2024.március 28.
Gedeon, Johanna

A magyar választás nem lesz sem szabad, sem tisztességes, sem demokratikus – így hazudik a finn sajtóban Hadházy Ákos

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
hadházy

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Az ellenzéki politikus szerint Magyarország egyirányú úton halad a diktatúra felé, ami többek között annak köszönhető, hogy a kormány célzott támogatásokkal vásárolja meg a lakosság szavazatát, különösen a gyermekes családokét.

Terjedelmes írást szentelt az április 3-i magyarországi választásoknak a legnagyobb példányszámú finn napilap, a Helsingin Sanomat. A balliberális médium által közölt cikk azonban meglehetősen egyoldalúra sikeredett, Hanna Mahlamäki újságíró kizárólag kormányellenes interjúalanyokat szólaltatott meg. (Érdekes, más esetekben éppen a “függetlenobjektív” sajtó képviselői hivatkoznak különféle sajtóetikai elvekre, kérik számon a véleménypluralizmust.)

Ugyanolyan rossz a helyzet, mint a kommunizmusban

A riport első megszólalója Mártha András, 75 éves nyaralótulajdonos, aki szerint “a balatoni strandok, amelyek korábban a nép használatában álltak, mára egytől egyig a Fideszhez közel álló oligarchák kezébe kerültek”. Mártha nem rest 2022 Magyarországát az 1989-ben mögöttünk hagyott diktatúrához hasonlítani.

“Most pontosan ugyanazok a dolgok történnek itt, mint a kommunizmus alatt” – mondja.

Orbán elcsalja a választást

A cikk második interjúalanya Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, aki április 3-án Zuglóban indul egyéni jelöltként a Jobbiktól a DK-ig terjedő ellenzéki összeborulás színeiben. Hadházyt a Helsingin Sanomat újságírója a “magyar Navalnijnak” nevezi, ugyanis szerinte a politikus ugyanúgy küzd a korrupció ellen Magyarországon, ahogyan azt Alekszej Navalnij bebörtönzött ellenzéki aktivista tette Oroszországban.

Hadházy Ákostól megtudhatjuk,

a vasárnapi választás nem lesz sem szabad, sem tisztességes, sem demokratikus, ám ettől még az ellenzék elindul. Viszont ha a Fidesz nyer, az nem lesz valódi győzelem, mert Magyarország “egyirányú úton halad a diktatúra felé”.

(Értjük, ugye? Ha az ellenzék nyer, akkor minden a legnagyobb rendben, ha viszont a Fidesz, az világraszóló csalás…)

Az ellenzéki politikus szerint ennek egyik oka, hogy a “a kormány célzott támogatásokkal vásárolja meg a lakosság szavazatát, különösen a gyermekes családokét”. (Unortodox megnevezése ez a családtámogatásoknak.)

Az interjú során Hadházy elmondja, csak azért nem zárták még börtönbe és csak azért nem tart attól, hogy megmérgezik (utalás Navalnijra), mert Magyarország tagja az Európai Uniónak.

“Ha azonban az EU lehetetlenné teszi a támogatásokkal való visszaélést, a Fidesz azt akarhatja, hogy Magyarország kilépjen az EU-ból”

– állítja.

Az ellenzéki politikus szerint Magyarországon – “kevés kivételtől eltekintve” – megszűnt a szabad sajtó, a Fidesz mindent leural a médiában. (Azért a hétköznapi tapasztalatunk nem teljesen ez, sőt. Az online térben például még mindig jelentős túlsúlyban vannak a balliberális orgánumok.)

Hadházy “természetesen” nem feledkezik meg a március 15-i békemenet résztvevőinek pocskondiázásáról sem:

“Az embereket ugyanúgy buszokkal szállították Budapestre, mint Putyin március 18-i beszédére Moszkvába, amit a Krím megszállásának évfordulóján tartott a Luzsnyiki stadionban.”

