Kanada az ankarai NATO-csúcson tíz ország támogatásával tervezi bejelenteni egy új, nemzetközi védelmi pénzintézet létrehozását. A Defence, Security and Resilience Bank, vagyis a Védelmi, Biztonsági és Ellenállóképességi Bank célja hivatalosan az lenne, hogy olcsó, hosszú távú finanszírozást biztosítson szövetséges országoknak és hadiipari szereplőknek.

A Reuters szerint az intézmény akár 100 milliárd font, vagyis nagyjából 133 milliárd dollárnyi kedvező finanszírozást is mozgósíthatna.

A kezdeményezés élén Mark Carney kanadai miniszterelnök áll, aki a Reuters szerint a bankot egy tágabb „középhatalmi” együttműködés részeként képzeli el, válaszul az Egyesült Államok vezette világrend repedezésére. A tervben Kanada lenne a fő központ, Luxemburg pedig az európai bázis.

Első látásra ez technikai ügynek tűnhet: pénzintézet, hitel, garancia, tőkepiaci forrásbevonás. Valójában azonban arról van szó, hogy a háborús készülődést pénzügyi infrastruktúrává szervezik. Nem egyszerűen többet költenének fegyverekre, hanem létrehoznának egy olyan bankot, amelynek feladata éppen az lenne, hogy a jövő háború olcsóbbak legyenek a Nyugat számára.

A „reziliencia” nyelve mögött hadiipari logika áll

A kanadai pénzügyminisztérium hivatalos közlése szerint a DSRB hosszú távú, alacsony költségű finanszírozást adna védelmi, biztonsági és ellenállóképességi kezdeményezésekre, különösen az ellátási láncokban, és segítené a tagállamokat, valamint a kis- és közepes hadiipari vállalatokat. A közlemény nyíltan arról beszél, hogy a bank a védelmi beruházások felfuttatását és a hadiipari bázis megerősítését szolgálná.

A kanadai miniszterelnöki hivatal ennél is világosabban fogalmazott: Carney és Luc Frieden luxemburgi miniszterelnök arról egyeztetett, hogy az új bank magántőkét mozgósítana a védelmi iparágak gyors felskálázására, többéves, alacsony költségű finanszírozással segítve, hogy a védelmi szektor „nagyobbra és gyorsabbra” nőjön.

Ez a kulcsmondat. A „biztonság”, „reziliencia” és „kollektív védelem” nyelve mögött nagyon konkrét gazdasági program áll: a hadiipar kapacitásbővítése, a fegyverbeszerzések felgyorsítása, a katonai ellátási láncok finanszírozása és a magántőke bevonása a fegyverkezési ciklusba.

Világbank, csak béke helyett militarizmussal

A DSRB saját bemutatkozása szerint az intézmény kizárólag államok tulajdonában álló multilaterális bank lenne, amely olcsó tőkét biztosítana kormányoknak, hadii beszerzéseket támogatna, és garanciákkal segítené, hogy kereskedelmi bankok is finanszírozzanak védelmi és biztonsági cégeket.

A modell a fejlesztési bankok logikáját veszi át, csak éppen nem utakra, kórházakra, ivóvízhálózatokra vagy klímaalkalmazkodásra, hanem fegyverekre, lőszerekre, drónokra, rakétákra és katonai infrastruktúrára adna pénzt. A KPMG elemzése szerint a DSRB-t kifejezetten a Világbankhoz hasonló, de kollektív védelemre és biztonságra szakosított intézményként képzelik el, amely AAA minősítésű kötvényekkel vonna be tőkét, majd hosszú lejáratú hiteleket és garanciákat nyújtana.

Ez rendkívül fontos fordulat. A háborús készülődés többé nem rendkívüli állapot, hanem banki termék lesz. A békeidő és háború közötti határ elmosódik, mert a katonai kapacitásbővítés tartós, intézményes, tőkepiaci logikába kerül.

Adósság, de más néven

A védelmi bank támogatói szerint az olcsó, közös finanszírozás tehermentesítheti a költségvetéseket. A DSRB fejlesztői oldala azt állítja, hogy a bank hosszú távú, alacsony költségű finanszírozást adna anélkül, hogy nyomást helyezne a nemzeti mérlegekre.

