Sokan gondolhatják a cím alapján, hogy most egy lelkizés jön arról, hogy bocsássunk meg teljesen. És igen, ahogy Jézus Krisztus tanította nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer. Vagyis mindig mindent meg kell bocsátanunk. Nem válogathatunk. Nincs szelektív megbocsátás. De mi van, ha nem megy? Ha a pszichénk ezerszer elmondta nekünk, hogy ezt már nem bírja? És itt jön az igazi kérdés, amiről írni akarok.
Az elkeveredés
A világnak van egy receptje rá. Azt szokták mondani, hogy lépjünk túl rajta. És ezt sok esetben meg is tesszük. Mi ezzel a baj? A psziché megkönnyebbül, az élet meg megy tovább. A baj az sokkal nagyobb ezzel, mint gondolnánk. A baj az, hogy keveredik az emberben a világi és mennyei szemlélet. Mit tanított a Mester? Azt, hogy belülről, a szív mélyéről kell az embernek rendbe tennie magát, megtalálni a békéjét és megőrizni a kezdeményező képességét. Máté evangéliuma szerint Jézus ezt jelentette ki: „a szív bőségéből szól a száj.” (Mt12, 34). Ugyancsak Máté szerint: „Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert.” (Mt15, 18) Vagyis a szív, ma úgy mondanánk, hogy az ember lelke az, ahonnan minden kiindul.
A világ szépen lassan kitaszította az egyházi fogalmakat a maga beszédkészletéből. Amikor a keresztény ember nem hívőkkel kommunikál, kénytelen-kelletlen, a világ fogalmait használja. Így elkeveredik tudatában és gondolkodásmódjában a földi és mennyei. Ezt az alkalmazkodást meg lehet tenni, de saját magunk számára, abban a titokban, amikor imádkozunk és Mennyi atyánk lát bennünket, érdemes ettől a kényszeres beszédkészségtől megszabadulni. Volt, akinek ez a nehéz művelet sikerül. Életeket mentett vele.
Amit a GULÁG-on meg kellett tanulni
Olofson Placid atyát sokan ismerik. Ő volt az a pap, aki ráébredt hivatására az oroszok magyarországi börtönében, amikor még nem vitték ki a GULÁG-ra. Meg kell mentenie az embereket. Közösséget szervezett a munkatáborban és majdnem mindenki hazajött közülük. Ő az utolsó transzporttal érkezett. Tudta, hogy a bosszúállás lelki állapota inkább betegítőleg hat, mint gyógyítólag. Tudta, hogy ezt vallásos módon nem közölheti a szabadult rabok többségével. Akkor arról kezdett beszélni, hogy most új élet jön. Kezdet van. Ne azt nézzük, ami elmúlt. Szabaduljunk meg tőle. Mert…
A szabadság élménye
Manapság, amikor egy fiatalnak az a szabadság, ha egy rendszerben nincsenek szabályok, bármit szabad tenni, akkor érdemes arról beszélni, hogy mi is az igazi szabadság. A helyzet az, hogy a mások bűneivel való foglalkozás mind a szívet, mind a pszichét és a testet is rabságban tartja. Egy olyan szabad akaratból hozott döntés, hogy én megbocsátok neki, akkora megkönnyebbülés, akkora teret nyit a kreativitásnak, hogy magunk is elámulunk a csodán.
A megbocsátás egy példa
A megbocsátás körüli emberi viták jó példát annak föltárására, hogy miképp keveredik a világ és a másvilág fogalomkészlete. Ezt a problémát egy plébános úgy oldotta meg, hogy a templom fölszentelésének ünnepére azt mondta, hogy a templom születésnapját ünnepeljük. Tudom, hogy ehhez hasonló módszerről Pál apostol is ír: „Tejjel tápláltalak benneteket, nem szilárd étellel, mert nem bírtátok el. Sőt még most sem bírjátok el, 3mert testiek vagytok. Amikor ugyanis vetélkedtek és civódtok, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e nagyon is emberi módon? 4Mert amíg az egyik így nyilatkozik: „Én Pállal tartok”, a másik meg: „Én Apollóval” – vajon nem vagytok-e túlságosan emberiek?” (1Kor3, 2-4) Lehet, tehát azt tenni, hogy a plébános, aki a templomszentelés ünnepét a sajtó és az internet összes felületén a templom születésnapjaként említi, de ettől nem lesz több hívő. Ettől csak több felületesen hívő lesz. Mit tegyünk tehát?
Mit tegyünk?
Tegyünk! Tegyünk jót! Tegyünk megdöbbentően jót! Az angolok szeretik azt a jelenséget, hogy „out of the box”. Tőlük tanulva, tegyünk valami beskautujázhatatlan jót! És mint javasoltam, amikor kettesben vagyunk Istennel, bátran beszéljünk vele hitünk fogalmaival. Ekkor tisztul a szív.
Írta:
Rákóczi Piroska