A Fidesz leépíti az oktatást

A cikk végén jut egy kis hely Törley Kata, Budapesten élő franciatanárnő véleményének is, akit egy  pedagógustüntetésen kapott el a Helsingin Sanomat újságírója.

Törley szerint a Fidesz leépíti az egészségügyet és az oktatást, ezért nagyon fontosnak tartja, hogy demonstráljon a kormány ellen.

(Helsingin Sanomat nyomán)

 

Kiemelt képünkön Hadházy Ákos. Forrás: Blikk

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

3 válasz

  1. Hadhazinak ebben igaza van. Magyarorszagon sok eve nem szabadok a valasztasok, mert a ballibsik, es a trilliardos nemzetkozi satanistak, mint soros, cukiberg, gates es tarsaik rendszeresen elcsaljak azokat, ezt sikeresen megtettek mar amerikaban, kanadaban, izraelben, csehorszagban, szlovakiaban, ausztriaban, ukrajnaban tobbszor is, franciaorszagban, nemetorszagban, hogy csak a legismertebbeket emlitsuk. Most ujra nagyon keszulnek Magyarorszagon is a csalasra, hiszen az okormanyzati valasztasoknal mar sikerult nekik, lasd Budapest. Nemzetkozi bunozok illegalis trilliardjaival, nemzetkozi adattolvaj bunozokkel, a hazafiakat torvenytelenul evek ota cenzurazo, betilto szocilais media platformokkal, globalis al- es remhir terjeszto media halozattal es a valosagot bemutatato internet oldalak betiltasaval. De a mar haza- es nemzet arulok kezebe kerult onkormanyzatoknal is csalnak, a valsztasi szavazobizottsagokba csak a haverjaikat ultetik be, hogy ellenallas nelkul tudjak a csalasaikat ott is folytani. Rendkivul fontos, hogy a hazafias erok minden valasztokorzetbe, minden valaszto helyisegbe kuldjenek delegaltakat, a ballibsi es ebesz csalok fekezesere, kulonben ugy jarunk, mint a fent emlitett orszagok.

  2. Én abban a korban nőttem fel és éltem (75 éves vagyok) amikor a “választásokon” a Hazafias Népfront minden esetben 99.98%-os eredményt ért el. (Ne kérdezzék, miért nem írtak pont 100%-ot. A fáma szerint az oka, hogy Amerikában 100 $ helyett 99.98 $ -t írtak az árcédulára és ez valamelyik fejesnek ez megtetszett..) Nos olyan helyen és olyan munkakörben dolgoztam, hogy szinte minden komolyabb világlap átment a kezemen. A NZZ, Der Spiegel, Frankfurter Allgemeine, New Statesman, Time, Le Monde, hogy csak a legismertebbeket soroljam. Nos ebben a “létező szocializmusnak” nevezett időben soha egyetlen nyugati lap nem tette szóvá, hogy Kádár Jánost 99.98% eredménnyel “választották meg”, ami gyakorlatilag mindenféle ellenzék teljes hiányát jelzi. Hasonló volt a helyzet a többi “szocialista” országban, már azokban ahol megtartották ezt a cirkuszt..

    1. Szeretném hozzáfűzni a fentebbiekhez, hogy a “választáson” megjelenni nem volt kötelező, de ajánlatos volt. Nos balszerencsémre, vagy szerencsémre éppen kórházban voltam az egyik választáson. Bejött egy doktornő és kérte a személyimet. Kérdeztem tőle:
      – Most itt kell választanom?
      – Nem, hanem írunk igazolást, mert nem tudtam elmenni.
      – Ezt akkor nekem le kell adnom valahol?
      – Igen, és ezt erősen ajánlom, hogy megtegye! és mélyen a szemembe nézett.
      Értettem a dolgot. Akkor, abban a Kádár rendszerben már az is lázadás volt, ha valaki nem vette komolyan azt a viccnek is szánalmas dolgot, hogy el kell menni és 99.98% eredménnyel szavazni kell. Akik nem mentek el, nos azok valahol rákerültek egy listára..

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához