„A washingtoni szenátus és a kongresszus egy törvényt fogadott el, amelynek célja az orosz befolyás visszaszorítása Európában és Eurázsiában. Aztán 2018-ban az Egyesült Államok az Északi Áramlatot vette célba”
Miközben Európába továbbra is fennáll a látszólagos politikai harmónia, az Egyesült Államok által vezényelt diplomácia árnyékában egy láthatatlan gazdasági háború bontakozik ki. Azt a tényt, hogy az Amerika gazdasági háborút folytat Európa ellen, még a leghűségesebb követőknek is észre kellett volna venniük 2022-ben, amikor Washington elfogadta a mintegy 400 milliárd dollár értékű „inflációcsökkentési törvényt”. Ezáltal a gazdasági versenyt kibillentették az egyensúlyból. Az amerikai vállalatokat erősen támogatták, az európai cégeket pedig az Egyesült Államokba csábították, vagy arra ösztönözték, hogy Európa helyett az óceánon túl bővítsék termelésüket. Emmanuel Macron francia elnök rendkívül agresszívnek nevezte ezt a gazdasági programot, és azt mondta, hogy ez a politika meg fogja osztani a Nyugatot. A cikk először a Nachdenkseiten portálján jelent meg németül. Oskar Lafontaine írása, magyarra Péli Éva fordította.
Az európaiak néha tiltakoznak, de gyakran ellenvetés nélkül elfogadják a vezető nyugati hatalom gátlástalan cselekedeteit. Sőt, még akkor is támogatják őket, ha azok jelentős károkat okoznak az európai gazdaságnak. Ez számos amerikai szankciós csomagra vonatkozik, amelyeket állítólag csak azért fogadtak el, hogy Oroszországot gyengítsék. A Moszkva ellen folytatott szankciós háború legkésőbb 2017-ben kezdődött, jóval azelőtt, hogy az orosz hadsereg megszállta volna Ukrajnát.
„A washingtoni szenátus és a kongresszus egy törvényt fogadott el, amelynek célja az orosz befolyás visszaszorítása Európában és Eurázsiában. Aztán 2018-ban az Egyesült Államok az Északi Áramlatot vette célba”
A törvény szerint az Egyesült Államok szankciós döntései a jövőben nemzetközi joggá válnak, és azok megsértését az Egyesült Államokban polgári és büntetőjogi eljárás alá vonják. Micsoda arrogancia! 2017 decemberében a demokraták és a republikánusok azzal fenyegetőztek, hogy elpusztítják az Északi Áramlat csöveit lefektető svájci Allseas céget, ha 48 órán belül nem állítja le a csővezetéken végzett munkákat. A vállalat behódolt. Az akkori osztrák kancellárnak, Christian Kernnek volt legalább bátorsága elítélni ezeket az amerikai törvényeket, mint a nemzetközi jog „égbekiáltó megsértését”. Egy bátor német kancellár hasonló kijelentéseket tett volna, de legalább az Északi Áramlat felrobbantását az Egyesült Államok Németország elleni hadüzenetének nevezte volna.
Vazallusok és hűbéresek
Emmanuel Todd francia történész, aki 1976-ban megjósolta a Szovjetunió összeomlását, és 2002-ben megírta a „Après l’empire” (A Birodalom után) című könyvet, a Weltwoche-nak adott interjújában ez év elején azt mondta: „A NATO kelet-európai terjeszkedése elsősorban nem Oroszország, hanem Németország ellen irányult. Németország, amely biztonságát Amerikára bízta, az amerikaiak célpontjává vált […] a németek nagyon is jól tudják, hogy az Északi Áramlatot az amerikaiak tették tönkre […], de ezt nem mondhatják ki”
Emellett még azt is állítja, hogy Scholz kancellár előre tudott a fontos német és európai gázvezeték elleni terrortámadásról, azaz hazaárulást követett el. A kancellár ezt nem cáfolta meg, és a német médiát, a „NachDenkSeiten”, és más alternatív médiumok kivételével, úgy tűnik, ez nem érdekli. Todd így folytatja: „Az igazság az, hogy a németeket az amerikaiak megtámadták. El akarták vágni őket az orosz gáztól […]. A Nyugat elvesztette az értékeit, és egyre inkább sodródik az önpusztításba. Európa ismét amerikai uralom alá kerül”. Zbigniew Brzezinski, Jimmy Carter amerikai elnök volt biztonsági tanácsadója már 1997-ben, „Az egyetlen világhatalom” című könyvében is hasonlóan vélekedett:
„A tény az, hogy Nyugat-Európa és egyre inkább Közép-Európa is nagyrészt amerikai protektorátus marad, amelynek szövetséges államai a régi idők vazallusaira és hódolóira emlékeztetnek”
A Római Birodalom légiót küldött, hogy leigázza a népeket, és hűbéresekké tegye őket. Amerika akkor szállt partra Normandiában, amikor látták, hogy a Vörös Hadsereg hamarosan legyőzi a Harmadik Birodalmat. Az Egyesült Államok a szárnyai alá akarta venni Nyugat-Európát, és nem akarta Sztálin Szovjetuniójára hagyni. A legendás francia elnök, Charles de Gaulle előre látta, hogy ez mit jelent Nyugat-Európa jövőjére nézve. Amikor felkérték, hogy vegyen részt a szövetségesek normandiai partraszállási ünnepségén, visszautasította, és sajtó szóvivőjének, Alain Peyrefitte-nek azt mondta: „A szövetségesek 1944. június 6-i partraszállása az angolszászok ügye volt. Franciaországot kizárták. Úgy akartak berendezkedni Franciaországban, mint egy ellenséges országban, mint Olaszországban és Németországban. Előkészítették a ‘megszállt területek szövetséges katonai kormányát’, amely Franciaországot az amerikai hadsereg normái szerint kormányozta volna […]. És Önök azt akarják, hogy odamenjek, hogy megemlékezzek egy olyan partraszállásról, amely az ország második megszállásának előjátéka volt?!”
„De Gaulle független európai politikát akart. E célból megkötötte az Elysée-szerződést Németországgal, és mélységesen csalódott volt, hogy a Bundestag engedelmesen kikötötte egy preambulumban, hogy a német politikát alá kell vetni az Egyesült Államok követelményeinek”
Az ezt követő időszakban Washington szüntelenül támadta a francia elnököt. Az agitáció központja az Egyesült Államok párizsi nagykövetsége volt, amely nem volt finnyás az eszközök megválasztásában. A társadalom minden rétegében olyan embereket toboroztak, és néha egyszerűen megvásároltak, akik az amerikai álláspontokat képviselték, hogy gyengítsék de Gaulle-t, és érvényesítsék Amerika hegemón politikáját Franciaországban. Ezt az állandó befolyásolásra irányuló politikát az összes európai amerikai nagykövetség a mai napig folytatja.
Hihetetlen hazug propaganda
Az Egyesült Államok által Kína, Oroszország és Európa ellen vívott gazdasági háborúk mellett az internet korában egyre nagyobb szerepet kapnak az információs háborúk, amelyeket a világ legerősebb katonai hatalma vív riválisai ellen. Háborús propaganda mindig is létezett.
„Woodrow Wilson amerikai elnök 75 ezer szónokot küldött városokba és falvakba, amikor be akart avatkozni az első világháborúba, hogy az amerikai lakosságot a németek ellen uszítsa”
Sok évvel később az Egyesült Államok hihetetlen hazugság propagandát terjesztett egy reklámügynökségen keresztül, hogy az első iraki háborút elkerülhetetlennek tüntesse fel az amerikai polgárok számára. Azt állították, hogy az iraki katonák csecsemőket téptek ki kuvaiti inkubátoraikból, és hagyták, hogy kínjukban meghaljanak. És a második iraki háború előtt a tömegpusztító fegyverek hazugságát azért találták ki, hogy a világ tudatában legyen ennek a háborúnak a szükségességéről. A Der Spiegel szerint a Bush-kormányzat gigantikus PR-erővel évekig megtévesztette az amerikai közvéleményt.
„És hogy a közösségi média ne ássa alá az amerikai propagandát az olaj- és gázháborúkban, valamint az ukrajnai háborúban, a Pentagon most egy 60 ezer fős kiberhadsereget állított fel annak érdekében, hogy <a világtörténelem legháborúsabb nemzetét> (Jimmy Carter) továbbra is jó hegemónnak tekintsék a nyugati társadalmakban, aki világszerte harcol a szabadságért, a demokráciáért és az emberi jogokért”
Ez az egyetlen magyarázat arra, hogy az öreg Európában, amely a „Legyen bátorságod használni az eszedet“ mottóval a felvilágosodás filozófiáját hozta létre, a média, mintha összhangba hozták volna, többé-kevésbé kritikátlanul átveszi az amerikai háborús propagandát. Annak ellenére, hogy rossz tapasztalataik vannak a múlt háborús hazugságaival.
A legnagyobb kárt azonban az európaiaknak az okozza, hogy az Egyesült Államok minden nemzetközi jogot sértő agressziós háborújába bevonja őket. Ez vonatkozik a volt Jugoszláviára, Afganisztánra, Irakra, Szíriára, Líbiára és az Ukrajna elleni orosz agressziós háborúra, amelyet a NATO keleti terjeszkedése, a Majdanon történt puccs, és Ukrajna többéves felfegyverzése váltott ki, és amely szintén törvénytelen a nemzetközi jog szerint.
„Mindezen háborúkban az Egyesült Államok megpróbálja a háborús költségek minél nagyobb részét európai vazallusaira hárítani”
Természetesen a menekültek befogadásáért mindig az európaiak a felelősek. És egyetlen európai kormányfőnek sem volt bátorsága figyelmeztetni a dühöngő Donald Trump amerikai elnököt, amikor felszólította az európaiakat a NATO két százalékos célkitűzésének betartására, hogy az európai államok évente euró milliárdokat költenek az Egyesült Államok felelősségi körébe tartozó háborúk menekültjeinek ellátására, miközben Washington szépen kibújik a felelősség alól.
Az európaiak azonban akkor tennék ki magukat a legnagyobb veszélynek, ha hagynák magukat még jobban belesodorni az Egyesült Államok Kína elleni hidegháborújába, amely bármikor forró háborúvá válhat. Ismét Emmanuel Macron francia elnök volt az, aki pekingi látogatása során azt mondta, hogy
„az európaiaknak nem szabad hagyniuk, hogy belekeveredjenek olyan háborúkba, amelyek nem az övék”
Azonnal bírálták Washington engedelmes európai vazallusai, mindenekelőtt a német közlekedésilámpa-politikusok. De igaza volt, és a többi európaitól eltérően az öreg kontinens érdekeit képviselte.
Egy dolgot azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni. Amíg az amerikai katonai létesítményeket Európában a nemzetközi jogot sértő amerikai agressziós háborúk végrehajtására használják, addig az európaiak minden amerikai háborúban részt vesznek. Ha az Egyesült Államok katonai konfliktusba kerülne Kínával, a kínaiak az összes európai amerikai repülőteret és parancsnoki központot célba vennék, hogy megsemmisítsék azokat.
„Egy agresszív világhatalom tehát soha nem vezethet védelmi szövetséget, ezért az európaiak kénytelenek önálló politikát kialakítani és megszabadulni az amerikai gyámságtól, ha életben akarnak maradni”
„Az amerikaiak támadó stratégiája és az oroszok védekező stratégiája között az európaiak lélegzetelállító szellemi zavarodottságban vannak. Különösen igaz ez Németországra” – mondta ismét Emmanuel Todd. Itt az ideje, hogy az európaiak úrrá legyenek ezen a mentális zavarodottságon.
