A „Hitünk lélegeztetőgépe: az ima” című cikksorozatunk 3. része.
Az examen Loyolai Szent Ignác esti imája. Sokan egyszerűen napi lelkiismeret-vizsgálatnak tartják. Ez nem teljes és nem pontos leírása az examennek. Ez az esti tevékenység ugyanis legfőképpen ima. Azzal kezdődik, hogy Isten jelenlétébe helyezem magam. Tudatosítom a bennem élő és az embert mérhetetlen mértékben meghaladó Szeretet ottlétét. Utána végignézem az aznap velem történteket, mint egy filmet. Először hálát adok az apró csodákért, utána megállapítom, hogy hol tértem le a krisztusi útról, és azt megbánom. Végül megtervezem a következő napomat Isten segítségével. De miért nevezik az exament Szent Ignác legbecsesebb negyedórájának?
Nyilvánvaló, hogy a kérdésre a jezsuiták pontos és szívet melengető választ tudnak adni. Biztos, hogy az examen végzése segít abban, hogy a lélek jó állapotban legyen. De ennek a gyakorlatnak a mélye, az igazi szépsége abban áll, hogy segítségével abba a létérzésbe érkezünk meg, amelyben Jézus és a jobb lator volt.
A bal lator gúnyolta Jézust, mondván, hogy ha valóban Krisztus, akkor szálljon le a keresztről. A jobb lator azonban ekkor megszólalt. Azt állította, hogy Jézus bűntelen, ők viszont, a két lator, méltán kapják büntetésüket. Ezek után megkérte Jézust, hogy emlékezzen meg róla országában. Erre Jézus ezt válaszolta: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban”.
Így vagyunk mind. Mi méltán bűnhődünk. Szélsőséges helyzetekbe kerülünk. Fizikailag meggyötörtek lehetünk, de élvezhetjük Jézus szeretetteljes ígéretének légkörét. Magunkra ismerhetünk az emberiség legsötétebb órájának leírásában. Abban a homályban, amelyben minden bűnbánó számára fölragyog Isten szeretete.
Az examenben, tehát, nem napi vizsgafeladatot kell látnunk, hanem lehetőséget az ember és az Isten végtelen önközlésvágyának érintkezésére. S egyszer majd mindez minden imádkozó számára elhozza a beteljesedést is. Napi 15 perc.
Rákóczi Piroska
