3 Responses

1. Sehol sincs kőbe vésve, hogy egy ország lakosságának folyamatosan növekednie kell. Európa a középkorban kb. 50-60 millió körüli lélekszámú volt. Persze a népességfogyás is kerülendő. Ha a török nem vezeti be a gyerekadót és a magyarság létszáma nem csökken le drasztikusan akkor nem lett volna Trianon sem.

2. Kár, hogy kevesen ézrékelik e szomorú trendeket. Különösen nagy kár, hogy a 30-40 évesek között igen nagy az érdektelenség, a huszonévesekről nem is beszélve. Amikor személyes érzéseimet osztottam meg itthon a Párizsban tapasztalt változásokról (mindössze hét év különbséggel hasonlítottam össze az ott átélteket), szabadelvű ismerőseim úgy néztek rám, mint egy rasszista nácira. Pedig csak azt mertem elmondani, hogy milyen furcsa volt az érzés, hogy egy európai fővárosban, egy adott vonalon futó metrókocsiban europid kinézetű emberek csak mi ketten voltunk, Magyarországról. Nem szidtam senkit, nem minősítettem senkit, csak elmondtam, hogy idegennek, amolyan “nagyon oda-nem való”-nak éreztem magam. … De végül is fogjam be, mert az soha nem volt az én életterem, hiszen én max. csak álmodozó túrista voltam ott és örüljek annak is, hogy az első (!) este, az utcán műeséssel nekemjött és kabátomba nyúlni próbáló feketénél nem volt kés, amit sikertelensége okán megmárthatott volna kicsit bennem.
   Persze … tudom, Párizs mindig is kozmopolita város volt, de azért hét év távlatából is lehetett érzékelni a változásokat és annak irányát is! Mindezt 2012-ben! Mi lehet ott most?!? Azt hiszem, valójában nem akarom tudni. Inkább maradok a 70-es, 80-as évek francia filmjeinek hangulatánál. A kortárs filmjeik sem lennének rosszak, ha nem jelenne meg mindben rendre legalább a két kötelező érzékenyítési irány: a Bibliától ellopott szivárvány és a BLM.

   1. Öreg vagyok, több, mint negyven évvel korábban huzamosabb időt töltöttem Párizsban. Mentünk a metrón, és a vonaton utazott egy nagydarab fekete. Valamiért elnézte az állomást, túlfutott a vonat rajta. Egy normális ember elnyom magában egy rövid káromkodást, leszáll a következőnél és visszajön az ellenkező irányba menő vonattal. Ez a nagydarab fekete elkezdett üvölteni, mint az állat és ököllel verte az ajtó ablakát.
      – Beveri az ablakot (súgta a feleségem)
      – Nem be, hanem ki.. (mértem fel a helyzetet)
      Végül a következő megállóban -még mindig üvöltve leszállt- a fekete, de az emberek továbbra is döbbenten néztek maguk elé. Az illető valamelyik őserdőből jöhetett.