A német hadügyminiszter asszony egy berlini csomópontban, talpig a béke kékjébe öltözve mondta el újévi üdvözletét. Szavait elnyomták a háta mögött háborús fényben és zajjal durrogó petárdák. „Európa közepén háború tombol” – mondta a nagymama külsejű katonaminiszter. Ukrajnára gondolt, de Berlint találta el. Stábja a beszédet azonnal megosztotta a Twitteren, így ország-világ ismét meggyőződhetett Christine Lambrecht alkalmatlanságáról.

Ezen a szilveszter éjszakán a nagyobb német városokban polgárháborús állapotok uralkodtak, a demokratikus jogállam megadta magát. Migrációs hátterű fiatalok támadtak az alkotmányos rend őreire, és a rendőrség tehetetlen volt az elszabadult erőszakkal szemben. Berlin no-go zónáiban autókat borítottak lángba, az oltásra érkező önkéntes tűzoltókat vízszintesen irányított rakétákkal lőtték, de ugyanez jutott a segítségül érkező rendőröknek és mentősöknek is. Szakértők szerint azért ők váltak a tervezett vagy véletlenszerű támadások célpontjává, mert ők testesítik meg a társadalmi stabilitást, az állam rend- és biztonságpolitikáját.

Volt már ehhez hasonló eset Kölnben, 2015 szilveszterén. Akkor a dóm előtti óriási téren egy fiatalokból álló csoport (ki nem mondták volna, hogy az éppen befogadott „menekültek”) összevissza lődözte az óévbúcsúztatásra összegyűlt tömeget, követett el erőszakot a gyanútlanul kacér lányokon. Akkor négy napig hallgatott róla a hivatalos média, nem jelent meg politikusi nyilatkozat vagy állásfoglalás. A meggyötört rendőrfőnök is csak makogott valamit, nem értették, mi történt, az erőszaknak, a bűnözésnek ilyen dimenziójával még soha nem találkoztak.

Hét év alatt felkészülhettek volna, mert sok jel mutatott az erőszak eszkalálódásának irányába. De hét év alatt csak annyi változott, hogy most legalább nevén merik nevezni a történteket. Az újságok aszociális migráns csőcselékről, öntörvényű migránsokról, párhuzamos társadalomról, integrálhatatlan tömegről, szubproletariátusról írnak és veszélyes bűnözői magatartásról. A migrációs hátterű migrációs szakértő szerint ezek az emberek gyengének tartják Németországot, ezért utasítják el az alkotmányos törvényeket. A rendőrszakszervezet vezetője szerint a probléma oka, hogy a politika fegyvertelenné tette a rendőrséget, nem léphetnek fel határozottan, mert azonnal rasszistának és erőszakosnak bélyegzik őket. A berlini – éppen illegitim – vörös-vörös-zöld szenátus például a városi rendőrség ellen agitál, és megnyirbálta az intézkedési jogköröket.

Az ifjú erőszaktevők a berlini utcákon eluralkodó hangulatot teljesen normálisnak találják, hiszen ilyet már megéltek életük során. A háborúban szocializálódó fiatal férfiak számára az otthonosság érzetét jelenti a lövöldözés, verekedés, a férfivirtus. Csinálják otthon, mondanám nekik, ha engem kérdeznének. De a politikai döntéshozóknak eszükbe sem jut ez a megoldás a problémára. Nincs kitoloncolás, hazaküldés oda, ahonnan jöttek, a letartóztatott randalírozókat már szabadon is engedték.

Tönkretesznek mindent, amit mi felépítettünk, mondja a valódi német polgár, de szavát elnyomja a maszkos autonómok csatakiáltása és a hamis politikai korrektség. Az erőszak városi jelenség, állítja a politika, különböző bűnözői csoportok különböző társadalmi közegből érkeznek, nem feltétlenül a migrációs hátterű fiatalok köréből. A megoldást egyesek a rakétázás betiltásában látják, mások rögtön opponálnak: nem szabad a polgárok tűzijátékhoz való demokratikus jogát korlátozni. És a petárdahagyományokra hivatkoznak.

Nem marad más, mint a politikai egymásra mutogatás, az ellenzék célkeresztjében a kormány. Rögtön itt a hadügyminiszter, akit sem képzettsége, sem rátermettsége nem predesztinál a tárca vezetésére, akinek az ukrajnai háború az „érdekes és nagyszerű emberekkel való sok-sok találkozást” jelenti. A Bundeswehr jobbat érdemelne, mondják a németek. És valóban, tíz éve megy az inkompetens ámokfutás a hadügy élén, a családbarát hadsereget kiépítő és a fegyverarzenált leépítő Ursula von der Leyennel kezdve, az elitalakulatoktól megszabadulni akaró, kimondhatatlan nevű AKK-n át az alkalmatlanságát sokszorosan igazoló Christine Lambrechtig. Az ő lemondását/visszahívását jó ideje követelik.

Vagy ott a belügyminiszter asszony, Nancy Faeser, aki szivárványos karszalagban tüntetett a katari focivébé díszpáholyában. Talán érzékenyíteni akarta a sejket meg a nemi sokszínűséget megvető katariakat. Faeser egyik törvényt alkotja a másik után, hogy a német lakosságot migránsokra cserélje. És mint nálunk az átkosban, a közigazgatásból száműzni akarja a máskéntgondolkodókat.

A gazdasági és klímaügyi kancellárhelyettes irodalomesztéta és mesekönyvíró. Hozzáértésével mindent megtesz annak érdekében, hogy a németországi kis- és középvállalatokat tönkretegye, a nagyvállalatokat pedig lehetőleg az Egyesült Államokba terelje. Bármire képes, ha kell, palagázért földig hajol a katari emír előtt, ha kell, gyújtó hangú, laikus beszédekkel győzködi hasonló színű honfitársait.

Annak viszont örülhetünk, hogy Annalena Baerbock nem lett kancellár, csak külügyminiszter. A finisben csúszott el a valóságra csak helyenként hajazó önéletrajz banánhéján, és politikai hitvallása is fennakadt a plágiumvadászok hálóján. Mint elefánt közlekedik a diplomácia porcelánboltjában, ezért külügyminiszteri minőségben is tud károkat okozni. A háborút elutasító zöldpolitikusként akár az idők végezetéig támogatná pénzzel és katonailag Ukrajnát, hiszen Ukrajna nem önmagáért harcol, hanem a „mi szabadságunkért, a mi békénkért”. Punktum. Ezért egyáltalán nem érdekli, mi erről német honfitársainak véleménye.

A német agrárminiszter egy vegán török szociálpedagógus, a pénzügyminiszter jogász, és sorolhatnám a kabinet tagjainak szakmaiságát. A lényeg a párthűség. A hosszú szolgálatért jó pozíció dukál, mint például Claudia Rothnak, aki mindenféle felsőfokú képzettség nélkül, zöld érdemeinek elismeréseképpen kulturális államminiszteri hivatalt kapott a kancellárián. Ő az, aki pár éve Drezdában egy tüntetés élén haladva azt skandálta, hogy „soha többé Németország”.

A kancellár talán a legrátermettebb, de ő annyi korrupciós botránynak volt aktív részese, hogy bármikor zsarolható.

Sokszor arra gondolok, hogy Magyarországnak is körülbelül ilyen szakértői kormánya lenne, ha a sötétben tartott, trágyával etetett magyar gombák hagyták volna érzékenyíteni magukat. Akkor a balliberális zöldtolerancia nálunk is gátlás nélkül érvényesülne. A szakmai rátermettséget és a politikai elkötelezettséget illetően is olyan ez az egész német bagázs, mintha a Demokratikus Koalíció meghirdetett árnyékkormánya lenne hatalmon. Ugyanaz a forgatókönyv, ugyanaz a tematika és ugyanaz a módszer. Kész szerencse, hogy német kollégáik kijöttek a napra, így jobban látszik a dollár zöld színe is.

Forrás:Magyar Hírlap, A szerző történész