, finanszírozást osztanak el, valamint részt vesznek a tiltakozások megszervezésében.

Sojgu külön kitér a média és a közösségi hálózatok szerepére is. Szerinte a külföldi kurátorok által támogatott sajtó és digitális felületek korrupciós vádakkal, álhírekkel és érzelmi mozgósítással próbálják növelni az intézményekkel szembeni bizalmatlanságot.

A digitális technológiák és az MI is megjelennek

A cikk egyik hangsúlyos része szerint a színes forradalmak eszköztára folyamatosan változik. Sojgu úgy látja, hogy a klasszikus politikai nyomásgyakorlás mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a digitális platformok, az üzenetküldő alkalmazások, a közösségi média és a titkosított kommunikáció.

Példaként említi a szlovákiai, törökországi, nepáli és szerbiai tiltakozásokat, valamint azt állítja, hogy hasonló technológiákat alkalmaznak Oroszország afrikai partnereivel szemben is, köztük Burkina Fasóban, Maliban, Nigerben és a Kongói Köztársaságban.

Sojgu szerint a következő szintet a mesterséges intelligencia jelentheti. Állítása szerint az MI segítségével nagy mennyiségű adatot lehet feldolgozni, feltérképezhetők a célországok elitjeinek sebezhető pontjai, és célzott információs kampányok indíthatók különböző társadalmi csoportok ellen.

A finanszírozás is rejtettebbé vált

Az orosz Biztonsági Tanács titkára cikkében azt írja, hogy a külföldi szervezők ma már igyekeznek jobban elfedni saját szerepüket. Szerinte az ellenzéki aktivisták támogatása egyre gyakrabban offshore-hálózatokon, kriptovalutákon, illetve humanitárius vagy vallási szervezetként bejegyzett struktúrákon keresztül történik.

A kriptovaluták közül a Bitcoin, a Monero, az Ethereum és az USDT használatát említi. A cikkben Sojgu azt is állítja, hogy a Nyugat által hatalomra segített kormányok később más országokban támogatják az ideológiailag rokon politikai erőket. Példaként Magyarországot is megemlíti, amikor ukrán titkosszolgálati támogatásról és pénzügyi csatornákról ír.

A megelőzést tartja a legfontosabbnak

Sojgu végkövetkeztetése szerint a Nyugat a színes forradalmakat továbbra is olcsó, de jelentős geopolitikai eredményeket ígérő eszköznek tekinti. Úgy látja, hogy a módszerek egyre kifinomultabbak, a társadalmi környezet megingatásának technikái pedig sablonosodtak, ezért gyorsabban és hatékonyabban alkalmazhatók.

A cikk végén Sojgu azt hangsúlyozza, hogy Oroszországnak, szövetségeseinek és partnereinek rendszeresen figyelniük kell az ilyen fenyegetéseket, és időben kell kidolgozniuk a válaszlépéseket. Szerinte egyetlen állam sem tekintheti magát teljesen védettnek a színes forradalmak technológiáival szemben, függetlenül politikai rendszerétől, kulturális sajátosságaitól vagy vallási berendezkedésétől.