2024.május 10.
Gergely, Katinka, Alberta, Édua

Alex Soros eligazítást tartott Davosban

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
sorosalex

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Január 14. és 19 között került megrendezésre a Davosi Világgazdasági Fórum. A világ vezető politikusai mellett, szokás szerint képviseltette magát a Soros-hálózat színe-java is. Alex Soroson kívül olyan nagyágyúk vettek részt a fórumon, mint például Radek Sikorski, az újdonsült Tusk-kormány külügyminisztere, Anne Applebaum férje. Mark Leonard a Soros György által alapított Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) igazgatója, Timothy Snydera Korányi Dávid-féle Action for Democracy tanácsadó testületének tagja.

A Világgazdasági Fórum a különböző kormány- és államfőkmellett mindig is felülreprezentált fórumot biztosított a Soros-családnak. Emlékezetes, hogy Soros György számos alkalommal mondott Davosban fontos beszédet és értékelte a saját szempontjából a világfolyamatokat.  2019-es beszédében Kínát és Donald Trump-ot kritizálta, 2022 májusában pedig a Harmadik Világháború kezdetéről értekezett az ukrán-orosz háború kapcsán. Tavaly az idősebb Soros már nem vett részt a Fórumon, fia viszont képviselte az Open Society Foundationt-t. Nem csoda, hiszen az Open Society Foundation a Fórum Stratégiai partnerei között is szerepel.

image 27

Nem volt ez másképp idén sem. Alex Soros megjelent és több vezető politikussal is fotózkodott. Így például Radek Sikorski, újdonsült lengyel külügyminiszter mellett mosolygott elégedetten, ahol a Soros-hálózat hathatós közbenjárásának köszönhetően sikerült a jobboldali kormányt leváltani.

Alex Soros és Radek Sikorski

Sikorski a Tusk-kormány újdonsült külügyminisztere, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az Északi Áramlat 2 felrobbantását megköszönte az Amerikai Egyesült Államoknak a cselekményt. Utóbb törölte a bejegyzését, de arról is értekezett, hogy szerinte Lengyelország csak jól jártterrorcselekménnyel. Sikorski többek közt tagja a Soros György által alapított Külkapcsolatok Európai Tanácsa (European Council of Foreign Relation) nevű szervezetnek.

image 1

Az sem mellékes, hogy Sikorski felesége Anne Applebaum amerikai történész, aki az Action for Democracy tanácsadó-testületének tagja volt, és az Orbán-kormány kérlelhetetlen kritikusa.

Applebaum – az aktuális lengyel helyzet ismeretében – nemrég azt találta mondani Orbánról Viktor magyar miniszterelnökről, hogy: „Ő valóban olyasvalaki, aki tönkretette a médiát és az igazságszolgáltatást az országában […]”


2016-ban maga a Soros-blog, a 444 számolt be arról, hogy az Applebaum–Sikorski házaspár meghívást kapott a háttérhatalmi Bilderberg-csoport soros ülésére, „hogy zárt ajtók mögött vitassák meg a világ sorsfordító kérdéseit”.

Néhány intézmény és szerkesztőség, ahol Applebaum tekintélyes pozíciókat foglalhatott el

▪ Johns Hopkins Egyetem felsőfokú tanulmányok iskolája (főmunkatárs) ® Korányi Dávid és Bajnai Gordon mellett Charles Gati és Francis Fukuyama is helyet kapott itt.

▪ National Endowment for Democracy (NED) (igazgatósági tag) ® ez a szervezet az Action forDemocracyhez köthető. A NED lényegében a CIA hivatalossá tett megjelenése külföldön – így írta le tömören az a nemzetbiztonsági dokumentum, amelyet a nyáron hozott nyilvánosságra az Országgyűlés szakbizottsága a dollárbaloldal-botránnyal összefüggésben.

▪ Külkapcsolatok Tanácsa (tag) – ez az egyik legbefolyásosabb külpolitikai agytröszt az Egyesült Államokban

2016-ban Applebaum a következőket mondta a 444-nek adott interjújában: „Katasztrofális döntés volt a visegrádi országok részéről, hogy megpróbáltak egységesen fellépni a mainstreammel [fősodorral] szemben. Nagyon rossz üzenete van a nyugati országok felé. Amikor ebben az ügyben [pl. a migráció kérdésében] csoportként lépnek fel, azt a benyomást keltik Nyugaton, hogy ez így egyben Kelet-Európa: egy rasszista csoportosulás, akiről azt hitte a Nyugat, hogy sikerült integrálni, de itt a bizonyíték, hogy nem.”

Alex Soros Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszterrel is készített egy fotót.

Dmytro Kuleba amellett, hogy az Orbán-kormány folytonos bírálója megválasztása óta, szintén szoros kapcsolatot ápol a Soros-birodalommal. 2021. október 21–22-én a környező országok civiljei éppen Kijevben tartották a kétnapos rendezvényüket, amelynek résztvevőit Kuleba is üdvözölte.

image 28

De, hogy milyen szoros a kapcsolat Soros és Kuleba között, azt jól mutatja Alex Soros mostani Instagram-bejegyzése is, amelyben köszönetet mondott Kuleba-nak: „Lehetőségem volt megköszönni neki, hogy az ukrán opensocietyfoundations az irf_ukraine különdíjat adományozott „az ukrán diplomácia támogatásáért”, elismerve az OSF hozzájárulását a nemzetközi szakértelem és érdekképviselet, a kulturális diplomácia, a háborús elszámoltathatóság terén..”

Alex Soros nemrégiben kétszer is járt Ukrajnában, ahol többek közt Volodimir Zelenszkijjel is szívélyesen üdvözölték egymást.

A Soros-birodalom trónörököse kerekasztal-beszélgetésen is részt vett, ahol a világon megrendezésre kerülő 2024-es választásokról folytattak diskurzust. A kerekasztalnál ott ült Mark Leonard, a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (European Council of Foreign Relation) nevű szervezet igazgatója.Utóbbi NGO onnan lehet ismerős, hogy Korányi Dávid és Bajnai Gordon is a magyar tagok közt szerepelnek.

image 29

Mark Leonard egy kerekasztal-beszélgetést is vezetett, amelyben az igazság megvédésről beszéltek a résztvevők, akik között ott ült Vera Jourová, a Bizottság, Magyarországot folyton bíráló alelnöke is.

Egy másik, Ukrajna jövőjét firtató beszélgetés moderátora, egy másik Action for Democracy-s tanácsadó Timothy Snyder, ultraliberális, amerikai történész volt.

Egy szó mint száz, az idei davosi fórum újra lehetőséget biztosított, hogy az amerikai baloldalhoz köthető hálózat tagjai találkozzanak, és megtárgyalják a világ dolgait.

Forrás:Tűzfalcsoport

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek