2024.december 18.
Auguszta, Gracián
Hírek 🔊

Emmanuel Macron a következő napokban megnevezi az új miniszterelnököt

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A francia kormány szerdai éjszakai bukása után Emmanuel Macron elnök került a figyelem középpontjába, akinek szembe kell néznie a politikai és gazdasági krízissel, amely az egész euróövezetet megrázhatja. Michel Barnier miniszterelnök távozik hivatalából, miután a valaha volt legrövidebb hivatali ideje alatt kudarcot vallott az ország költségvetési hiányának orvoslására tett szigorú költségvetési intézkedéseivel. Ellenzéki politikusok lemondásra szólították fel a francia elnököt, aki csütörtök este televíziós beszédet mondott és egyértelművé tette: nem mond le.

A bizalmatlansági indítvány megszavazásával Emmanuel Macron szerint a szélsőjobb és a szélsőbal egy köztársaság-ellenes frontban egyesült.

Tisztában vagyok vele, hogy egyesek kísértést éreznek arra, hogy engem hibáztassanak ezért a helyzetért. Ez sokkal kényelmesebb

– mondta Macron, majd kiemelte:

Kizártnak tartja, hogy lemondjon hivatali ideje vége előtt.

Úgy fogalmazott:

A mandátum, amelyet önök demokratikusan rám bíztak, öt évre szól, és ezt a mandátumot a végéig teljes mértékben gyakorolni fogom

– mondta a francia államfő.

Az én felelősségem az állam folytonosságának, intézményeink megfelelő működésének, országunk függetlenségének és mindannyiuk védelmének biztosítása

– mondta, miközben a Barnier-kormány elleni bizalmatlansági szavazást követően egyre többen követelik a lemondását

Macron azt is bejelentette, hogy a következő napokban megnevezi az új miniszterelnököt. 

Felelősséget vállalok egy olyan kormány megalakításáért, amely egy olyan politikai ívet képvisel, amelyben a kormány minden politikai ereje részt vehet

– tette hozzá, és elismerte felelősségét abban, hogy az EP-választások után pártja gyenge szereplése miatt az előre hozott választások mellett döntött, amely végül egy politikai patthelyzethez vezetett.

További Külföld híreink

Mint mondta, próbálta meggyőzni a pártokat, hogy működjenek együtt, ezért kérte fel Barnier-t a kormányfői pozícióra a koalíciós kormány élére három hónappal ezelőtt.

https://twitter.com/EmmanuelMacron/status/1864746595713192441?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1864746595713192441%7Ctwgr%5E273db91dd9fe694658e757e28b39662aab6b04db%7Ctwcon%5Es1_c10&ref_url=https%3A%2F%2Fmagyarnemzet.hu%2Fkulfold%2F2024%2F12%2Fnem-mond-le-emmanuel-macron-minden-korulmenyek-kozott-kitolti-hivatali-idejet

Az ország költségvetéséről szólva elmondta, hogy mivel nincs megfelelő 2025-ös költségvetés, december közepéig külön pénzügyi törvényt nyújtanak be a parlamentnek, hogy 

„biztosítsák a közszolgáltatások ellátását és az ország életének folyamatosságát”

– jelentette be az elnök, hozzátéve: nincs a megszorítások mellet és nem szeretné, ha megosztott lenne a társadalom. 

Macron közölte, hogy az új kormányfő kinevezéséig Michel Barnier tölti be tisztségét. A Barnier-kabinet az Ötödik Köztársaság legrövidebb kormánya, amely mindössze 99 napig volt hatalmon a tegnapi bizalmatlansági szavazás előtt. 

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
3
😡dühítő
😂vicces
2
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához