Az Európai Bizottság elnöke múlt héten, egy díjátadó keretében jelentette be, hogyan szeretné megerősíteni Európa versenyképességét. A gond csak annyi, hogy azzal, amit ő felvázolt, Európa, benne hazánk sok minden lesz, de épp versenyképes pont nem.

Európa nagy bajban van. Aki éveken keresztül szkeptikus volt, annak legkésőbb tavaly ősszel, Mario Draghi volt olasz kormányfő, az Európai Központi Bank korábbi elnökének kíméletlenül, húsbavágóan őszinte jelentése után mindenképp rá kellett jönnie, a világ szélsebesen robogott el az öreg kontinens mellett.

Támogatás helyett gáncs

Draghi ugyanis részletesen bemutatta akkori publikációjában, miként maradt le az európai közösség a gazdasági versenyben Kínával és az Egyesült Államokkal szemben. 

Írásának ébresztőóraként kellett volna hatnia az uniós vezetőkre, de mivel szinte az égvilágon semmit nem tettek néhány hangzatos kijelentésen kívül, februárban Draghi megint tollat ragadott és ismételten rácsapott a láblógató politikai elit asztalára. 

Felsorolta az uniós gazdaságpolitika legnagyobb betegségeit, kezdve a piaci tökéletlenségekkel, amelyet a szigorú szabályozás és a túlzott adminisztráció eleve kivégzésre ítélt.

Draghi cikkével akkor a Mandiner is részletesen foglalkozott, mint írtuk, az elhibázott migrációs és zöldpolitika is borzasztóan ártott Európának. Előbbi ugyanis a munkaerőhiányt nem oldotta meg, a társadalmi feszültségeket viszont fénysebességgel gyorsította, utóbbi pedig olyan irtózatos többletköltséget okozott a vállalkozásoknak, hogy esélyük sincs labdába rúgni az amerikai és kínai vetélytársakkal szemben. Főleg, hogy azok kormányai nemhogy gáncsolják, de még támogatják is őket.

Az USA esetében például az inflációcsökkentési törvény, az energiaügyi minisztérium hitelei, a jelentős k+f-adókedvezmények, valamint a nagy állami megrendelések és a védővámok, Kínában pedig az óriá­si állami vállalatok támogatásai, az elérhető hitelek, az adósságleírások, az adókedvezmények, az olcsó telephelyek biztosítása, a kedvező árú energia, illetve az alacsony árfolyamon tartott nemzeti valuta sorolható ide –, addig az EU jóval visszafogottabb a kérdésben.

Leválni az orosz energiáról

A zöldpolitika okozta megfelelési kényszer és az emiatt bekövetkező drágulás mellett Európa gazdaságának gyomorütéssel ér fel az a terve is, mely szerint minél előbb le kell válni az orosz energiahordozókról. 

Márpedig az Uniós és elsősorban Németország gazdasági növekedésének egyik fontos motorja volt az olcsó orosz energia. Az ukrajnai háború kitörése után az orosz vásárlásokat jelentősen visszaszorították Nyugat-Európában, majd miután az Északi Áramlat vezeték máig tisztázatlan körülmények között megsemmisült,immár alig csordogál vezetékes gáz a nyugati tagállamokba. Nem úgy a jóval drágább, folyékony LNG.

Brüsszel immár ezt is le szeretné állítani, ám ebből érdekes módon sokan hallani sem szeretnének. Most épp Belgium és Franciaország kosarazta ki Ursula von der Leyent. Aki természetesen csak hazánkat képes bírálni, mivel a kormány hallani sem akar az orosz energiáról való leválásról. Ha ezt meglépnénk, akkor gazdasági katasztrófával néznénk szembe.

Aztán jöhet Ukrajna

Apropó katasztrófa. Az energiaválság mellett a másik mesterterve Ursula von der Leyennek, hogy az unió jelentős problémáit –mint például a nyugati munkaerőhiány, illetve a satnya védelmi képességek – azzal oldja meg varázsütésszerűen, hogy minél gyorsabban felveteti a közösségbe a jelenleg is véres háborút folytató Ukrajnát. Ennek sokkoló következményeiről már többször is írt lapunk, mind a mezőgazdaságra, mind a munkaerőpiacra, mind pedig a Magyarországnak járó uniós forrásokra nézve katasztrofális hatásokkal járna, de Brüsszelben ezeket a véleményeket meg sem hallgatják.

