Március 10-e a székely szabadság napja. Az emléknap kapcsán Csarnai Márk történész írását közöljük a székely katonák első világháborúban tanúsított példamutató helytállásáról.

Csak akkor maradhat fenn a heroikus életfelfogás, melynek alapján elődeink éltek, ha felidézzük és megőrizzük dédapáink és ükapáink bátor és dicső hadi vállalkozásait. Ennek szellemében elengedhetetlen, hogy az évtizedeken keresztül – és sajnos még napjainkban is – méltatlanul mellőzött nemzeti érzelmű történészek “tollából” olyan tanulmányok szülessenek, amelyek az áldozatkultusz helyett végre a hőskultuszt helyezik előtérbe, elősegítve ezzel a mai nemzedék, különösen a magyar ifjúság öntudatra ébredését. Napjainkban erre talán még nagyobb szükség van, amikor a világpolgár felfogás és az abnormalitás minden téren igyekszik utat törni magának, a nemzeti öntudatot valami elavult felfogásnak beállítva.

A kommunista történelemszemlélet, amely az ateista felfogás szerint hamisította meg Rákóczi Cum Deo pro Patria et Libertate (Istennel a Hazáért és a Szabadságért) jelszavát, majd az 1848/1849-es heroikus küzdelmünkben is egy osztályharcos forradalom előképét igyekezett láttatni, száműzte a nemzeti emlékezetből a két világháború honvédhőseit, majd az elmúlt 30 év fősodratú történetírása azt sulykolta, hogy „a magyarok mindig a rossz oldalra álltak”. Pedig a két vesztes világháború is bővelkedett győztes magyar ütközetekben, heroikus helytállásban és olyan hősökben, mint amilyen a székelyudvarhelyi 82. közös gyalogezred katonái voltak, akiket József főherceg csak „hős székelyeimnek” nevezett.

A vérben és vasban edződött székelyeket a harc teremtette és éltette. Történelmi hivatásuk a honvédelem volt, melyben élen jártak a vitéz 82-esek, akik valóban a “Nagy Háború”  hősei voltak. Miként a keleti határt az Árpádok óta védő őseik, úgy nekik is a harcban állott a dicsőségük és büszkeségük. Dicsőségből pedig bőven kijutott négy kemény esztendőn keresztül.

Az udvarhelyi gyalogezred a világháború első évében Galíciába került, s 1914. augusztus 26-án Dunajow mellett átesett a tűzkeresztségen. Az udvarhelyi bakák az igazi hősiességet azonban a következő évben, a gorliciei áttörés során tanúsították, amikor a Wisłoka folyón átkelve kivetették az oroszokat az állásaikból. Az ütközet után az ezred 96 hősi halottat jegyzett fel, ám a veszteség mellett kijutott az elismerésből is. Borbáth Samu tartalékos hadapród megkapta az I. Osztályú Ezüst Vitézségi Érmet, míg Török Adrorján zászlóst az Arany Vitézségi Éremmel tüntették ki. A Nagyezüstöt a legénység soraiból Illyés Sándor érdemelte ki.

A galíciai arcvonalon még egy jelentős hadi vállalkozást tudhattak magukénak, amikor Piskorowice északi részén két napig tartó küzdelem után elfoglaltak egy kastélyt az oroszoktól.

Az 1916-os esztendő komoly kihívások elé állította az ezredet. Ebben az évben a Bruszilov-offenzíva során óriási veszteségeket szenvedtek, de az igazi próbatétel augusztusban következett, mert ekkor már szülőföldjüket, Erdélyt kellett megvédeni a román betöréstől. A székelyudvarhelyi hősök azonban most is derekasan helytálltak. A Brassó környéki hegyekben lelassították a román túlerőt egészen addig, amíg be nem érkezett a német erősítés. Ezt követően győztes ellentámadásba lendültek.

Az igazi elismerést azonban az 1917-es honvédő harcokban tanúsított vitézség hozta el az ezred számára. Márton Áron, Erdély későbbi püspöke – akit évtizedekkel később a kommunista Románia üldöztetések sorának tesz majd ki – szintén itt, a Kárpátok védelmében harcolt.

A 82-esek az Ojtoztól keletre fekvő Magura Casinului magaslat körüli harcokban a nyár folyamán 54 ellenséges rohamot vertek vissza. Ezekben a harcokban hangzott el a székely védőktől az a mondat, amely elhivatottságukról és helytállásukról a legjobban tanúskodik: „Csak legyen elég vizünk és kézigránátunk, a többit majd elintézzük valahogy!”

A ezred hősies helytállása nem maradt kitüntetések nélkül. Két tiszt, Papházy Kornél ezredes, ezredparancsnok és Haas Dezső alezredes megkapta a Lipót-rend lovagkeresztjét. Papházy ezredes később átvette a Tiszti Arany Vitézségi Érmet. Az alakulatból ketten vehették át a Vaskorona Rend III. Osztályú kitüntetését, kilencen a III. Osztályú Katonai Érdemkeresztet, hárman a Német Vaskereszt II. osztályát, további 27 tiszt és tisztjelölt pedig hadi kitüntetésben részesült. A 82-esek hírneve még az uralkodóhoz is eljutott. Őfelsége IV. Károly ugyanis személyesen tüntette ki Papházy ezredest.

A határon őrt álló székelyek emlékére emelték fel Székelyudvarhelyen 1917 decemberében a gyalogezred impozáns szobrát, amely a “Vasszékely” nevet kapta.

A fegyverszünet és a hátország puccsal bekövetezett szétzilálása már idegen földön, az olasz fronton érte a székely vitézeket.

Amikor az őszirózsás hazaárulással hatalomra kerülő dilettáns Károlyi Mihály és kormánya a hadsereg leszerelésével tétlenül szemlélte Erdély román megszállását, az egykori 82-es bakák nem tétlenkedtek. Ők alkották a szerveződő Székely Hadosztály magját, amely a Magyar Szent Koronát sárba tipró és „vörös rongyokba öltözött” hátország által támasztott minden akadály ellenére hónapokig védte Erdélyt a betörő románokkal szemben.

Csarnai Márk

(a szerző történész)