Állatszeretetben verhetetlen vagyok, majdnem mindet kedvelem, lenyűgöznek a nagyvadak, a madarak, nem félek a pókoktól, kígyóktól. Bármilyen bogarat, gyíkot egeret kézbe tudok venni, bár kétségtelen, hogy utóbbi kellemetlenül nagyot tud harapni az ember ujjába. A hiénákkal mégis hadilábon állok. A kutyák testalkatára hasonlító ragadozókat a tudományos leírások sem kímélik. Visszataszító külsőjéről még az egyszerű mondóka-versike is azt mondja: „Rusnya jószág szegény pára, dögevés a szakmája. Innen van taknyos orra, meg a súlyos asztmája.” Kittenberger Kálmán, az egyik legnagyobb Afrika-kutató klasszikus könyvét forgattam a napokban, így találtam rá a Kelet-Afrika vadonjaiban című kötetben a hiénák jellemzésére is. Azt írta róluk a kiváló magyar zoológus, vadász:” A hiénafarkasoktól űzőbe vett vad halálra rémül…Ha néha egy vadkutyát el is ért a golyóm, annak csak az volt az eredménye, hogy a meglőttet az utána jövők megtépték, és aztán folyt a hajsza kíméletlenül és biztosan tovább…Ilyen hiénafarkas-hajszát látva, mindig azt gondoltam, hogy ha festő lennék, allegorikusan így festeném meg a végzetet.”
A manapság divatosan sokat emlegetett biodiverzitás persze feltételezi a természetben a hiénák hasznát is, ahogy nincsen gaz sem, csak gyomnövények. A gond mindig a mértékkel van, azzal, ha például a ragadozók elszaporodnak és az egyensúly őrzése helyett mértéktelen vérengzést visznek véghez a vadállományban. A párhuzam nem véletlen, erről az unszimpatikus állatcsoportról nekem szinte naponta jut eszembe a kiművelt, dörzsölt Nyugat, a társtettes Európai Unió, s akkor még nem is említettem a hazai hörgésforgatagot. Pedig lenne miről szólni, a közösségi oldalakra költözött politikai vita hevében már minden előfordult. Patkányok, pestis, fenyegetés, zsarolása közjogi méltóságoknak, hadaróművészek véglényeznek, és a hordószónokok képzeletbeli platóján, meg a színpadon már eljutottunk a főbelövésig is. Az értelmező szótár külön említi az árverési hiénát, az egymással összejátszva, a többi résztvevő kárára nyerészkedő embertípust, nos, a fentiekre tekintve, belőlük bővelkedünk, főleg, ha a megszerzendő zsákmány a hatalom.
De hagyjuk is a honi viszonyokat, hallunk arról eleget, már jelentkeznek is a mérgezési tünetek. Vigyázó szemünket inkább vessük távolabbi tájakra. A ragadozók rendjének négy fajjal rendelkező családja, legyen az foltos, csíkos, nevető, vagy barna hiéna, mind klánokban élnek az afrikai füves pusztákon, szavannákon. Ó, a klánok! Bevált működési struktúra, elég hatékony, ismerjük Szicíliából. A törzsi érdekszövetség manapság is divatos, akár a magas politika világában is. Ilyen alapon szerveződött szerintem a Tettre Készek Koalíciója. Alig fél éve alakultak, jött az év elején az újraválasztott amerikai elnök, erre az európai, éppen fogukat veszejtő oroszlánok már március elején létrehozták a dacos védegyletet, a brit miniszterelnök, Keir Starmer vezetésével. Hiába szeretne békét Trump és a világ nagy része, ők inkább felgyorsítják a fegyverkezést, mondván a kontinens védelme és háborúzó szomszédunk támogatása ezt kívánja. Brüsszel mintaprojektjéről beszélünk, Ukrajnáról, s bár szerintük az ország szélsebesen halad a jogállami úton, azért a figyelmes szemlélő látja, hogy a hétköznapok tele vannak emberhiénákkal. Ugyan mi mással is írhatnánk le a napi toborzóvadászatot? Azt is megemlíthetjük, hogy a nagy ínségben ma már a bűnözők egy része is a fronton van. Némelyikük még élvezi is a nagy öldöklést, miszerint ”oroszokat ölni fizetésért: álommeló” … A vérpadra tolt emberanyag fogyóban van, most már a nőket is besorozzák, friss hír ez a napokból. Innen már csak egy lépés a testvérgyilkosság. Nem, nem Kárpátaljára gondolok, hanem megint a koslató járású, sírokból is tetemet rabló állatokra, a hiénákra, melyeknek a kicsinyei is kiemelkedően agresszívek és gyakori köztük az egymás elpusztítására irányuló gyilkos hajlam.
Aztán ott van a hiénák viselkedésének talán legellenszenvesebb, különösen csúf jellemzője: ha a klán támad és közben valamelyikük megsebesül, hát jól megmarják a szerencsétlent. Talán nem így tesz a brüsszeli főhatalom is, ha úgy adódik a helyzet? Háborúba ájult törekvéseik mögött megbújik az európai egyesült nemzetek álma. Ezért mindenre képesek, minket, ellentétes nézeteink okán folyamatosan büntetnek. S bár velük közös unióba tartozunk, azért még menet közben, minden kínálkozó alkalommal szaggatnak, marcangolnak rajtunk egyet, még jól is esik nekik, lehet, hogy felpezsdülnek a vérszagtól.
Rosszul állunk, de nem reménytelenül. Afrika vadonjaiban minél egészségesebb, ellenállóbb vadakra van szükség, hogy a hiénafarkasok kevesebb fogást találjanak rajtuk és ne ők szaporodjanak mértéktelenül. Mi magyarok, a világhoz kicsik vagyunk, de talán még Európát fel lehet ébreszteni bódult álmából és ki lehet tessékelni az ajtón Brüsszelből sorsának kerékkötőit, megrontóit. Azt mondja Tóth Árpád, a költő: „Hiénák, sakálok között, megtanultam, hogy bírni, marni kell.” Az életösztön ezt diktálja, de talán rajtunk is múlik, hogy visszaállítsuk a világban a rendet, az igazodást az értékeshez, az egészségeshez, a békéshez, a jóhoz. S akkor már el is hagyhatjuk az egyiket. Elég lesz csak bírni. Mindent, a megpróbáltatásokat, az ütéseket, az élet kihívásait, küzdelmeit. A marást hagyjuk meg a hiénáknak, ha már ezt mérte rájuk a kíméletlen sors, a természet törvénye.
Kiss Gyöngyi
