2024.december 19.
Viola, Anasztáz
Hírek 🔊

Berlini rendőrfőkapitány: Óvatosságra intem azokat, akik kipát viselnek, vagy nyíltan homoszexuálisok

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Fokozott óvatosságra intette Barbara Slowik, Berlin rendőrfőkapitánya hétfőn a zsidókat és a homoszexuálisokat a német főváros bizonyos negyedeiben.

A Berliner Zeitung című napilapnak nyilatkozva Slowik azt mondta:

bár alapvetően Berlinben nincsenek no-go zónák, vagyis olyan városnegyedek, ahova kifejezetten veszélyes betérni, bizonyos kerületekben „én óvatosságra intem azokat, akik kipát viselnek, vagy nyíltan homoszexuálisok”.

A rendőrfőkapitány hozzátette: nem akar egyetlen csoportot sem elkövetőként „megrágalmazni”.

„Sajnos, vannak bizonyos városnegyedek, amelyekben többségében arab származású emberek élnek, akik terrorcsoportok iránt is szimpátiát táplálnak. Ezeken a helyeken nyílt ellenségesség mutatkozik a zsidó hitű és származású emberekkel szemben”

– fogalmazott Slowik.

A rendőrfőkapitány hangsúlyozta: „szerencsére nem követnek el sok erőszakos bűncselekményt zsidó emberekkel szemben, ugyanakkor természetesen minden ilyen eset pont eggyel több a kelleténél”.

Tavaly október óta a berlini rendőrség több mint 6200 esetben indított eljárást antiszemitizmus és uszítás ügyében, jelentős részben interneten megjelent, gyűlöletkeltő megjegyzések miatt.

Mi a reakciód?
👍tetszik
3
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
17
😡dühítő
😂vicces
5
😂vicces
😮húha
5
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához