2024.május 7.
Gizella, Gusztáv, Bendegúz

Balról támadják Sorost – a Newsweek bírálja a milliárdos büntetőpolitikáját

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
sorosbb

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Soros ügyészei a bűnözés oldalán állnak 

Mint arról beszámoltunk, a Soros által finanszírozott ügyészek közül, akik a bűnözők érdekeit és egyes bűncselekmények dekriminalizációját tartják elsősorban szem előtt, most azon fogadkoznak, hogy megtagadják az állami abortusztörvények végrehajtását, amelyek a Roe kontra Wade ítélet bukása után lépnek majd hatályba.

Kilencven balra húzó főügyész és kerületi ügyész írt alá egy közös nyilatkozatot, amelyben megfogadják, hogy nem indítanak büntetőeljárást az abortusztörvények megsértése miatt. Közülük legalább húszan kaptak kampánytámogatást Soros Györgytől.

A romló bűnügyi statisztikák ellenére Soros kiállt a koncepciója mellett,  spekuláns a Wall Street Journal hasábjain osztotta meg véleménycikkét „Miért támogatom a reform ügyészeket” címmel. Tudvalevő, hogy az Egyesült Államokban a kerületi ügyészek választás útján nyerik el tisztségüket. Azon indulóknak, akik a büntetőjogi reformoknak csúfolt dekriminalizációt, valamint a bűnözők futni hagyását szorgalmazzák, Soros bőkezű támogatásokat nyújt a kampányukhoz. Azokban a városokban, ahol a milliárdos jelöltjei nyertek, drasztikusan nőtt a bűncselekmények, és ezáltal az áldozatok száma.

Emellett korábbi írásunk nyomán széles körben ismertté vált az a tény, hogy Tom Cotton republikánus szenátor szerint  az általa “Soros-ügyészeknek” nevezett vádhatósági képviselőket el kell bocsátani azokban az amerikai városokban, ahol drámaian megnőtt a bűnözés 2020-ban és 2021-ben. Elmondása alapján halálozási statisztikai adatok nem egyenletesen oszlanak el az országban, hanem azokban a városokban és településeken a legmagasabbak, ahol radikálisok, baloldaliak, Cotton megfogalmazásában “Soros-progresszívok” kerültek a tagállami és kerületi ügyészi hivatalok élére. Cotton szenátor szerint ezek a “Soros-ügyészek” úgy gondolják, hogy az amerikai jogállamiságot és joguralmat “rendszerszintű rasszizmus” jellemzi, és ezek az ügyészek nemcsak visszaélnek jogkörükkel, hanem folyamatosan alkalmazzák az ügyészi vádejtés gyakorlatát. Ennek során nem hajlandók végrehajtani a törvényeket a bolti tolvajokkal, kábítószer-kereskedőkkel és egy sor más bűnözővel és szabálysértővel szemben, és ennek következtében a bűnözés ellepte ezeket a városokat és kerületeket.


A bizonyítékok azt mutatják, hogy Soros György téved a bűnözéssel kapcsolatban”


A Newsweek oldalán jelent meg egy véleménycikk cáfolatul Soros György büntetőjogi reformmal kapcsolatos írására. A szerző, Jeffrey H. Anderson az American Main Street Initiative (Amerikai Fő Utca Kezdeményezés) elnöke, aki 2017 és 2021 között az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma Igazságügyi Statisztikai Hivatalának igazgatója volt.

Soros tehát az említett véleménycikkében igyekezett védeni álláspontját és céljait az amerikai igazságszolgáltatás terén, melyet tevékenységükkel segítenek az általa finanszírozott és választást nyert kerületi ügyészek. Ezután a 444.hu nevű sorosista blogon is igyekeztek védelmükbe venni kenyéradójuk politikáját, amely miatt amerikaiak millióit éri hátrány a mindennapokban, hiszen rettenetes a közbiztonság állapota. Az alábbiakban tehát a Soros cikkére érkezett válaszreakció fordítását közöljük.

„Soros György a Wall Street Journal oldalán nemrégiben megjelent véleménycikkében azt írja, hogy “a feketék az Egyesült Államokban ötször nagyobb valószínűséggel kerülnek börtönbe, mint a fehérek”, és hogy ez “olyan igazságtalanság, amely aláássa a demokráciánkat”. Ami azonban valóban igazságtalan lenne, az az, ha a bűncselekményeket elkövetőket nem büntetné a törvény. Szerencsére a statisztikák azt mutatják, hogy az igazságszolgáltatás Amerikában sokkal színvakabb, mint Soros úr.

2017 végétől 2021 elejéig vezettem az Igazságügyi Statisztikai Hivatalt (BJS) – az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának statisztikai részlegét. A BJS statisztikái világossá teszik, hogy Soros állítása az igazságtalanságról borzasztóan téves.

Először is, Soros téved, amikor azt állítja, hogy a feketék ötször nagyobb valószínűséggel kerülnek börtönbe, mint a fehérek. A tényleges arány 3,5 az 1-hez, és az elmúlt 20 évben nem volt 5 az 1-hez az arány. Valójában a fekete bőrű lakosok börtönbe kerülési aránya 2018-ban alacsonyabb volt (1 a 169-hez), mint 1990 óta bármikor. Ezután 2018 és 2020 között további 21 százalékkal csökkent, mivel a börtönöket részben kiürítették a COVID-járvány idején.

Talán Soros a fogházba kerülő emberek arányára gondolt, nem pedig a börtönre. A fekete bőrű lakosok bebörtönzési aránya 2019-ben alacsonyabb volt (minden 91 fekete bőrű lakosból 1), mint az elmúlt 30 évben bármikor, és 2020-ban további 14 százalékkal csökkent. A fekete lakosok azonban egy főre vetítve körülbelül ötször nagyobb valószínűséggel kerülnek fogházba kisebb bűncselekmények miatt vagy tárgyalásra várva, mint a fehér lakosok (egészen pontosan 5,1-szer nagyobb valószínűséggel).

De vajon ez valóban az igazságtalanság bizonyítéka?

A BJS Nemzeti Bűncselekmények Áldozatairól szóló felmérése (NCVS), az Egyesült Államok legnagyobb bűnözési felmérése, és az egyik legnagyobb szövetségi felmérés bármely témában, az amerikaiak egy reprezentatív mintáját kérdezik arról, hogy az elmúlt évben áldozatává váltak-e valamilyen bűncselekménynek. Ha igen, akkor megkérdezikőket a bűncselekmény jellegéről és az elkövető demográfiai jellemzőiről. Más szóval, a bűncselekmények áldozatait – nem a rendőrséget – kérdezik meg arról, hogy ki követett el ellenük bűncselekményt.

Egy tavaly közzétett BJS-jelentésben az iroda legmagasabb rangú statisztikusa, Allen Beck – aki hét elnök alatt szolgált Ronald Reagantól Joe Bidenig – megvizsgálta az NCVS eredményeit. Megállapította, hogy a súlyos (nem halálos kimenetelű) erőszakos bűncselekmények közül, amelyekről az áldozatok azt állították, hogy bejelentették a rendőrségnek, 42,8 százalékot fekete, 40,9 százalékot pedig fehér tettesekkövettek el. Tekintettel arra, hogy a fehérek a lakosság 60,4 százalékát, a feketék pedig 12,5 százalékát teszik ki, ez azt jelenti, hogy a feketék 5,1-szer nagyobb valószínűséggel követték el ezeket a bűncselekményeket, mint a fehérek – az áldozatok szerint. Tehát a fogvatartottak demográfiai jellemzői megegyeznek az elkövetők demográfiai jellemzőivel, ami nyilvánvalóan igazságos. (A statisztikák a nem halálos kimenetelű bűncselekményekre korlátozódnak, mivel az emberölés áldozatai értelemszerűen nem válaszolhatnak a felmérésekre.)

Igazságtalanság az lenne, ha egyes embereket pusztán a bőrük színe miatt üldöznének vagy éppen nem üldöznének bűncselekmények elkövetéséért. Hasonló igazságtalanság lenne az is, ha egész bűncselekmény-csoportok büntetőeljárás alá vonását azért tagadnák meg, mert azokat aránytalanul nagy arányban követik el az egyik vagy másik bőrszínhez tartozó emberek. Mégis pontosan ezt teszik a Soros által támogatott ügyészek. Ron DeSantis floridai kormányzó nemrég elbocsátott egyet, mert az ügyész csak azokat a törvényeket hajtotta végre, amelyek neki tetszettek.

Soros azt is írja, hogy “meg kell védeni az embereket az erőszakos bűncselekményekkel szemben”, és ne más bűncselekményekre összpontosítsunk. A kisebb bűncselekmények figyelmen kívül hagyása azonban több erőszakos bűncselekményhez vezet, amint azt az évtizedekkel ezelőtti sikerekből és az elmúlt évek elrettentő példáiból egyaránt megtanultuk. Mi több, a BJS szerint az összes elítélt állami fogvatartott több mint fele erőszakos bűncselekményt követ el, miközben a fekete rabok nagyobb százaléka (64 százalék) tölti büntetését erőszakos bűncselekményekért – beleértve a gyilkosságot is (16 százalék a 10 százalékhoz képest) – szemben a fehér rabokkal (50 százalék). Nehéz összeegyeztetni Soros állítólagos aggodalmát az erőszakos bűncselekmények miatt azzal, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy a börtönök faji összetétele az ő ízlése szerint alakuljon.

Sorosnak igaza van abban, hogy “többet kell befektetnünk a bűnmegelőzésbe olyan stratégiákkal, amelyek működnek”. Ezért kell pontosan azt a fajta “tört ablakú” rendőri intézkedést alkalmaznunk, amelyet ő ellenez. Az ilyen rendfenntartás, amely látványos sikert aratott New Yorkban William Bratton rendőrfőnök alatt, csökkenti a bűnözést, helyreállítja a rendet, és felélénkíti a közösségek életminőségét.

Soros állítása az igazságtalanságról nem állja meg a helyét – kivéve, ha valaki úgy gondolja, hogy a bűncselekményeket elkövető személyek megbüntetése “aláássa a demokráciánkat”. Valójában a köztársaságunkat a törvénytelenség ássa alá, beleértve a szelektív büntetőeljárásokat is. Ahogy Abraham Lincoln fogalmazott: “A törvények tiszteletét” “tanítsák”, “írják”, “hirdessék”, “mondják ki” és “érvényesítsék az igazságszolgáltatás bíróságain”. Röviden, legyen ez a nemzet politikai vallása”.”

Nem mondhatunk mást, mint hogy mélységesen egyetértünk Jeffrey H. Anderson szavaival!

Forrás:Tűzfalcsoport

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek