„Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete.”175 évvel ezelőtt, február végén, Londonban jelent meg Marx és Engels Kommunista Kiáltványa, amely akkor, a kommunisták körein kívül szinte hatástalan maradt, 1848 nemzeti forradalmaira mindenképp. Lendületet az Első Internacionálé és a Párizsi Kommün után vett, hogy aztán vérgőzös viharokkal fújja tele a huszadik századot. Alig éltük túl, már újra támad, csak a gúnyát cserélte modernebbre. Új kísértet huhog közöttünk, a terror. Ez év februárjában, a Nyugat-Európában már régen begyakorolt nyílt, fizikai megsemmisítésre törekvő erőszak is tiszteletét tette Budapesten, erős nemzetközi segédlettel. Valamennyien emlékszünk a Kitörés napi megemlékezés előtti utcai verésekre, az ilyen kíméletlen, ártatlanokra hátulról támadó pörölycsapások örökre beleégnek a látóhártyánkba, bár ebben azért nem vagyok teljesen biztos. Mert a lassan adagolt, már több évtizede velünk élő hétköznapi terror ezt is kiolthatja. Az emberbe a Teremtő beleépítette a segítségnyújtás sürgető kényszerét, és mint egy szakcikkben olvastam, az idegtudomány szerint is együttérző lények vagyunk. De naponta több órát töltünk a hírek böngészésével, ömlik ránk az információ, csipog az okostelefon, képeivel támad a televízió híradója és a mennyiség átcsap minőségbe. Már kis borzongással, de könnyedén végig nézzük a sziklaomlást, a cunamit, némi álrészvéttel talán még a háborús tudósítást is, mert kialakult bennünk a közöny.
A terror meg támad, naponta többször is. „Mint mindig, most is a nyelvvel kezdődött minden. A nyelv kisajátítása, erőszakos birtokba vétele oda vezetett, hogy félelmetes távolságba kerültünk a valóságtól.” A fenti mondatok Schmidt Mária történész asszony könyvének fülszövegében olvashatók, címe: Nyelv és szabadság. Napjainkban egy időjárás jelentés még véletlenül sem kezdődhet másképp, mint a brutális szóval, de „igazi természeti csapás” illeti a február végi enyhe havazást is. Nem törődünk vele, de a szavak kiválthatják bennünk a rettegést. Valóság Nagybácsi meg egyre távolodik tőlünk, a szöveg legtöbbször köszönőviszonyban sincs azzal, ami valójában történik. Íme, egy példa: „Putyin vérfagyasztó üzenete a titkosszolgálatoknak” -harsogja a cím, a hírből aztán kiderül, hogy az elnök egyszerűen utasította a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot, hogy a háború okán, az orosz-ukrán határszakaszt tartsa ellenőrzése alatt, ami az apparátus dolga amúgy. Kedvencem még a kirúgás. Manapság mindenkit kirúgnak az állásából, mint régen a részeg, randalírozó vendéget a kocsmából. Hová lett az elbocsájtották, felmentették, eltanácsolták, megszűnt a munkaviszonya formula? De sajnálom azokat a szavakat is, amiket gonosz szándékból többé nem lehet kiejteni, mert valakik valahol eldöntötték, hogy mostantól használatuk politikailag nem korrekt.
Terrorizálnak a reklámok is, ez már szóra sem érdemes, mindenki tudja. Pedig visszafordíthatatlan változásokat is előidézhetnek, gondoljunk csak a genderlobbi nyomulására. Aztán itt van a klímaterror, sulykolják a fejekbe a felmelegedés bűvszavát, erre mit látunk, gombamód szaporodnak a házakon a klímagépek, amelyek forró párával segítik felfelé kúszni a kinti hőmérőket.
A gépek terrorja viszont megér egy misét. Lépésszámlálók vakkantanak ránk, szidnak, dicsérnek, az okos órák már társalkodónőként használhatók, vagy ki tudja, hogy miként még. Beszél a fedélzeti kompjuter az autóban, de ha tréfás kedvében van, örökre ki is zár az utastérből tankolás közben. Eljöhet az a kor is, amikor az okos házak hoznak döntést helyettünk, de az az idő már feltétlenül a miénk, amelyben a számítógép önbíráskodik. Naponta oszt piros pontot, dörgedelmesen tájékoztat, hogy hová nem vagyunk még bejelentkezve, hírekkel bombáz, amelyek még véletlenül sincsenek összhangban vállalt értékrendünkkel. Napok óta nézegetek egy kéretlen hirdetést: Mit árul el rólad az orrod? Ugyan honnan tudja, a nyolc ábrából, hogy az enyém melyikre hasonlít? Mert rendre azt karikázza be valamiért!
Mostanában sokat forgatom Orwell szatirikus regényeit, nehéz eldönteni, hogy melyik valósult meg Európa nyugati felében /de mi is szorgalmasan igyekszünk arrafelé/, az Állatfarm, vagy az 1984? Mindegy is, már megtanultuk a mindent kiirtó nyelvet, a brüsszeli birodalom már biztosan „újbeszél”, lobogtatja a zászlót a romlás virágai felett, naponta papol a jogállamról és az európai értékekről, amit ő maga hírből sem ismer talán. Minden fordítva, a feje tetején áll. Innen nézve egy kétes jakobinus klasszikus állítása az erőszakról már nem is olyan hihetetlen. A francia forradalom szereplője, Maximilien Robespierre nyilatkozott így: „A terror nem más, mint gyors, szigorú és hajthatatlan igazságtétel, ezért hát voltaképpen az erény megnyilvánulása.”
Remek megállapítás és a modern világ már csak néhány lépésnyire van mind ettől. A szomszédban zajló öldöklésre gondolok, terrorizált civilként én is gyűjtögetem az információkat. A napokban olvastam a háború modernizálásáról, a szakemberek szerint a robotok, a mesterséges intelligencia alapján működő önirányítású fegyverek felé vesszük az irányt. Még vitatkozgatnak róla, de előbb-utóbb jön ez is. „A robotokból hiányzik az együttérzés, empátia, az ítélőképesség, nem képesek az emberséges bánásmódra, valamint nem értik meg az emberi élet eredendő értékét” -így a Human Rights Watch szervezet és még hozzáteszi, hogy a technológia könnyen a terroristák kezébe kerülhet. Bámulom a szöveget, mint hangya a Himaláját és az jut eszembe, amit Albert Einstein mondott: „Ha a tudomány gyorsabban fejlődik, mint a lelkiismeret, elpusztul az élet.”
Kiss Gyöngyi
