Várjuk már ezt a zendülést, nagyon várjuk, friss levegőre, mi több, egy jó forgószélre van szükségünk ahhoz, hogy újra elviselhetően békés legyen az életünk. Mostanában megint előkerült a neten Balczó András írása a Józan Ész haláláról, eszerint a temetésen már túl vagyunk. Elhantoltuk szüleit is, feleségét, fiait, lányait, vele együtt hagyott itt bennünket az igazság, a bizalom, a bölcsesség, felelősség, törvényesség és észszerűség. Már a gyászmunkánál tartunk, a levél szerint is siratjuk szeretett barátunkat, aki sokáig élt velünk és a rend medrébe terelte nagyjából az életünket. Mindez odaveszett, kidobtuk a kukába, fröcsögő politikusok és hazát áruló médiahuszárok közreműködésével elintéztük, hogy a pénz, a kíméletlen ész és a filozófia oldja meg a világ dolgait a fegyelem, a mértékletesség és a szív törvényei helyett. Itt Európában biztosan. Levegőt! -kiáltotta költőnk, József Attila 90 évvel ezelőtt, de ma is lenne rá szükségünk. „Óh, én nem így képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos.” Hát de. Meg aki merészen, szemérmetlenül ostoba. A butaság tort ül és ötödik sebességbe kapcsol, s míg régen volt idő két képtelen hír között megpihenni, ma naponta dől ránk a hamis, a valótlan, a szándékosan gonosz.
Magukért rajongó, gőgös megmondó emberek ítélkeznek, ráütik a billogot mindenre, ami nekik nem tetszik, vagy támogatják a rútat, a bűnt, a természetellenest. Nincs irgalom, az amerikai farmerkampány sztárját is kikezdték, mert fehér, csinos és nem antinő, s mert Sidney Sweeney névre hallgat, hát rögtön rásütötték, hogy náci / monogramja ugye megegyezik a második világháborús német elit alakulat nevével/. Így aztán a kutyája is hitlerista, német juhász amúgy a bociszemű, ártatlan pára. Az Északnémet Evangélikus Egyház viszont épp az ellenkező oldalon munkálkodik, tisztségviselői nemcsak élőben, hanem már a hitközösség honlapján is népszerűsítik a gendert, a szivárvány vallását. Személyes áldásra invitálnak és ezzel az „erőt adó rituáléval” érzékenyítenek a biológiai nemekhez kapcsolódó szerepek és önkifejezési módok teljes elfogadására.
Tudás Nagynéni is vesztésre áll, már be sem engedjük a házba, kívül a helye, mint a ridegen tartott házőrzőnek, helyette elég, ha nyomogatjuk az okos eszközöket. Sokszor eszembe jut, hogy miért is az ember az egyetlen élőlény, amelyik azt az ágat reszelgeti maga alatt nagy lendülettel, amelyiken üldögél. Nem érdekli, ha leesik róla, pedig ára van annak. Hosszú elemzésben olvasom, hogy a mai huszonévesek mit nem ismernek. Itt a hézagos lista: nem tudnak térképet olvasni, levelet címezni, kézi váltós autót vezetni, nem konyítanak a cirill betűkhöz, római számokhoz, a hagyományos óramutatót sem értékelik. Némely országban már probléma a kézzel írás és legfőképpen haldoklik az olvasás. Utóbbinak pedig beláthatatlanok a következményei, tudományos kutatások igazolták szerepét a probléma megoldásban, személyiségfejlődésben. Beköszöntött a „kulturális árvaság” korszaka.
Tisztelet Nagybácsi is a szemétdombon végezte sokfelé. Divat a polgárpukkasztás, az értékek földbe döngölése. Így eshetett meg az idei Salzburgi Ünnepi Játékokon, hogy egy barokk opera főhőse, Julius Caesar, ócska rongyokban, egy züllött nyomortanyán koronázta királynővé Kleopátrát. A kifinomult, úri közönség persze hangos brávóval fogadta a gusztustalan és lehangoló előadást. Itt mi még nem tartunk, nálunk, bár egyre gyengülő erővel pislákol a stabilitás jelzőfénye, de azért már itt is megesett, hogy nemzeti imádságunkat, a Himnuszt ülve, cigarettázva, hamisan adta elő egy modern ifjú. Teljesítménye szót sem érdemel, de az őt védelmébe vevő, minden tekintélyt lerombolni vágyó liberális álelit annál inkább.
A rendet Istentől kaptuk, becsülni illene, nem egymást tépni az ellenség helyett. Igyekezni kéne ezt a „nem szép életet” is értékkel, alkotó energiákkal teletömni, hogy majd, ha eljutunk az „áldott megsemmisülésig”, akkor jólesően állapíthassuk meg, hogy mi beletettük a magunkét. Rombolni könnyű, mindenből ki lehet lopni a lelkesedést. A napokban jelent meg Csejtei Dezső új könyve. A szívemnek kedves magyar konzervatív gondolkodó a két kisalakú kötetben több írást szentelt egyetlen fogalomnak, a forradalomnak. Az író érdekes, de helytálló megállapítást tesz erről, azt mondja, hogy a progresszív baloldal ezt a fogalmat az elmúlt 300 évben kisajátította. Itt az ideje annak, hogy a mai jobboldali terminológiában helyet találjunk a kifejezésnek újra. A hagyomány tisztelete ma már forradalmi tett. Fel kell lépnünk a kisajátított revolúciókban jelen lévő szélsőségek ellen, ezzel segítve a társadalmi mozgást visszaterelni a normalitás világába. Nehéz dolog ez, mert vannak sokan, nálunk is sajnos, akik a békés forradalmakat lehetetlené teszik, hogy kirobbanthassák a véres lázadást. De nincs más út, ha vissza akarunk térni a társadalom védett állapotába, a rendezettségbe, a békébe. Hívjuk hozzá segítőül a szellem erejét, s az áhított eredmény talán megtetszik a hőbörgőknek is és rábólintanak a rend szülte szabadság termését elhozó konzervatív forradalomra.
Írta:
Kiss Gyöngyi