Ez azonban politikai szempontból veszélyes félmondat. A katonai beruházás attól még közpénzből vagy közösségi garanciával történik, hogy nem azonnal jelenik meg egy költségvetési sorban. A hitel nem ingyenpénz, a garancia nem semleges technikai eszköz, a közös kötvénykibocsátás pedig nem tünteti el a társadalmi árat.

A Financial Timesban megjelent egyik kritikus levél is a klasszikus „guns versus butter”, vagyis „fegyverek vagy jólét” dilemmára figyelmeztetett: a védelmi finanszírozási modellek bármilyen elegánsak is, nem tudják megszüntetni azt az alapvető választást, hogy a társadalmak katonai kiadásokra vagy civil javakra fordítják erőforrásaikat.

Ez különösen fontos a kelet-közép-európai országok számára. Ha a fegyverkezést olcsóbb hitelből lehet finanszírozni, az rövid távon csábító. De hosszú távon ugyanaz a társadalom fizeti meg az árát, amelynek közben kórházakra, vasútra, lakhatásra, oktatásra, energiabiztonságra és élelmiszer-önrendelkezésre is szüksége lenne.

A magánbankok is megérkeztek a háborús ciklusba

A Reuters szerint a projekt mellett olyan nagy pénzintézetek is megjelentek, mint a JPMorgan, a Deutsche Bank, a Commerzbank, az ING, valamint több nagy kanadai bank, köztük az RBC, a BMO, a CIBC, a National Bank of Canada, a Scotiabank és a TD Bank.

Ez nem mellékes részlet. A háborús gazdaság pénzügyi rendszerré szervezése azt is jelenti, hogy a fegyverkezés nemcsak állami stratégia, hanem befektetési lehetőség lesz. A védelmi bank hivatalosan államok tulajdonában állna, de a garanciák, kötvények, hitelek és beszállítói láncok révén a magánpénzügyi szektor is közvetlenül érdekeltté válna a katonai ipar bővülésében.

Adja magát a kérdés: ha a bankok, hadiipari beszállítók és államok közös pénzügyi infrastruktúrát építenek a fegyverkezésre, akkor ki fog intézményesen érdekeltté válni a fegyverkezési spirál lassításában? Hol van a békebank, amely tűzszüneti mechanizmusokat, újjáépítést, energiabiztonságot, diplomáciai kapacitást és társadalmi ellenállóképességet finanszíroz ugyanekkora ambícióval?

Az EU már külön utat is épít

A kanadai kezdeményezés nem az egyetlen ilyen eszköz. Az Európai Unió SAFE nevű programja 150 milliárd eurónyi, hosszú lejáratú, versenyképes kamatozású hitelt biztosít a tagállamoknak védelmi beruházásokra és közös beszerzésekre. Az Európai Bizottság szerint a program célja, hogy gyorsítsa a védelmi készenlétet és megerősítse az európai védelmi ipari bázist.

A DSRB tehát nem kivétel, hanem egy nagyobb tendencia része. A katonai kiadások növelése már nemcsak költségvetési döntés, hanem pénzügyi innovációs program lett. Közös hitelek, AAA kötvények, garanciák, fejlesztési banki modellek, magántőke-bevonás: a nyelv egyre kevésbé katonai, és egyre inkább bankári. De a végcél ugyanaz marad: több fegyver, több kapacitás, több készenlét.

A békepárti kritika lényege

Nem az a kérdés, hogy az államoknak lehet-e legitim védelmi igényük. Lehet. Nem is az, hogy Oroszország ukrajnai háborúja, az amerikai kiszámíthatatlanság vagy a globális fegyverkezési verseny ne teremtene valós biztonsági dilemmákat. Teremt.

A kérdés az, hogy erre a világra az egyetlen válaszunk valóban a fegyverkezés pénzügyi gyorsítósávja-e. Ha minden válságra újabb védelmi hitel, újabb katonai alap, újabb hadiipari kapacitásbővítés és újabb GDP-arányos fegyverkezési cél a válasz, akkor a politika lassan feladja saját béketeremtő szerepét, és átadja a terepet a háborús gazdaság automatizmusainak.

A DSRB ezért nem csupán egy bank. Ez a militarizált korszak intézményi szimbóluma: azt üzeni, hogy a jövőre nem békével, diplomáciával és társadalmi biztonsággal készülünk, hanem olcsó hitelből felskálázott fegyvergyártással.

És ez az, ami igazán rosszul hangzik.