Mármint azokhoz, akik meghallották. Múlt pénteken, a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián határozott léptekkel kiballagott a pódiumra egy magabiztos, tiszta tekintetű negyvenes férfi és megszólította Európát. Igen, az amerikai alelnök 19 perces, fejből elmondott beszédében alázattal, de becsületesen, eltökélten szembesítette a vezető elitet hibáival. Nem vádaskodott, nem ostorozott senkit, de felhívta a figyelmet azokra a súlyos problémákra, amelyek felgyorsították, végzetesen megpecsételték az amúgy is hanyatló, vén kontinens agóniáját. Az első perc a részvétről szólt, az egy nappal korábbi gázolásos merényletről, amelyben egy 24 éves afgán hajtott autójával egy szakszervezeti tüntetés résztvevői közé a bajor fővárosban. A politikust mélyen megérintette a gonoszság, amelyet elszenvedett a közösség. JD Vance ezután rátért a szakmai kérdésekre, rögtön az elején, a biztonságról szólva leszögezte: azt bizony belülről éri fenyegetés, mivel Európa visszahúzódott, eltért néhány alapvető vívmányától. Ezeket az értékeket nem hangoztatni kell, hanem megélni a szabadság minden rendkívüli áldását. Elmondta: nem lehet kényszeríteni az embereket arra, hogy mit gondoljanak, érezzenek, higgyenek, „a szólásszabadság, attól tartok, visszavonulóban van.” Az amerikai alelnök Európa vezetőihez szólt: nincs biztonság, ha a politikusok félnek a hangoktól, véleményektől és a lelkiismerettől, melyek saját népüket irányítják, s ha a saját szavazóiktól való félelembe menekülnek, Amerika nem tehet értük semmit. A tömeges migrációt is kihívásnak nevezte, amely irányváltoztatást kíván, mert az embereket érdeklik az otthonaik, az álmaik, a biztonságuk és az a képességük, hogy gondoskodjanak magukról és a gyermekeikről. Végső soron Vance alelnök szerint az emberek véleményének semmibe vétele, kizárása a politikából nem véd meg semmitől, nem ad biztonságot.
Kerek, karakán és lényeglátó beszéd volt, a mostani európai elit ízlésétől azonban jó távol állt, nem is kapott mást, csak vérszegény, kényszeredett tapsot, azt is csak az álságos illem miatt. Kérdés az is, hogy mit értettek meg belőle azok, akiknek szólt, de talán nem is kérdés: keveset. A Biztonsági Konferencia német elnöke meghatódva összegzett zárásként: „Az alelnök pénteki beszéde után attól kell tartanunk, hogy közös értékalapunk már nem is annyira közös. Nagyon hálás vagyok mindazoknak az európai politikusoknak, akik kiálltak és megerősítették azokat az értékeket és elveket, amelyeket védelmeznek. Senki sem tette ezt jobban, mint Zelenszkij elnök. Hadd fejezzem be…majd Heusgen nagykövet az élő adásban elsírta magát.
Tökéletes pillanatkép a betegségről. Európa gyenge, monomániás vezetői, velük szemben mi, akik érzik a vesztüket az elrontott intézkedések, az elkövetett és jóvátehetetlen bűnök miatt. S akkor jön egy őszinte szónok a Nagy Víz túlsó partjáról, elegánsan, de kérlelhetetlenül belemondja az igazságot a felelősök képébe, de azok nem értik. Odabetonozták őket a teherautó raklapjára: már emelik, döntik a platót, de ők érinthetetlenek, odaragasztva sivalkodnak és a nagy zajban már meg is süketültek. Mi meg várjuk, hogy ránk omoljanak, akkor talán végre felébrednek.
Addig meg szól a háborús kórus, Macron elnök a hét elején összerántotta Párizsban a legelszántabb szólistákat egy kis válságtanácskozásra, hátha sikerül Ukrajnát továbbra is háborúban tartani. A béke szitokszó ebben a feje tetejére állított világban, az Európai Bizottság elnöke megbeszélést folytatott az amerikai elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottjával Brüsszelben. Ennek csak az lett az eredménye, hogy Ursula biztosította Keith Kelloggot: „az Európai Unió teljes mértékben kiveszi a részét az Ukrajnának nyújtott katonai segítségből, és kész még többet tenni.” A halottak a harctéren, meg mintha nem is lennének, ez Eurouschinak nem szempont. Mi lenne vele, ha véget érne az öldöklés, akkor nem siethetne havonta Kijevbe, hogy megölelgesse a bátor zongoristaelnököt. Az sem zavaró tényező, hogy Zelenszkij elismerte, hogy a támogatási pénzek fele, hogy hogy nem, de valahogyan hiányzik.
A gőg pocsék tanácsadó, legtöbbször jól orrba vágja a felfuvalkodottat. Lassan, de biztosan ez a sors vár a Nyugat arrogáns vezetőire is, akkor is, ha nem hiszik el, hogy ez velük is megtörténhet. Tekintélyük, súlyuk elszállt, mint madárdal a tavaszi éjszakában és kemény lesz a kijózanodás. Izgalmas időket élünk, szó szerint naponta söpör végig rajtunk a történelem. Mit is idéznek a hírügynökségek ma Trump elnök közösségi hálózaton feldobott posztjából? „Ő egy diktátor választások nélkül, Zelenszkij jobb, ha gyorsan cselekszik, különben nem marad országa. Mindeközben sikeresen tárgyalunk a háború befejezéséről Oroszországgal…”
Bizakodjunk, várjuk kitartóan a jó időket. Reálisan, tiszta lelkiismerettel.
Írta:
Kiss Gyöngyi
