Aki gondoskodik magáról, akkor fáradozik korsók megtöltésével, amikor mások nem, az nem köteles a szorgalommal és ésszel megszerzett előnyt saját halálának vállalásával is feladni.

A Ne ölj! isteni parancsot háborúk idején az emberek percről percre megsértik. Ez iszonyatos helyzet, még akkor is, ha tudjuk, hogy ha egy katona önvédelemből gyilkol, az nem halálos bűn számára. A háborúk kirobbanása előtt azonban érdekütközések vannak, általában több ország között. Erről XXIII. János pápa a Pacem in Terris kezdetű enciklikájának 93. pontjában ezt írja:

„Természetesen megtörténhet, amint valóban meg is történik, hogy a javak és az érdekek, amelyekre az államok törekszenek, szemben állnak egymással; mégis az ebből keletkezett nézeteltéréseket nem a fegyverek erejével, nem csellel vagy ravaszsággal kell elintézni, hanem amint ez emberhez illik, egymás elveinek és lelkületének kölcsönös megbecsülésével, a dolgok komoly és igazságon alapuló mérlegelésével, az ellenkező felfogások méltányos tekintetbevételével kell megoldani.”

Ma is háború árnyékában élünk

XXIII. János enciklikájának egyetlen mondatában benne van mindaz, amit mi is élünk, és amire mi is vágyunk. Egyrészt látunk olyan folyamatokat, amelyek cselre és ravaszságra utalnak, másrészt szembesülünk az igazságtalanság jelenségével. A pápa által szorgalmazott igazságon alapuló mérlegelésnek a gátja, hogy a világ sok problémája elbeszélhetetlen mind a diplomácia, mind a tömegtájékoztatás tereiben. Ez az elbeszélhetetlenség pedig egyre növeli azt a gondolatot és politikai közérzetet, hogy cselekkel és ravaszságokkal kell együtt élnünk. És a kör itt be is zárul. Az élet azonban nem zárul be soha. Az ember keresi saját felelősségét és lehetőségeit azokban a körülményekben, amelyet az kelt, hogy mások nem mérlegelték komolyan konfliktusaikat, nem folytattak párbeszédet, hanem csellel és ravaszsággal háborús helyzetbe sodortak népeket, országokat és nemzeteket.

A „szerencsések” kötelességei

Mi magyarok, akik békében élünk és az elmúlt 12 évben normális ütemben gyarapodunk, nyugati politikusoktól gyakran megkapjuk a vádat, hogy nem vagyunk szolidárisak. Ezt halljuk mind a migráció, mind az ukrajnai háború ügyében. Ahhoz, hogy ezekre a felszólításokra igazi és mérlegelhető válaszokat adjunk, több minden hiányzik az európai politikai térből. Elsősorban hiányzik a közös, jól megalapozott, nem változó, nem szavazásokon, és még csak nem is vétójoggal védett közös döntésekből fakadó igazság. Mivel esélyünk sincs arra, hogy az Európai Unióban valaha örök értékek alapján mérlegeljék a tagállamok vezetői, hogy mi az igazságos, ezért mi, akiket „szerencsés jólétben élőknek” tartanak, csak a magunk számára kell, hogy tisztázzuk, hogy az örök isteni törvények alapján mikor, hogyan, miért és kivel kell szolidárisnak lennünk.

A keresztény ember normája: a krisztusi tanítás

Jézus legfőbb parancsa, az új parancs, hogy szeressük egymást. Azt, hogy milyen esetekben „milyen” szeretettel, azt a kereszténység 2000 év óta próbálja megállapítani. Ehhez legfőbb alapot az Újszövetség adja, azon belül is az Evangélium. Jézus példabeszédeinek alapos tanulmányozása nélkül keresztény ember nehezen tehet érvényes megállapításokat hit és erkölcs dolgában. Mivel az Evangélium irodalmi mű is, így egy-egy szakaszának, különösen mondatának idézése az alapgondolat elferdítésének kockázatával jár. Ezt a kockázatot azonban az igazságkeresés érdekében vállalni kell. Akkor is, ha azt az igazságot keressük, hogy mi az igazságos – akár a migrációval, akár a szomszédunkban tomboló harcokkal kapcsolatban. Én magam a keresésének ezt az útját bejártam, és 2 jézusi példabeszédet tartok fölidézni valónak.

