2024.május 30.
Janka, Zsanett, Johanna, Nándor

A halottakról való beszéd

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
halottak napja 562

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Egyszer részt vettem egy polgári temetésen. Nem lehet szertartásnak nevezni, amit ott átéltünk. Búcsúztató volt. Egy szép hangú hölgy elmondta a halott élettörténetét a ravatalozóban, majd a rokonok és barátok kikísérték a koporsót a sírig, ahol csöndben a földbe eresztették az elhunytat. Nem volt az eseményben semmi taszító és semmi feltűnő. Az ember elfogadja, hogy a halott és családja nem hisz Istenben, és akkor…

Az igeidők jelei

A II. Vatikáni Zsinat nagyon sok fontos tanítással gazdagította nem csak a katolikus, de az egész keresztény világot. Az egyik ilyen meglátás, hogy a hívőknek figyelni kell az idők jeleit. Én az említett temetésen az igeidőkre figyelmeztem. A halottról csupa múlt idejű igét hallottunk.

Ezzel szemben, akik hisznek a halál utáni életben, tudnak elhunyt szeretteikről jelen időben beszélni. Tudják, hogy nem vesztették el, akit annyira szerettek, ezért mondhatják, hogy Apa vagy Nagymama vagy Tamás vagy Barbara valamit szól ahhoz is, ami akkor történik velünk, amikor ők már nincsenek köztünk. Ezek a jelen időben kimondott mondatok pedig visszahatnak a kimondóik lelkére. Nem csupán a pszichére, de a halhatatlan lelkünkre is. A Bibliából pedig tudjuk, hogy mekkora lelki győzelem a valóság szerinti beszéd.

A példabeszédek könyve

Az Ószövetség népe nem hitt sem a Szentháromságban sem abban a mennyországban, amiben a keresztények. De tudván tudta, hogy a beszéd életet jelenthet, és halálba vezethet. Erről a hozzáállásról csak egy mondatot hozok bizonyítékul. “Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi.” (Péld 18, 21) Erről az egyetlen igazságról sokat érdemes elmélkedni. Most, amikor a világban dúl a narratívák harca, amikor tudjuk, hogy vannak csatlósai a halál civilizációjának, és keressük ebben a helyzetben az élet lehetőségeit, akkor jó tudnunk, hogy van egy egészen egyszerű eszköz a kezünkben: a halottainkról szóló jelen idejű megemlékezések.

Ha ellátogatunk a temtőbe

Amikor elmegyünk egy szerettünk sírjához és imádkozunk érte, akkor beszéljünk Istennek róla jelen időben. Nagy kegyelmek forrása ez a hozzáállás. Meg fogunk lepődni, hogy annak a gondolatnak az erősítése, hogy egy számunkra fontos ember tudja, hogy mi történik velünk, mekkora erőt ad. Átlépünk így a remény küszöbén, és soha többé nem leszünk egyedül.

Rákóczi Piroska

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához