2024.december 18.
Auguszta, Gracián
Hírek 🔊

Az új átszervezéssel 25 milliárd dolláros jótékonysági kezdeményezést függeszt fel Soros fia

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
a93a8edb3064a02ad7f1b3c859b27c375c7f129b

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

  • A három éven belüli második átalakítás új leépítésekkel jár
  • A változások kritikus időben érkeznek a jól finanszírozott jótékonysági szervezetek számára

Soros György 25 milliárd dolláros jótékonykodása egy olyan átalakítás küszöbén áll, amely átformálja a működését, megnyirbálja a személyzetét, és teszteli, hogy fia, Alex készenáll-ea világ egyik legnagyobb és legbefolyásosabb filantróp szervezetének irányítására.

Alex, akit júniusban neveztek ki milliárdos apja hivatalos utódjává a Nyílt Társadalom Alapítványoknál, csak néhány részletet árult el az átalakításról, amelynek részeként októbertől kezdődően öt hónapra befagyasztják az új adományokat és legalább 40%-kal csökkentik a létszámot. A szervezet, amely a Deloitte tanácsadó céget vette igénybe, hogy az újjátervezésben segítse, a hangsúlyt a sürgősségre és az eredményekre helyezi, közölte telefonon Mark Malloch-Brown elnök, anélkül, hogy részleteket árult volna el arról, hogy mely esetben kapják meg a fizetséget.

A változtatások egy korábbi szervezetátalakítási kísérletet követnek, amely körülbelül a felére csökkentette az OSF [Nyílt Társadalom Alapítványok] létszámát és bomlasztotta a munkáját, mondta két, az ügyet ismerő személy. 2021-ben az OSF-nek közel 1,700 személy volt a bérlistáján, a legutóbbi változtatások után pedig ez a szám kevesebb lesz, mint 500.

Az öt kontinensen működő alapítványi hálózatán keresztül az OSF évente több mint 1 milliárd dollárt oszt szét, így bármilyen utalás arra, hogy mit tesz majd vagy mit szüntet be Alex és Malloch-Brown, üzenetértékű hullámokként terjed szét a világon a társadalmi igazságosságtól a demokráciáig terjedő ügyekben. Tekintettel a részletek hiányára és Alex viszonylagos tapasztalatlanságára, a 37 éves csemete némi szkepticizmussal szembesül azt illetően, hogy merre kormányozza azt a kiterjedt vállalkozást, amelyet 93 éves apja a demokrácia és az emberi jogok megtámogatására az egyik legnagyobb adományozó szervezetté épített ki.

“Ha őszinte akarok lenni, meglehetősen hiteltelen, amikor ennek a nagyon nagy jótékonysági erőfeszítésnek az irányításáról van szó” – mondta Elizabeth Dale, a Seattle Egyetem nonprofit vezetőségének igazgatója. “Ha elveszíted a személyzet 40% -át, azzal sok intézményi tudást és szakértelmet veszítesz el.”

Malloch-Brown elmondta, hogy Alex, akit nem tudtak elérni, hogy véleményt nyilvánítson, több mint alkalmas a szerepére, amelyet ő “családi utódlásnak” tekint. “Nem volt meg a háttere ahhoz, hogy felsővezetői szerepet töltsön be, de sokat tud az alapítványról” – mondta a 70 éves Malloch-Brown telefonon.

Az új megrázkódtatást Alex még februárban vetítette előre egy szervezeti szinten történt felhívás során, amely az első volt azóta, hogy 2022 decemberében hivatalosan is az alapítványok elnöke lett. “Apámnak évek óta nem tetszett az az irány, amerre az OSF-et irányították” – mondta Alex a stábnak a Bloomberg által átvizsgált átiratok szerint.” Nem akarja, hogy az OSF azt utánozza, amit ő az intézményes filantrópia elavult és kiüresedett világának tekint.”

35ece2abd85d987a4790baef246563f7175455cb

Soros György
Fotós: Jason Alden/Bloomberg

Mostanáig nagy vonalakban ismertették a struktúrával és a működéssel kapcsolatos átalakítást, valamint a bizottságok és a vezetők új elnevezését. A konkrét ügyekre és támogatásokra vonatkozó kritériumok még váratnak magukra. Új megközelítésüketMalloch-Brown és Soros asürgős és felmerülő kihívások” kezelésére szolgáló stratégiai opportunizmusnaknevezte, amelyet Malloch-Brown az interjúban így írt le: “visszavonulóban a demokrácia, visszavonulóban az emberi jogok.

Malloch-Brown szerint a cél az, hogy “hajlékonyak” legyünk. Ez azt is jelenti, hogy a bürokratikus munkát a támogatások első lépéséről – az adományozást megelőző gondosság érdekében – át kell helyezni a támogatással elérni szándékozott hatás kutatására, mondta.

Egyelőre az adományok szüneteltetésével és a potenciális létszámcsökkentés gyors közeledtével az OSF néhány alkalmazottja felgyorsította az adományok kiadását, mondta el az ügyeket ismerő két személy. Mark Arena, az OSF szóvivője közölte, hogy a jótékonysági szervezet tiszteletben tartja a meglévő kötelezettségvállalásokat, és hogy a szünetelés “a tipikus működési ciklusunk (amely magában foglalja az éves szünetet) rövid meghosszabbítása.”

