Azzal, hogy az EU vezetői vakon követték az Egyesült Államokat a proxy-háborúkban, olyan visszahatást váltottak ki, amely azzal fenyeget, hogy a saját vesztüket okozza.
A nyugati kormányok saját maguk által okozott válságban vannak
Azzal, hogy az EU vezetői vakon követték az Egyesült Államokat a proxy-háborúkban, olyan visszahatást váltottak ki, amely azzal fenyeget, hogy a saját vesztüket okozza.
Írta: Graham Hryce ausztrál újságíró és volt médiajogász, akinek munkáit a The Australian, a Sydney Morning Herald, a The Age, a Sunday Mail, a Spectator és a Quadrant közölte. A teljes cikkét lefordítottam számotokra annak ellenére, hogy a szerzője szélsőségesen Trump ellenes személy.
Miközben az amerikai birodalom palesztinai és ukrajnai proxy-háborúi eszkalálódnak, a politikai instabilitás akut állapota, amely a legtöbb nyugati demokráciát jellemzi, az utóbbi időben – nem meglepő módon – felerősödött.
Az Egyesült Államokban jelenleg épp egy elkeseredett elnökválasztási verseny közepén vagyunk – a választók november 6-án járulnak az urnákhoz.
USA
Donald Trump és Kamala Harris nemrégiben egyaránt megerősítette elkötelezettségét az izraeli Netanjahu-kormány mellett – miközben az továbbra is büntetlenül gyilkol civileket a Gázai övezetben és katonai inváziót indít Ciszjordániában -, és mindkét jelölt továbbra is – némileg kevésbé lelkesen – támogatja a Zelenszkij-rezsimet Ukrajnában.
A kötelező ideológiai buzgalom és a hírességek csillogása mögött Donald Trump az, aki meghatározta az elnökválasztás jellegét és paramétereit.
(A cikk írója szerint) Trump egy elítélt bűnöző, aki továbbra is a lejáratott „elcsalt és ellopott választás” narratívájával házal. 2021. január 6-án Trump volt az, aki arra buzdította támogatóit, hogy szállják meg a Capitolium épületét, hogy megakadályozzák saját alelnökét (Mike Pence) abban, hogy hitelesítse a 2020-as választási eredményt – ahogy arra az alkotmány őt kötelezi. A randalírozók azt kiabálták, hogy „Öljétek meg Pencet”, Pence-t és családját pedig biztonsági őrök vezették biztonságba.
Trump megpróbált nyomást gyakorolni a választási tisztviselőkre is, hogy egyes államokban úgy döntsenek, hogy ő nyerte meg a választást – ami miatt jelenleg is eljárás folyik ellene.
Egy évtizeddel ezelőtt egy ilyen módon viselkedő politikus nem lehetett volna elnökjelölt és egyetlen nagy párt sem támogatta volna.
Trump a héten egy interjúban szemtelenül megvédte viselkedését – miközben olyan platformon kampányol, amely átlátszó hazugságokon és durva sértegetéseken alapul, és azt ígéri, hogy bosszút és megtorlást fog állni politikai ellenfelein, ha elnök lesz.
Az amerikai politika lealacsonyodását mutatja, hogy Harris ritkán utal Trump liberális demokrácia elleni vétkeire – mert úgy tűnik, ezek már nem számítanak a legtöbb amerikai választónak. Úgy tűnik, sokkal hatékonyabb Harris számára, ha Trumpot azzal teszi nevetségessé, hogy „furcsának és hátborzongatónak” nevezi.
Bár Harris a közelmúltban a közvélemény-kutatásokban előrébb került, a választási eredmény továbbra is bizonytalan – mert a 150 millió amerikai közül több mint 70 millióan, akik veszik a fáradságot, hogy szavazzanak, a berozsdásodott Trump támogatói.
❗ Bárki is nyer novemberben, a mérgező politikai megosztottság, amely az elmúlt évtizedben megnyomorította Amerikát, csak fokozódhat.
Akárcsak 2020-ban, Trump és fanatikusabb támogatói sem fogják elfogadni a vereséget, és máris „vérfürdőt” jósolt arra az esetre, ha veszítene.
Harris állítása, miszerint ő „egyesíteni tudja Amerikát”, a legönámítóbb fajta mágikus gondolkodás.
Ennyit a liberális demokrácia jövőjéről és a politikai stabilitásról a hanyatló amerikai birodalomban. ❌
NAGY-BRITANNIA
Az Egyesült Királyságban az újonnan megválasztott munkáspárti miniszterelnök, Keir Starmer mostanra elállt választási ígéretétől, miszerint a jólét új korszakát fogja bevezetni Nagy-Britannia számára.
Alig néhány héttel választási győzelme után Starmer arról tájékoztatta a briteket, hogy
legalább 10 év megszorításokkal kell szembenézniük, mielőtt az ország képes lesz kilábalni a gazdasági hanyatlás és a belső megosztottság jelenlegi állapotából
– ez a tényállás nyilvánvalóan elkerülte Starmer figyelmét egészen a választási győzelemig.
A számos brit városban nemrégiben lezajlott bevándorlóellenes zavargások ellenére Starmer úgy tűnik, úgy véli, hogy a brit választók passzívan elfogadják a megszorítások és adóemelések évtizedét, és hogy a munkáspártiak nagy többsége az alsóházban megvédi őt a haragjuktól.
✔Harrishez és Trumphoz hasonlóan Starmer is rendületlenül kitart Amerika palesztinai és ukrajnai proxyháborúi mellett – annak ellenére, hogy sok brit hevesen ellenzi mindkettőt.⛔
A legutóbbi közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Munkáspárt népszerűsége máris csökkent, és a nagy létszámú munkáspárti hátsó padsorokban egyre nagyobb a nyugtalanság – ahogy világossá válik, hogy Starmer nem tudja teljesíteni a Munkáspárt fő választási ígéreteit. A héten hozott döntése, miszerint csökkenti a nyugdíjasok téli energiakifizetéseit, azzal fenyeget, hogy felkelést vált ki a hátsó padsorokban.
A Konzervatív Párt továbbra is reménytelenül megosztott, és még mindig nem választott új vezetőt – a vezetőjelöltek pedig nem túl impozáns politikai nonszenszek gyűjteménye.
Ilyen körülmények között arra lehet számítani, hogy a britek egyre inkább kiábrándulnak a Starmer-kormányból.
Hogy ez az elégedetlenség erőszakos tüntetésekben és/vagy Nigel Farage populista Reform Pártjának növekvő támogatottságában nyilvánul-e meg, egyelőre nem tudni.
NÉMETORSZÁG
Németországban a politikai instabilitás sokkal messzebbre ment, mint az Egyesült Királyságban – nagyrészt az ukrajnai konfliktus súlyos gazdasági hatásai miatt.
A (szociáldemokratákból, szabad demokratákból és zöldekből álló) Scholz-kormány népszerűsége az utóbbi időben zuhant – és úgy tűnik, hogy a jövő évi választásokon biztosan kiesik a hivatalából, ha addig megmarad.❌
🔴 Ennek ellenére Scholz továbbra is szilárdan elkötelezett Amerika proxy-háborúi mellett – annak ellenére, hogy Németországon belül masszív ellenállás tapasztalható ezekkel szemben, ami politikailag a választásokon sikeres populista pártok felemelkedésében nyilvánult meg mind a jobb-, mind a baloldalon.
Az e heti tartományi választásokon a volt Kelet-Németországban, Türingiában és Szászországban egy jobboldali populista párt (AfD) és egy újonnan alakult baloldali populista párt (BSW) emelkedett fel. Mindkét párt határozottan ellenzi Németország részvételét az ukrajnai konfliktusban, valamint a tömeges bevándorlást.
Az AfD a szavazatok 30%-át szerezte meg ezeken a regionális választásokon, a BSW pedig 15% körüli arányt. A szociáldemokraták, a szabaddemokraták és a zöldek szavazatai teljesen összeomlottak – ezek a pártok 5% körüli vagy annál is alacsonyabb eredményt értek el. ❌⏬
A mainstream pártok kijelentették, hogy nem lépnek kormánykoalícióra az AfD-vel – amelyet neonáci szervezetként utasítanak el -, és ez az elutasítás, tekintettel Scholz instabil koalíciójának népszerűtlenségére, csak további politikai instabilitáshoz vezethet.
Hogy az AfD és a BSW országosan és Nyugat-Németországban is ugyanolyan jól szerepel-e a közvélemény-kutatásokban, az nem világos – az azonban egyértelmű, hogy ezek a pártok ma már jelentős politikai erőt képviselnek Németországban.
Scholz „aggasztónak” nevezte az e heti választási eredményeket és elítélte a szerinte „szélsőjobboldali szélsőségeseket”, amiért „gyengítik a gazdaságot, megosztják a társadalmat és tönkreteszik Németország hírnevét” – mindezek a kritikák természetesen jogosan fogalmazhatók meg Scholz saját alkalmatlan kormánykoalíciójával szemben.
FRANCIAORSZÁG
Eközben Franciaországot hónapok óta politikai bénultság sújtja, mivel Emmanuel Macron elnök makacsul elutasította, hogy a közelmúltbeli országos választások után miniszterelnököt nevezzen ki.
A Macron által ostoba módon kiírt előrehozott szavazáson a centrista pártok szavazatai összeomlottak, egy új radikális baloldali blokk felemelkedésével és a jobboldali Nemzeti Összefogás jelentős, folyamatos választási támogatásával együtt.
Macron pártja, az új baloldali koalíció és a Nemzeti Összefogás a szavazatok egyenként mintegy 30%-át szerezte meg – ezzel megosztó politikai patthelyzetet teremtve a Nemzetgyűlésben.
Macron nem volt hajlandó miniszterelnököt kinevezni a baloldalról és a hét végén késve nevezte ki Michel Barnier idős konzervatív politikust.
🔴 A politikai instabilitás Franciaországban most már biztos, hogy fokozódik, mert a baloldali koalíciós blokk nem hajlandó elfogadni Barnier-t legitim miniszterelnöknek – a blokk egyik vezetője már azzal vádolta Macront, hogy „ellopta a választást” a kinevezésével.
Az sem biztos, hogy Barnier képes lenne életképes kormányt összehozni, vagy akár egy bizalmatlansági indítványt is túlélni.
AUSZTRÁLIA
Ausztráliában az elmúlt két évben egyre népszerűtlenebbé vált a vékony, két mandátumos többséggel kormányzó Anthony Albanese munkáspárti kormány, amely 2025-ben előrehozott választások előtt áll.
Albanese megingathatatlan támogatása a Netanjahu-kormány iránt mély megosztottságot okozott a Munkáspárton belül és arra késztette a muszlim szavazókat – akik számos kulcsfontosságú, a Munkáspárt kezében lévő helyen jelentős kisebbséget alkotnak -, hogy elhagyják a pártot.
Ausztráliában még nem alakult ki jelentős populista párt és a jövő évi választásokon valószínűleg függő többségű parlament alakul ki – a legvalószínűbb eredmény egy kisebbségi munkáspárti kormány lesz. Ez csak folyamatos politikai instabilitást eredményezhet.
A fenti elemzésből a következő általános következtetések vonhatók le:
🔶 A hagyományos centrista pártok összeomlása és a jobb- és baloldali populista pártok felemelkedése miatt a nyugati politika egyre instabilabbá és diszfunkcionálisabbá válik.
🔶 ezt a politikai átrendeződést a megújuló energián és az internetből eredő technológiai változásokon alapuló globalizált gazdaság kialakulása okozta.
🔶 ez a gazdasági forradalom a hagyományos munkásosztály és a régebbi középosztály egyes szegmenseinek gazdasági és társadalmi kiszorulását eredményezte – és heves ideológiai konfliktusokhoz vezetett Nyugaton.
🔶 ezeket a fejleményeket a globális elit vezette és irányította, amely – ellentétben az általuk leváltott uralkodó elit progresszívebb elemeivel – nem hajlandó megosztani rendkívüli gazdagságát és nem hajlandó integrálni az általuk kiszorított csoportokat az általuk létrehozott új társadalomba.
🔶 ezek a globális elitek nem hajlandók legitimnek elismerni az általuk irányított és bőségesen profitáló új világrenddel szembeni bármilyen – akár ideológiai, akár politikai – elégedetlenséget vagy ellenállást.
🔶 ezek a globális elitek kritikátlanul és buzgón támogatják az amerikai birodalom félresiklott proxy háborúit
– akárcsak azok a politikusok, akik görcsösen teljesítik a parancsukat, beleértve Harrist, Starmert, Scholzot, Macront és Albanese-t.
🔶 a globális elit politikájának és neototalitárius ideológiáinak negatív hatásai erőteljes populista politikai visszahatást generáltak, ami folyamatos politikai instabilitáshoz vezetett.
🔶 a kortárs nyugati politikai vezetők negyedosztályú politikusok – gondoljunk csak Liz Trussra – egyszerűen képtelenek kezelni azokat az akut politikai és gazdasági problémákat, amelyeket a globális elit politikái generálnak.
🔶 a nyugati politika a folyamatos válságkezelés gyakorlata lett.
Igaz, hogy a populista politikai vezetők nem rendelkeznek életképes megoldásokkal a nyugati liberális demokráciák előtt álló alapvető problémákra – de azzal, hogy határozottan fellépnek az amerikai birodalom proxy-háborúi ellen, néhány európai populista politikus paradox módon megpróbál némi nagyon szükséges racionalitást vinni a nyugati politikába.
Hogy ez a kísérlet sikeres lesz-e, az még nagyon is nyitott kérdés.