És Amerika? Megszívlelhetnénk Paul Kennedy történész felismeréseit, amelyeket „A nagyhatalmak felemelkedése és bukása” című sikerkönyvében írt le:
„A birodalmi túlterjeszkedés egy világhatalom hanyatlásához vezet. 900 katonai bázis minden kontinensen, a világtörténelem legnagyobb háborús költségvetése, és az 1991 óta történt 251 katonai beavatkozás az amerikai kongresszusi kutatószolgálat adatai szerint a túlterjeszkedés klasszikus jelei”
Az a görcsös kísérlet, hogy az egyetlen világhatalom maradjon, figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy Európa középkori világhatalommá válásához számos európai hatalmi központra volt szükség. Versenyük technológiai áttörésekhez és gazdasági növekedéshez vezetett, amelyek minden katonai hatalom alapját képezik. Az Egyesült Államok nem lesz képes megállítani a most kialakuló többpólusú világot.
Platón felismerései
Platón már 2400 évvel ezelőtt felismerte: „Minden embernek tudnia kell, akinek az isteni sors egy kicsit is adott a helyes nézetekből, hogy az ellenfelek harcában a rossznak addig nincs vége, amíg még a győztesek sem hagynak fel azzal, hogy az elszenvedett károkat kiűzéssel, kivégzésekkel és megtorlásokkal törlesszék, ahelyett hogy megtartsák magukat a hatalomban, hogy mindenki számára törvényeket alkossanak, amelyek nem okoznak több örömet maguknak, mint az alsóbbrendűeknek, és kényszerítik őket a törvények betartására.”
„Az erősebb katonai hatalomnak tehát a filozófus szerint nagyobb a felelőssége a békéért”
„A háború mindennek az atyja” – írta Hérakleitosz görög filozófus. A nukleáris korszakban egy háború az Egyesült Államok és Kína között, amelyben az európaiak is részt vennének, nemcsak Európa, hanem valószínűleg a világ teljes pusztulásának atyja lenne.
♦
Oskar Lafontaine, német politikus és publicista 1943. szeptember 16-án született Saarlouisban. Édesapja 1945 áprilisában elesett a háborúban. Lafontaine többek között Saarbrücken főpolgármestere volt, a Saar-vidék miniszterelnöke, az SPD (Németország Szociáldemokrata Pártja) vezetője és kancellárjelölt is. 1998-ban pénzügyminiszter lett Gerhard Schröder kabinetjében, de hat hónappal később lemondott tisztségéről, valamint az SPD elnöki tisztségéről és Bundestag-képviselői mandátumáról is. Ezután Schröder és pártja egyik legkeményebb kritikusa lett. A politikus 2005-ben kilépett az SPD-ből, rövid időre megalapította a Munkásság és társadalmi igazságosság – a választási alternatíva (WASG) nevű pártot, amely a Demokratikus Szocializmus Pártjával (PDS) együtt 2007-ben Die Linke (A Baloldal) párttá alakult. Lafontaine 2009 óta egészségügyi problémák miatt fokozatosan visszavonult a szövetségi politikából. 2009-től a Saar-vidéki tartományi parlamentben a Die Linke parlamenti frakcióját vezette, majd 2022 márciusában kilépett ebből a pártból is. A politikus házastársa a Die Linke egykori parlamenti frakcióvezetője, Sahra Wagenknecht. Wagenknecht 2023 októberében szintén kilépett a pártból, és 2024. január 8-án megalapította a „Bündnis Sahra Wagenknecht” (Sahra Wagenknecht Szövetség) nevű pártot. Lafontaine csatlakozott a szövetséghez, és a berlini alapító pártkonferencián az egyik főszónok volt.
Forrás:Moszkvatér