Ilyen előzményekkel jutottunk el oda múlt pénteken, hogy Ursula von der Leyen átvette Aachenben a rangos Károly-díjat az „európai egység érdekében végzett munkájáért”. Itt emelte ki ünnepi beszédében a Portfólió tudósítása szerint, hogy a következő évtizedben születő új világrendben Európának vezető szereplőként kell részt vennie- Ehhez ismerette mestertervét is, amely egyszerre ösztönzi az innovációt ás a versenyképességet, védi a természetet és elősegíti a vállalkozások alapítását és növekedését.

Osztják a körmösöket

Mindez szenzációsan hangzik kimondva, kár, hogy cselekedeteiben az uniós vezetés ennek szöges ellentétét hozza. Így látja ezt Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője is, aki szerint „az EU jelenleg egy olyan iskola, ahol a tanárok nap mint nap sajtótájékoztatót tartanak, ahol elmondják, hogy nap mint nap meg kell küzdeniük a kihívásokkal, ráadásul kulcsszerepet vállalnak egy új, szebb jövő építésében. Minden gyermeket fel fognak emelni, kiváló diákjaik vannak, akiknek ösztönözni fogják a hatékony tanulását, és megőrzik a sokszínűségüket. Naponta mondanak legalább egy felemelő, jól megszerkesztett, kiválóan idézhető, motiváló beszédet. Egyetlen dolgot nem csinálnak: nem tanítanak.”

„Márpedig megható és motiváló sajtótájékoztatókból nem lesznek okos és sikeres diákok. Ahhoz velük kellene foglalkozni, őket kellene támogatni és segíteni.”

Ehelyett, ha az EU „tanárai” találkoznak egy élő diákkal, az csak azért van, hogy körmösöket osztogassanak neki, mert bármennyire oroszlánként harcolnak ők a sokszínűségért, ennek a diáknak a zoknijának színe nagyon nem tetszik nekik

– tette hozzá.  

A közgazdász a Mandiner kérdésére rámutatott: Amerika és Kína egészen más stratégiát követ, mint Európa. Az USA brutális kultúrfölényével elhitette a világgal, hogy ami tőlük jön, az a csúcsok csúcsa. Kiválóak a marketingben, ahogy mondják, az eszkimóknak is el tudnának adni egy hűtőszekrényt. Kína ezzel szemben a mérnöki tudományokra, a költséghatékonyságra és az éltanulásra épít. Mindent árul, ráadásul a legjobb áron.

Csapás a hatékonyságra

A marketing jól ismeri ezt a két utat. Amerika a megkülönböztető stratégiát követi. Elhiteti, hogy a terméke más, jobb, ezért megéri nagyobb árat fizetni érte. Kína ezzel szemben az árelőnyre épít. Mindenkinél olcsóbb, így hasít ki komoly piaci részt.

Sebestyén Géza szerint Európa ezzel szemben feltalálta a „sértett, moralizáló bogaras öregúr stratégiát”.

„Ül otthon, és őrültebbnél őrültebb ötleteket talál ki, hogy mi a fontos a terméknél. Roppant fontosnak tartja például, hogy mennyire görbe a banán. Majd elvárja az egész világtól, hogy ők is ezt tartsák fontosnak. És amikor (értelmes emberek számára teljesen kiszámítható módon) a világ fütyül az elvárásaikra, és az olcsó vagy a finom banánt veszi, nem pedig a tökéletes görbülettel rendelkezőt, akkor dohog magában, és mindenkinek elmondja, hogy régen minden jobb volt” – fogalmazott.

A műhelyvezető összegzése szerint Európa versenyképessége szempontjából nem Ukrajna csatlakozása a kulcskérdés. Ukrajnának persze remek lenne, ahogyan annak a néhány európai cégnek is, akiknek ott érdekeltségei vannak. Ám az EU egészének jelentős többletköltséget jelentene középtávon, ami nem segíti a hatékonyságot, sőt. Az orosz gázról való leválás pedig a hatékonyságra gyakorolt egyik legnagyobb csapás. Hiszen a hatékonyság egyik dimenziója az, hogy mennyire alacsony költséggel tudunk termelni. Ebből a szempontból nem leválni kell forrásokról, hanem a Magyarország által is képviselt konnektivitás stratégiájára építve minél több országgal kell kereskedelmi kapcsolatokat kiépíteni. Főleg azokkal az országokkal, melyek a legjobb áron adják az adott nyersanyagot vagy félkész terméket.