De a Partizán műsorvezetője mellett feltűnik itt a hazánkból „kitiltott” CEU egyik dicső oktatója, valamint Guy Verhofstadt és persze Judith Sargentini is. „És ezt így hogy?” – de komolyan.
Szabad a befolyásolható kiskorúakat történelemhamisító módon indoktrinálni? Közszolgálati ismeretterjesztés vagy iskolai oktatás címén gyermekek körében bármely néppel kapcsolatban politikai propagandát folytatni?
Ugye, hogy nem, jogos a felháborodás.
Ezzel együtt amiatt már szemünk se rebben, hogy a jó Merkelről és a rossz Orbánról egész estés játékfilmeket készítő német köztévé 8–12 éveseknek szóló gyerekhíradója szerint a magyar kormánnyal (a „menekültek” be nem fogadása és a médiaviszonyok mellett) az a nagy probléma, hogy a diákok egyáltalán semmit nem tanulhatnak a homoszexualitásról, és a szemük elé se kerülhet semmiféle LMBTQ-vonatkozású tartalom, legyen az akár egy chaten egymásnak küldött szivárványos zászló. Propaganda jellegű dezinformáció ez, persze, de nem iskolai tananyag – csupán egy adófizetők által finanszírozott gyerekműsor, nem kötelező nézni, rendben.
De azt tudjuk-e, hogy Svédországban miket hallanak az iskolások Magyarországról társadalomtudomány-órán?
Eddig nem tudtuk, egy arrafele élő derék olvasó viszont most megosztotta velünk egy nyolcadikos tanuló konkrét élményét – itt se tankönyvről van szó ugyan, hanem „csak” az iskolatévé külön óravázlattal ellátott, kifejezetten bizonyos tanórákra szánt és a közoktatásban 2019 óta használt videó-összeállításáról, a végeredmény mégis egy ismeretanyag, amelyet svéd pedagógusok közvetítenek a jövő nemzedék felé.
Az elvileg „Az EU és a demokrácia” téma feldolgozására szolgáló, 10 perc 40 másodperces film Gulyás Mártonnal indul, aki felütésképpen kijelenti: Magyarországon a demokrácia 2010 óta lassanként megszűnt.
Ezután a narrátor elmondja, hogy a kormány korlátozza a sajtó- és a szólásszabadságot, sőt, (kapaszkodjon meg minden svéd nyolcadikos) rendeletben szünteti meg a genderszakokat – amit kommentálva egy korábbi svéd EP-képviselő rámutat, hogy betelt a pohár, Orbán Viktor átlépett minden határt.
Itt aztán a véleménypluralizmus jegyében érkezik Judith Sargentini, majd a CEU svéd oktatója,
aki a Nádor utca 9. előtt rámutat, hogy az a régi épület már 200 éve áll ott, most viszont átköltöznek egy újabba – amit az ifjú skandináv néző (különösen a demokráciapusztítás témájának összefüggésében) nyilvánvalóan úgy fog érteni, hogy a gonosz magyar kormány erőszakkal lerombol egy nagymúltú intézményt; pláne, mivel az óravázlatban sajnos nem szerepel, hogy a tanár ezen a ponton megállítja a kisfilmet, és a diákok az interneten megkeresik az aktuális campus- vagy utcaképet, ahol ma is ott virít a CEU felirat a régi palotán és a dizájnos modern épületeken egyaránt.
De mást is mond még ez a CEU-oktató, méghozzá azt, hogy
amikor 1997-ben (diákként) Magyarországra érkezett, nagyon pozitív és optimista volt a hangulat, de aztán jött az Orbán és ma már (értsd: a felvétel készítésének idején, azaz 2019-ben) óriási a csalódás.
Számszerű, objektív bizonyítékokkal nem terhel minket a svéd kutató, viszont értékelését megerősíti egy szintén svéd „szakértő politológus”, aki az önéletrajza alapján a svéden és az angolon kívül legfeljebb franciául ért, magyarul viszont olyannyira nem, hogy még a Fidesz nevét is s-sel ejti, egyébként pedig Svédország mellett Kaliforniában tanít, ellenben a Kárpát-medence környékén még egy konferencia erejéig sem járt. De azért kellő határozottsággal elmagyarázza a svéd diákoknak, hogy Magyarországon a politika egyre erősebben beavatkozik abba, hogy mit szabad az egyetemeken tanítani és kutatni – mármint azoknak a svéd diákoknak magyarázza ezt, akiknek országában 2021-ben etikai vizsgálat indult a Lundi Egyetem neves kutatói ügyében, akik tanulmányt tettek közzé egy szakfolyóiratban a nemi erőszak 2000 és 2015 közötti svédországi eseteiről, egyebek mellett kimutatva, hogy e bűncselekmények 48 százalékát külföldön született külföldi állampolgárok követték el, további 12 százalékát pedig második generációs bevándorlók. Noha magához az átfogó projekthez engedélyt kértek és kaptak, a végső megállapításokat nem nyújtották be előzetes kormányzati jóváhagyásra, emiatt állt a bál (az eljárás végül most nyáron zárult le, miután nem volt bizonyítható a szándékosság).
