Képzeljük el a következőt! Valamiért van anyag. Csak úgy magában van. Mélyén, még az atomi szintnél is lejjebb, valami rezeg. Ez a valami úgy rezeg, hogy létrejön belőle sok-sok galaxis, sok-sok nap, közte a miénk. És ez a céltalan rezgés valamilyen rejtett oknál fogva egyfolytában fejlődik, különösen az egyik közepes méretű bolygón, a földön.

A hely

Más ismert helyen nem indul meg az anyag szervessé fejlődése, de valamiért ennek a rezgésnek az a természete, hogy kizárólag egy helyen, a földön, a mi bolygónkon ez a rezgés létrehoz egy élő sejtet. Egy szerves lényt. És ez a rezgés úgy rezeg már a kezdetektől, mikor elkezdett rezegni, hogy az élő szervezetek fejlődésnek indulnak. Egyre bonyolultabb szerveződéseket hoznak létre. Ezeknek közös tulajdonsága az ösztönösség. És mindez a naprendszerben csak egyetlen helyen – és vagy merő véletlenből vagy az atomi szint alatti építőanyag rezgésének következtében. Mert az a természete a rezgésnek, hogy szerves anyaggá váljon: életté legyen.

Az összehangolás

A szerves létezőket időnként külső kozmikus sugárzás éri, amitől megváltoznak. A fejlődésük során valamiért kialakul a saját maguk reprodukálásának rendszere, azaz a DNS-ek lánca. Utána újabb kozmikus sugárzások következtében a fejlettebb, azaz még összetettebb, saját tetteikben egyre nagyobb önállósággal bíró létezők, azaz állatok keletkeznek.

És végül úgy 40-60 ezer évvel ezelőtt megjelenik a földön az ember. Az ember, akiben a rezgések véletlenszerűen kialakult rendszere a bonyolultságnak azt a fokát éri el, hogy szabad döntéseket képes hozni. A rezgések tehát felszabadulnak saját értelmetlenségük és saját természetük rabsága alól és… És nem tudnak magukról.

A társadalom

Aztán a rezgésekből létrejött ember kimond egy szót. Én. Ez a szó mindenkinek megadatik, aki ember és elmúlt másfél-két éves. És ez a sok én annyi lesz, hogy egymással összefogva és ugyanakkor versengve már akkor társadalommá szerveződik, amikor a vaseszközöknél bonyolultabbat nem használ.

És ez a sok én rájön, hogy egyszer meghalhat. Vagyis a sok rezgésből szerveződött öntudattal és társadalmat szervezve élő én mind mindent túlélő akar lenni. De ilyen nincs. A sok rezgést legyőzi valami, amit egyszerűen csak halálnak hívunk. A sok rezgés tehát teljességgel feleslegesen alakult ilyen bonyolult szerkezetté, amit férfinak és nőnek neveznek, mert egyszer csak összeomlik. És akkor is összeomlik, ha nincs külső rossz hatás. Abból is kimegy egyszer az élet, akit nem ölnek meg és nem teper le a betegség, mert ilyen ez a rezgés, hogy nem tart végtelen ideig fönn egy ént.

Viszont mióta három ember összeállt, hogy együtt fogjanak meg egy kecskegidát, azóta közösségként él. Mert ez a rezgés természete. Ugye?

A hit és a szabadság

Aztán ez a rezgésegyüttes, ami az éntudattal rendelkező ember egyszer csak azt gondolja, hogy ő nem lehet a véletlen műve. Őt valaki előre kigondolta. Ezt a valakit Istennek nevezi és imádja és azt állítja róla, hogy párbeszédet kezdeményezett vele.

Majd rengeteg évszázad eltelik és a rezgésekből létrejött rezgéskutató emberek elődjei, a tudósok elkezdik azt állítani, hogy nincs Isten. És így jön létre az az ember, akiről szövegem szól: az ateista. Ő a fölszabadult én. Neki nem parancsol senki. A társadalom mögött nem isteni rendelések, hanem társadalmi szerződés van. A lélek nem létezik, mert a rezgésekből olyan bonyolult tevékenységet végző szerves aggyal rendelkező lény lett, aki képes boncolni egy halott társát az nem találja benne a lelket. Igaz, hogy később egy boncoló rezgésegyüttes bebizonyítja, hogy a tetemek a halál pillanatában mind 2-2,5 grammal nehezebbek, mint 3-10 perccel később, de ez nem zavarja azokat, akik a lelket keresik a halottakban. Nem találják, tehát nincs.

A kérdések

Vajon bebizonyítható-e, hogy az atomi szint alatti rezgések mind erre maguktól képesek? Miféle játéka ez a rezgésnek, ha a végén az a szervezettségű rezgésköteg, akiben kialakul az én képessége, aki fél, haragszik, szomorkodik és szeret, visszaesik egy alacsonyabb szintre? Miért fél ettől a visszaeséstől az én? Ha minden eddigi ismereteink szerinti legösszetettebb rezgésrendszer meghal, de közben a tudomány állandóan fejlődik, akkor vajon a céltalan anyag áldozatot hoz önön megértéséért? De az anyag csak anyag. És véletlenül olyan a természete, hogy magát egyre jobban megismeri, majd elpusztul? És ha elpusztul, akkor az anyag végleg vissza fog hullani a semmibe? Akkor valójában mi az ember? Egy fejlődési láncszem, aminek semmi értelme? Csak van itt egy helyzet. Ha az anyag a semmiből lett és semmivé lesz, akkor hogyan áll fönn? Nincs esetleg egy fenntartója? És itt ér véget az ateista történet.

Írta:
Rákóczi Piroska