Az irgalmas szamaritánus és az okos szüzek

Az irgalmas szamaritánus, bár nem volt zsidó, mégis ő gondoskodott egy zsidó sebesültről, akit támadói ki is fosztottak, meg is vertek, és az útszélén hagytak, nem pedig egy pap vagy egy levita. A szamaritánus felebarátja volt a sebesültnek.

Ez a minta arra, hogy idegen embereket is meg kell segítenünk, ha megtámadják őket. Pénzt is kell áldoznunk rájuk, ahogy a szamaritánus is pénzt adott a fogadósnak, akire hagyta a sérültet. De vajon a segítésben meddig kell elmennünk? Vajon a javainkat meddig kell feláldoznunk?

A segítséget nyújtó idegen nem adata zálogba a gyűrűjét, hogy legyen miből fizetnie a fogadósnak. Nem maradt vele addig, míg magához nem tért sérült felebarátja. Nem kezdte el felkutatni a sérült rokonait, hogy őket is bevonja a segítésbe. Nem. A szamaritánus elsősegélyt nyújtott, majd folytatta útját, mert más ügyekben felelősséggel tartozott. Voltak feladatai, amelyeket el kellett végeznie. Az erőforrásaiból éppen annyit adott át, amennyivel elhárította a közvetlen életveszélyt, és esélyt adott a felépülésre, erőre kapásra.

Ez az egész történet azt mutatja, tehát, hogy a jóságosságnak is vannak korlátai. De van egy idevonatkozó, ennél megdöbbentőbb története is a jó és igaz Mesternek. Ez pedig az okos és balga szüzek története.

Az olaj véges természetű

Ezt a történetet is sokan ismerik. A történet az Isten országáról szól, és sokan az utolsó mondatát tartják a legfontosabbnak benne, hogy ébereknek kell lennünk, mert az Úr bármikor eljöhet, de van a szöveg mögött egy olyan életszemlélet, amivel Jézus azonosulni akart. Az alaphelyzet az volt, hogy 10 szűz várta a Vőlegényt éjnek idején. 5 szűz gondoskodott arról, hogy ha majd megjön a sötétben a Vőlegény, akkor legyen a lámpásában elég olaj, öt pedig nem. Mikor eljött a nagy pillanat, és megtudták, hogy mindjárt itt a Vőlegény, akkor a balgák olajt kértek az okosoktól, de ők csak szavakat adtak: „Nem adunk [olajt] – felelték az okosak –, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek.” Mt 25,8

Én ebből azt látom, hogy aki gondoskodik magáról, akkor fáradozik korsók megtöltésével, amikor mások nem, az nem köteles a szorgalommal és ésszel megszerzett előnyt saját halálának vállalásával is feladni.

Azt állítom, tehát, ha egy szegény ország saját eszével és szorgalmával eléri, hogy a nép életének fönntartásához szükséges erőforrásokkal rendelkezik, azt erkölcsileg nem köteles föladni, „mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek.”

Tudom, hogy a Biblia nem diplomácia vagy közgazdasági kérdések megoldásainak gyűjteménye. De minden sorából átvérzik az emberért áldozatot hozó szeretet. Ez a szeretet azonban nem pártolja az öngyilkosságot. Társadalmi vagy gazdasági öngyilkosságokat sem.

Magunknak, tehát, tisztáztuk a kérdést, hogy hol húzódnak a szolidaritás határai. Hogy mindezt hogyan lehet az európai politikai tért kialakítókkal megértetni, azt nem tudom. Még…

Rákóczi Piroska