A szokásos szünet időt biztosít az új címzettek megtalálására és átvizsgálására, de ezt lehetetlen megtenni anélkül, hogy tudnánk, ki lesz még ott, vagy milyen “lehetőségeket” fog az OSF keresni, mondta az egyik személy, aki névtelenséget kért, hogy nagyhatalmú munkáltatójáról beszélhessen.

Fél tucat jelenlegi és korábbi alkalmazott szerint az irányváltás sebezhető időszakban következik be az OSF számára, mivel még mindig a korábbi szerkezetátalakítási kísérlet utóhatásaival foglalkoznak. 2021 januárjában Malloch-Brown, aki akkor új volt a munkában, Bridgespan filantróp tanácsadó segítségével egy szerkezetátalakítási tervet örökölt meg. Mindenkinek megadta a lehetőséget, hogy önként különválási csomagot igényeljenek, és több százan ezt meg is tették, amit az ügyet ismerő személyek szerint további kényszerű különválások követtek.

“Az eddigi átalakítások, bár szükségesek voltak, nem mentek elég messzire” – mondta Malloch-Brown tavaly júniusban egy e-mailben, amely a csökkentések legújabb körét jelentette be.

94399e67fa783b9f83daea11dbce618b19734977

Dr. Denis Mukwege és Soros György üdvözli egymást 2015 áprilisában New Yorkban, miközben Alex Soros figyel.
Fotós: D Dipasupil/Getty Images

Eredetileg nem így kellett volna lezajlania. Az idősebb Soros terve évekig az volt, hogy a 80. születésnapján bezárja az alapítványt. Még azután is, hogy a fedezetialap-milliárdos meggondolta magát, az alapítványokemberei azt feltételezték, hogy a Soros első házasságából származó második legidősebb fia, Jonathan veszi át végül az irányítást, mondták hárman is. De ahogy múltak az évekés George maradt a főnök, Jonathan továbblépett, hogy saját befektetési cégét vezesse.

Alex Soros öt gyermekének egyike, aki egy évvel George első magyarországi alapítványának megalakítása után született. Kezdetben inkább arról volt ismert, hogy inkább Manhattan és Hamptons társadalmi köreiben mint filantróp körökben forgott.

Azóta azon dolgozik, hogy megerősítse hitelességét, és 2012-ben elindította saját jótékonysági alapítványát, amely háztartási alkalmazottakat és környezetvédelmi aktivistákat támogatott (a szóvivő szerint ez gyakorlatilag öt éve szunnyad). Három, az ügyet ismerő személy szerint a 2010-es évek elejétől elkezdte apját követni az OSF-nél, 2018-ban pedig történelemből Ph.D. fokozatot szerzett a Berkeley-béli University of California-n.

Alex évek óta járja a világot George-dzsal, hogy beletanuljon az üzletbe, még az OSF postaszobájában is dolgozott, mondta Malloch-Brown. “Igazi védelmezője az apja és a család víziójának.” Ennek a víziónak a kulcseleme, hogy “ne intézményes, ne bürokratikus” legyen, mondta, rámutatva, hogy az OSF rendelkezik a világon létező alapítványok közül az egyik legnagyobb személyzettel.

Ahogy Alex a komolyabb elfoglaltságok felé fordult, Instagramján kevesebb társasági ember és a világ sok vezetője kezdett szerepelni: Alex Joe Bidennel és Kamala Harris-szel, kezet rázva Bill Clintonnal, mosolyog, iszik és ölelkezik Chuck Schumerrel, Justin Trudeau-val, Raphael Warnock-kal , Pete Buttigieg-gel és Emmanuel Macronnal.

A teendők sötétebb oldalát is megörökölte. Tavaly Alex lett a Soros Democracy PAC elnöke, amely súlyos összegeket költ a liberális jelöltek és peres ügyek támogatására az amerikai választásokon. Alex azt nyilatkozta a Wall Street Journalnak, hogy politikusabb, mint az apja, aki már régóta a jobboldali bírálók célpontja, akik összeesküvés-elméletekkel és antiszemita szóhasználattal démonizálják. Donald Trump támogatásával már elkezdtek tüzet nyitni Alexre.

Bármi derül is ki a tervéről, Alex átalakításról szóló bejelentése megerősítette az OSF elkötelezettségét a “demokrácia, az emberi jogok, az éghajlati igazságosság és az egyenlőtlenség kezelése” iránt. És elismerte, hogy az út rögös lesz.

“Tudom, hogy mindannyian keményen dolgoztok minden egyes napon, hogy az OSF-et és annak küldetését szolgáljátok” – mondta a csapatnak egy teljes OSF-et megszólító felhívásban júniusban, amikor bemutatta a tervét és Malloch-Brown bejelentette az elbocsátásokat. “Ezek a változások nyilvánvalóan következményekkel járnak, és bombaként hatnak majd mindenki számára.”

Forrás:bloomberg.com

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához