Az egyik állami orosz tévécsatorna beszélgetős műsorában körvonalazták, hogy Moszkva milyen átrendeződést szeretne Közép-Európában az ukrán háború után. Életre kívánják kelteni az Osztrák–Magyar Monarchiát. Ez eredeti formájában nem lehetséges, de a térség országai már hosszabb ideje keresik az együttműködés új kereteit. Érdekes módon, az egykori birodalom újjászületésének lehetőségét az Európai Unióban sem tartják kizártnak. Nagyon nem örülnek neki.

Kisebb pánikrohamot kaptak az Európai Unió vezetői, amikor minap a Rosszija–1 orosz tévécsatornán, egy politikai beszélgetés keretében, a résztvevők konkrétan felvetették az 1918 és 1920 között a külső és belső ellenségei által szétvert Osztrák–Magyar Monarchia újjáélesztését. A brüsszeli érzelmi túlburjánzás oka, hogy előzőleg már az EU központjában is arra a következtetésre jutottak, hogy Ausztria és Magyarország az aktuálpolitikai kérdésekben ugyanazt az álláspontot képviseli. Ráadásul ezek azok a problémák, amelyek megosztják az Unió közösségét.

A két állam nem akar lemondani az orosz energiahordozók beszerzéséről, határozottan ellenzik Ukrajnának az Unióhoz való csatlakozását, valamint a gázai konfliktust is nagyon hasonlóan ítélik meg. Jellemző, hogy az EU október közepén a kialakult újabb közel-keleti krízis miatt összehívott virtuális EU-csúcson Magyarország Ausztriát kérte fel – Orbán Viktor Kínában volt –, hogy képviselje érdekeit.

Ezeknek a problémáknak a kezelési módja állítja szembe Budapestet és Bécset a többi uniós tagállammal. Brüsszelben máris úgy látják, hogy klasszikus osztrák–magyar viselkedést lehet felfedezni az aktuálpolitikai kérdések megítélésében. A Politico, Brüsszel szócsöve, már megkongatta a vészharangot, amikor „Vigyázz, Ukrajna, jön az Osztrák–Magyar Monarchia!” című cikkében arról írt, hogy Herbert Kickl, a keményen migránsellenes Osztrák Szabadságpárt vezetője, Budapesten találkozott Orbán Viktorral, és nem is csinált titkot abból, hogy példaképnek tekinti a magyar modellt.

A júniusi uniós választásokon Ausztriában jobbratolódás várható, hiszen az illegális bevándorlás okozta probléma kulcskérdés a szomszédos országban, ahol a társadalom jelentős részének elege lett a „migránssimogatásból”. Ezt az álláspontot pedig az Osztrák Szabadságpárt képviseli a leghatározottabban.

Ebben a helyzetbe robbant bele a Rosszija–1. Talán nem véletlen, hogy az orosz hivatalos álláspontot képviselő tévécsatorna ezt a témát választotta.

Moszkvának érdekében állna, hogy Közép-Európában egy jelentős népességgel és területtel rendelkező semleges államalakulat jöjjön létre, amely beékelődne Ukrajna és Nyugat-Európa közé.

Figyelemreméltó a tévéstúdióban elhangzottak mondandója, mert mint hallhattuk? „Ott van Ausztria, amely látszólag semleges és ott van Szlovákia is, amely kényelmetlenül érzi magát a háborúzó Ukrajna közelében és igyekszik kimaradni a konfliktusból. Így van ezzel Magyarország is és akkor még ott van a volt Jugoszlávia.” A vendég Szlovéniát név szerint is említette. Vagyis Moszkvában az ukrajnai háborúval való szembenállást tekintik olyan kohéziós erőnek, amely összekötné a fent említett országokat egy nagyobb államalakulatba.

Miért olyan fontos Oroszországnak, hogy a Kárpát-medence térségében létrejöjjön egy semleges középhatalom? Nagy Péter cár uralkodása – XVII. és a XVIII. század fordulója – óta az orosz geopolitika egyik sarkalatos doktrínája, hogy a nyugati végeken a hatalmas országot baráti államok határolják. A koncepció lényege, hogy az Orosz Birodalmat ne tudja egyik európai nagyhatalom sem váratlanul megtámadni. Ez a védelmi doktrína túlélte a cárizmust, a szovjet időszakot – Sztálin a második világháború után ragaszkodott Kelet-Európa kommunista berendezkedéséhez –, és az orosz védelmi elképzelés manapság sem változott.

A térségben több mint három évtizede lezajlott rendszerváltozás hajnalán, 1989. december 2-3-án, Gorbacsov szovjet pártvezető is ezt szerette volna elérni a Bush amerikai elnökkel való máltai találkozóján. Vagyis, Moszkva szabadjára engedte a térség társadalmi átalakulást, cserében a NATO vállalta, hogy nem terjeszkedik keletre. Mint látjuk, ez nem valósult meg, sőt a három balti állam révén, még volt szovjet tagköztársaságok is a nyugati védelmi rendszer tagjai lettek.

Most más formában ugyan, de az eredeti elképzelés mentén, akar Moszkva Közép-Európában egy NATO-mentes, semleges hatalmat látni.

És akkor még nem beszéltünk Romániáról. Bukarestben biztos, hogy sok embernek okozott álmatlan éjszakákat a Kremlnek az Osztrák–Magyar Monarchia feltámasztásának ötlete. Ugyanis Moszkva a második világháború után több ízben is felvetette az erdélyi kérdést, nem utolsó sorban azért, hogy a mindenkori bukaresti vezetést sakkban tartsa.

A Moszkvával szemben „renitenskedő” román kommunistáknak az első nagyobb traumát 1952-ben kellett elszenvedniük, amikor a szovjetek kikényszerítették az erdélyi magyar autonómia megalakítását. Majd jött Hruscsov. A Szovjetunió akkori vezetőjének nagyon tetszett a Közös Piac – az EU elődje – elképzelése a határokon átnyúló régiók fejlesztéséről. Az ő elképzelése szerint, Erdély és Magyarország egy gazdasági övezetet alkotott volna. Ez a terv nem valósult meg. De ami ezután jött, az mind a mai napig rémálommal egyenértékűnek számít Bukarestben. Putyin, a Bloombergnek adott 2016-os pekingi interjúja során, amikor a riporter a Lengyelországba „beszögelt” kalinyingrádi régió helyzetét firtatta, azt mondta:

Ha valaki fölvetné a második világháború utáni rendezés felülvizsgálatát, akkor a magyar–román határ kérdését is szóba kell hozni.

A mostani romániai helyzet pedig igen csak irritálja Moszkvát. Románia engedélyezte amerikai rakéták területén való állomásoztatását és Bukarest teljesen kiszolgálja Washingtont az ukrajnai háború kapcsán.

A kérdés az, hogy a közép-európai térség népei akarnának-e egy új, Osztrák–Magyar Monarchiában élni a XXI-dik században? Nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy nem.

A térség összes országa kitart a nemzetállami koncepció mellett. Árnyalja a képet, hogy több globalista párt, például Magyarországon az ellenzék, kitart a föderális Európa koncepciója mellett, aminek megvalósítása esetén minden ország teljes mértékig Brüsszel irányítása alá kerülne. Csakhogy a XXI-dik századi Osztrák–Magyar Monarchia többek között éppen az Európai Unió ellenében jönne létre. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy a közép-európai országok időről időre ne próbálkoznának az együttműködés megvalósításával.

Még 1991-ben februárjában – Magyarország, Csehszlovákia (később Csehország és Szlovákia), valamint Lengyelország – létrehozott egy „szűkebb” együttműködési formát, a V4 Csoportot. Ennek az alapító okiratát Magyarországon, Visegrádon írták alá. Ebben hangsúlyozottan jelenik meg a politikai együttműködés. A cél a térségnek a nyugat-európai struktúrába való integrációjának elősegítése, a közép-európai identitás megerősítése, az együttműködés szorosabbra fűzése.

Ezt követően, ugyancsak Magyarországon, Budapesten, szintén 1991-ben, novemberben Budapesten jött létre Közép-Európai Kezdeményezés (KEK). A közép- és kelet-európai országok „bővített kiadása”. Ennek a szervezetnek is az a célja, hogy a térség államainak segítsen a nyugat-európai rendszerbe betagozódni. Magyarország, Olaszország, Ausztria és Jugoszlávia írta alá a Quadragonale szerződést. Azóta a szervezet tagjainak létszáma kibővült, gazdasági és kereskedelmi célokra tett erőfeszítései felerősödtek, a politikai ambíciók viszont háttérbe szorultak.

Viszont az Osztrák–Magyar Monarchia modern kori felvetésének lényege, hogy nem a meglévő nyugati struktúrába való integráció a cél. Hanem éppen ellenkezőleg, részben az EU-n kívül, annak konkurenciájaként szerveződne meg az új államalakulat.

Úgy, ahogy a dualista rendszer több mint száz évvel ezelőtt létezett, lehetetlen az egykori birodalmat ismét létre hozni. Nemcsak azért, mert az érintett államok ragaszkodnak a nemzetállami koncepcióhoz, hanem azért is, mert a Monarchiának voltak olyan közös elemei – a kultúra, a német nyelv közös kommunikációs eszközként való használata, a Habsburg-ház összetartó ereje, a társadalmi béke, a gyors gazdasági növekedés –, amelyeket a birodalom népei az első világháborúig elfogadtak. A térségben manapság meglévő ilyen elemek nem elég erősek ahhoz. hogy az országcsoportot összefogjon.

Viszont a félelem – ukrajnai háború, illegális migráció, egy újabb járvány, klímaváltozás, gázai-konfliktus, energiaválság, demográfiai krízis –, valamint az a cél, hogy a gazdaság fejlődjön, összekötheti a térség államait egy újfajta, nem központosított együttműködési formában. Az új alakulat talán megértőbb lenne az Unióból kiszorult, annak határán „tántorgó” államok érdekei iránt és figyelembe venné a térség sajátosságait.

Mit is mondott Napóleon: Az embereket csak két erő köti össze: a félelem és az érdek.

Forrás: Magyar Hírlap