Kész szerencse, hogy a külföldön befutott tudósaink mélyen belül és jól láthatóan kívül is megőrizték magyar identitásukat
A friss Nobel-díjas Krausz Ferenc kicsit álmosan és megilletődve állt a kamerák előtt. Az osztrák közszolgálati televízió, az ORF akart mindenkinél előbb interjút készíteni az Austro-Ungarn fizikussal, aki ebben az évben tovább növelte az osztrák Nobel-díjasok számát. Mindenáron azt akarták kihúzni belőle, hogy ő magyar származása ellenére is osztrák, Ausztriának köszönheti, hogy a tudományos életben ilyen sikereket tudott elérni. A rámenős riporternő kérdései innen indulva tekeredtek abba az irányba, hogy Krausz professzor mondjon már véleményt a magyarországi tudományos életről, erősítse meg a nyugati demokráciák jól informáltságát e kérdésben. Az a hír járja feléjük, hogy a jobboldali populista rezsim keze mindenhová elér, nemcsak a média és a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozzák Magyarországon, hanem a tudományos kutatás szabadságát is. Rögtön utalt az egyetemek alapítványba szervezésére, az akadémia szétverésére és a tudományos álprojektekre, amiket az állam ír ki, meghatározva, hogy a kutatóknak mivel kell és mivel nem szabad foglalkozniuk. Aki az elvárásoknak nem tesz eleget, az szedheti a sátorfáját és kereshet magának helyet a nyugati világ szabadságában. Mint Krausz is tette ezt, csúsztatott egy nagyot az időben a céltudatos riporter asszony, aki egyébként a magyar neveket nem tudta hibátlanul kiejteni.
Krausz Ferenc viszont hibátlan németséggel adott válaszaival megmutatta, hogy nemcsak rendkívüli tudós, hanem kitűnő diplomata is. Ecsetelte, mennyire sokat köszönhet magyarországi tanárainak, akik az érdeklődését felkeltették, tanították és támogatták. Ugyanez volt a helyzet a magyar egyetemeken, ahol a legkitűnőbb professzoroktól tanulhatott, és a budapesti kutatóintézetben is, ahol a lézerkutatás irányába terelték az érdeklődését. Elsősorban magyar vagyok, persze osztrák állampolgár is, de Németországban élek és dolgozom. Összefoglalóan európai vagyok – mondta –, és a tudományos kutatásra a nemzetköziség a jellemző. Az indoktrinált kérdésre pedig nemes egyszerűséggel azt válaszolta, hogy ő nem tapasztalta a politikai irányítást a magyarországi munkái során, és most is folyik ott egy kutatási gigaprojektje, amihez beleszólás nélkül minden támogatást megkap.
Ez a gigaprojekt a Molekuláris Ujjlenyomat Vizsgáló Központban zajlik. A központ vezetésével Krausz Ferenc professzort bízták meg, hiszen a kutatási témát ő találta ki. Krausz nemzetközi csapatot állított össze, hogy a magyar kormány által megítélt 20,6 milliárd forintból elindítsák a daganatos és más betegségek korai felismerésének kutatását. Ebben a nagyszabású projektben tíz éven keresztül tizenötezer egészséges, de különböző betegségekre genetikai hajlammal bíró, embertől vesznek időről időre vérmintákat, amelyeket ultrarövid impulzusú lézerrel elemeznek ki. Az emberi egészség monitorozására a lézertudomány legfrissebb eredményeit és a szegedi lézerközpont világszínvonalú eszközparkját használják fel.
A kormány ellenőrzése alatt tartja a magyar tudományt, írta a projekt indulásakor a baloldali sajtó, nem egy, hanem 146 cikket szentelve a témának. „Miközben más tudományágak a túlélésükért küzdenek a nekik járó egy-kétmilliárd forintok önkényes visszatartása miatt, a magyar kutatásfejlesztésben óriásinak számító összeggel dobnak meg egy kifejezetten ellentmondásos megítélésű pilotprojektet. Hasonló pilotprojektre jellemzően néhány millió forintot szoktak adni, nem 20 milliárdot, ez teljesen eltér a tudományfinanszírozás normális működésétől!” – hergelték 2019-ben az MTA átalakításának tervével egyébként is felhergelt közvéleményt. Idézték a hazai onkológiában szakértő vezetők nyilatkozatait, akik szerint ez az egész kutatási terv humbug, egy hályogkovács-szintű dolog.
Lehet, hogy az újságírókat és a „szakértő vezetőket” zavarta az elnevezés, talán arra gondoltak, hogy az „Ujjlenyomat Vizsgáló Központ” a személyiségi jogainkat támadja az új lézeres technikával. És rögtön vizslatni kezdték, mi lehet vajon a politikai háttér. Úgy vélték, hogy az egyedi támogatások jól passzolnak az akkori innovációs miniszter, Palkovics László céljához, aki a tudományos testületeket megkerülve hozza kormányzati döntéseit. Azt hiszi ez a kormány, hogy a tudományos közösségnél jobban el tudja dönteni, milyen kutatást érdemes folytatni, milyenre kell pénzt adni! – háborodott fel a ellenérdekelt szakma.
Politika tényleg volt a dologban. Szétverik a Magyar Tudományos Akadémiát! kiáltotta a világba a honi ellenzéki sajtó, és rögtön utcára hívták az érintetteket meg a tüntetni szeretőket. Német és egyéb nemzetközi tudományos intézmények azonnal jelezték, hogy nagyon aggasztónak tartják az akadémia átalakításának szándékát. Arról valahogy nem esett szó, hogy a Széchenyi-féle MTA szerkezetét az ötvenes években szovjet mintára alakították át, hogy a zárt tudós társaságot a kutatóintézeti hálózattal felhígítsák. A demokratikus világban mindenütt külön működik a kutatóintézeti hálózat, például a magyar átalakítás ellen tiltakozó Németországban is a Max Planck Intézetekben és az egyetemeken folyik a kutatás, nem a tudományos akadémiákon.
Az akadémia körüli hergelés elérte Szegedet is. Itt a város északi részén, egy régi szovjet katonai bázison európai uniós és magyar közös finanszírozású lézeres kutatóközpont épült. Az ELI-ALPS a világon egyedülálló lézeres infrastruktúrája olyan kutatási eszköztárat teremtett, amely nemcsak a világ minden tájáról érkező kutatócsoportoknak tud adni jó pénzért kutatási lehetőséget, hanem az ország innovációs versenyképességét is növeli. Az ELI-ALPS nemzetközi tanácsadó testületének három tagja 2019-ben, az akadémia átalakításának viharos heteiben elérkezettnek látta az időt, hogy felmondjon. Úgy vélték, hogy a kormányzat kézi vezérléssel mindenbe beleszól, például a lézerközpont átvilágításával megkérdezésük nélkül egy németországi fizikust bíztak meg. Név szerint Krausz Ferencet, a lézertudomány legelismertebb szakemberét, akinél erre a feladatra alkalmasabbat nem is találhattak volna. Az átvilágításra azért volt szükség, mert a lézerközpont nem működött hatékonyan, és nehezen haladt a nemzetközi együttműködések kialakítása. A felmondott három tanácsadóból kettő német volt, egy müncheni és egy jénai professzor. A harmadik magyar.
Ki-ki vonja le a tanulságot ebből a történetből. Idáig azért mentek tehetséges tudósaink külföldre, mert a kutatáshoz szükséges csúcs infrastruktúra és pénz nem állt rendelkezésre. Most, amikor világszínvonalú kutatóhely épült és bőkezűen finanszíroznák a kutatás-fejlesztést, (állami támogatással, mert mi másból?) irigységből vagy bármi más okból gáncsoskodnak, farkast kiáltanak azok, akiknek mások tehetsége, a struktúraváltás vagy épp a jelenlegi politikai rendszer nem tetszik.
Kész szerencse, hogy a külföldön befutott tudósaink mélyen belül és jól láthatóan kívül is megőrizték magyar identitásukat, és mindent megtesznek azért, hogy hírnevükkel a hazájuk elismertségét gyarapítsák. Még akkor is, ha itthonról sokan a külföldi narratívának szurkolnak, az amerikai Karikónak és az Austro-Ungarn Krausz Ferencnek.
Elég érdekesen felállított paraméterek alapján Krausz Ferenccel a magyar vonatkozású osztrák Nobel-díjasok száma kilencre emelkedett. Például, amikor Wigner Jenő született (1902-ben) Budapesten, akkor a magyar főváros „Österreich-Ungarn” része volt, így kétség nem fér osztrák származásához. Nekik ezt jelenti a dualizmus, az Osztrák-Magyar Monarchia, az oktrojált osztrák-Habsburg hegemónia továbbélését. Így lopják meg minden szinten a történelmünket. De erről majd legközelebb.
A szerző történész
Forrás:magyarhirlap.hu
