Isten sokat gondolkozott: „Mit lehet tenni ezekkel?” Hazudnak reggel, éjjel meg esete. Vakok vezetnek világtalanokat. Mózes székében farizeusok ülnek. Vannak nők, akiknek 5 párjuk volt és egy se volt a férjük. A vámosok csalnak, a fegyveres testületek tagjai visszaélnek az erőfölényükkel. A kereskedők a templomból is plázát csinálnak. Hamis próféták és álmessiások gazdagodnak degeszre. A szabadságból és egyenlőségből a pénzzel összekötve csinálnak bálványt.

„Mit tegyünk, hát, ezekkel?” – kérdezte Isten napról napra egyre hangosabban. Az angyalok hallgattak, a hatalmasságok és fejedelemségek szóhoz sem jutottak. Isten azonban nem maradt magára a döntésben. A Fiát kérte, hogy segítsen, és a Fiú egy pillanatig sem várakoztatta. Eljött a hazugok, adócsalók, hűtlenek, sikkasztók, paráznák és önkényurak közé. Minden beteget meggyógyított, akit elé hoztak, minden lényegeset megtanított, ezreket megetetett és százezreket felüdített. Ezek után elfogadta, hogy az emberek nem bírják el a tökéleteseket maguk között, így megengedte nekik, hogy kivégezzék. Meghalt. Föltámadt. De újra eljön ítélni élőket és holtakat és országának nem lesz vége. Másnak lesz vége.

A Szentlélek

Mindig volt valami áradó az Atya és Fiú között. A szeráfok értették egyedül. Az emberek kedvéért Szentléleknek nevezték. Még Illés sem tudott róla, de minden szava tőle származott. Ő volt a regényben a fordulat, a mesében a tanulság, a verseben a szépség, a szerelemben az illem. Ő volt az szélben az üzenet, napkeltekor a harmat a füvön, és ő volt minden egyes hópehelyben a szerkezet.

Egy kis időbe tellett míg az emberek rájöttek, hogy csak általa lehet egy ostyából az élet kenyere és egy kehelyben a borból az üdvösség itala. És úgy tűnt, ezt hiába csinálja. Az emberek adtak és vettek, házasodtak és elváltak. Nemzet nemzet ellen fordult és háborúk tüzei perzselték fel a vetéseket. Járványok törtek ki és a gyógyítók folyton hibáztak, amiért az emberek Istent hibáztatták. Leszedték a tantermek falairól a hitvallásokat, akkor is, ha nem 95 pontból álltak.

Kitaláltak ezer eszközt, amin keresztül minden olyat terjeszthettek, ami nem a Lélektől való. A látszat kedvéért megengedték az arra a hatalomtól előre kiválasztottaknak, hogy ezeken a helyeken, néha-néha hangképeket adjanak a Fiúról, de amikor rájöttek, hogy a harangok ördögűzésre is alkalmasak, akkor a főcsatornájukon elhallgattatták őket. Egymás aktáiban keresték sanyarú sorsuk okozóit, hogy soha, sehol, senkinek ne kelljen megbocsátaniuk. Méltán váltak méltatlanná az üdvösségre.

Apa, nagyon fáj

A Fiú előtt nem volt kétséges: románföldre, magyarföldre és a világ minden zugába megérkezett az önkény. Látta, ahogy algoritmusok ontották magukból a következő legvalószínűbb szótagot, akkor is, ha nem kérdezte őket senki. Olvasta a temérdek személyre szabott csábító üzenetet és arra gondolt, hogy „Apa, nagyon fáj! Mit lehet tenni ezekkel?”. A Szentlélek megsúgta neki: szeretni kell. Ennek tanúja ez írás szerzője. Aki nem hiszi, az vesse rá az első követ.

Írta:
Rákóczi Piroska