De térjünk vissza a demokráciavédelmi oktatófilm törzsét képező CEU-blokkhoz, amelynek lekerekítéseképpen
Gulyás Márton leszögezi: „Magyarország az első olyan uniós tagállam, amely meg akarja tiltani, hogy egy egyetem az Európai Unión belül működjön”.
Ennél bővebben nem fejti ki a gondolatot, ezért sajnos ránk van bízva, hogy kitaláljuk, mit akart mondani a költő, hogyan gáncsolta az ország például azt, hogy idén a CEU egyik hallgatója az uniós Bécsben megvédhesse „Feminista fellépés a klímaigazságosságért: a gender–természet kolonialitása a Generációs Egyenlőség Fórumon” című szakdolgozatát;
a svéd kamaszok mindenesetre ezen a ponton végleg levonhatják a következtetést, hogy a magyar egy tudománygyilkos barbár népség.
Pihenésképpen egy Budapesten élő svéd lány következik, aki iskola után döbbenten mutatja osztálytársnőinek ötödikes öccse tankönyvét, amelyben egy egész oldal kifejezetten a hazaszeretetről szól.
Érezhetően már magán a „hazaszeretet” szón el kellene képednie a svéd nézőnek,
miközben egyébként egy „Kinek az országában áll több zászlórúd a családi házak előtt, rajta a felvont nemzeti lobogóval” elnevezésű versenyben mi még javában a kiírást próbálnánk értelmezni, amikor a svédek már autópályahosszal nyernének. Arra mindenesetre jó ez az átkötés, hogy az említett „szakértő politológus” elmondhassa: Magyarországon nagyon erős az az elképzelés, hogy van az „igaz magyar nép”, amiből például a nyelvi kisebbségek és
a romák gyakran ki vannak rekesztve, de így frankón az egész társadalomból, mert „ez a világkép a Fidesz alapja” (a svábfób mindenit a „csuti vajdának”, ahogy egy igazi demokrata mondaná).
Az óravázlat itt sem említi, hogy érdemes lehet tényellenőrzés keretében felfedezni például, hogy míg Magyarországon a romák 46 százaléka áll foglalkoztatásban, Svédországban 80 százalékuk munkanélküli – ehelyett a feladat annak megvitatása, hogy mi a jobb megoldás: Magyarország elhagyásával tiltakozni a rendszer ellen, vagy ott maradva ellenvéleményt megfogalmazni.
Pontosan 7 perc 17 másodpercnél járunk, amikor először és utoljára, indirekte és megvágva szóhoz jut a másik fél:
két rövidke részletet láthatunk Orbán Viktor egyik európai parlamenti felszólalásából, gondosan körülbástyázva Judith Sargentini és Guy Verhofstadt világértelmezésével,
hogy azután zárásképpen Gulyás Márton (a már akkoriban százezres nézettségű Youtube-videóiról szemérmesen hallgatva) elpanaszolja: az embereknek nincs valódi lehetőségük arra, hogy ellenvéleményt fogalmazzanak meg.
Az összeállítást egy „STOP VIKTÁTOR“ feliratú táblával vonuló tüntető képe zárja, a svéd diákoknak pedig Gulyás Márton szavaiból kiindulva el kell magyarázniuk, hogyan lehet egy ránézésre demokratikus ország valójában elnyomó rezsim.
Emiatt persze még nem kell bekéretni a svéd nagykövetet – bőven elég lenne, ha ezentúl az összeállítás megnézetése után minden tanár megkérné a svéd iskolásokat, mondják el, milyen érzéseket keltett bennük a kisfilm Magyarországgal szemben,
majd közösen értékelnék, miféle manipulatív eszközökkel érte el mindezt az ártalmatlannak tűnő videó.
Úgy akkor valóban életre szóló leckét kapnának a tanulók látszateurópaiságból és a demokratikus sokszínűség tiszteletben tartásának fontosságából.
A cikkben tárgyalt videót IDE KATTINTVA tudja megtekinteni
Forrás:Mandiner
