Érdekes játék az az irodalomban, így a Bibliában is, hogy vannak fogalmak, amelyek emberként viselkednek, amelyek megszemélyesülnek. Olyan mondatokra gondolhatunk, mint hogy „akkor majd csókot vált az igazságosság és a béke”. És vannak képzeletbeli figurák, különösen a mesékben, amelyek különböző lények bemutatásával ábrázoltatnak. Ilyen például a sárkány. És vannak személyek, akik a környeztük és a viseletük révén látszanak olyan nagynak, mint amilyenek a lelki életükben. Gondoljunk csak a napba öltözött asszonyra!

De van a Szentírásban mindig még valaki, akit minden ember fölismer. Ez a valaki saját maga. A Jelenések könyvének 20. fejezetében azonban nem egy ember, hanem maga az ördög azonosíthatja magát: nevén van nevezve. Ő az, akit tüzes tóba vetnek, ahol örökké szenved. Az emberek számára, a jó emberek számára, pedig a feltámadás következik.

Két feltámadás

A Jelenések könyve 20. fejezetében két feltámadásról van szó. Az ördög szemszögéből nézve egy korlátozó időszak és egy végső vereség két időszakáról. A korlátozó időszakról úgy beszél János apostol, mint Krisztus 1000 éves uralmáról. Sokan voltak az ókorban élő keresztények közül, akik nagyon közelinek gondolták ennek az 1000 éves uralomnak a kezdetét. Az ő hibájukból tanulva bátran állíthatjuk, hogy nem lehet megmondani, hogy milyen történelmi korszak lesz az, amely egy az egyben megfelel a Jelenések könyvében levő egyezer évnek. Amit viszont tudhatunk, ami a legjobban foglalkoztat bennünket, hogy föl fogunk-e támadni. Ki támadhat föl az életre?

Az élet könyve

Mindenki feltámad, akinek neve be van írva az élet könyvébe, mert tettei jók voltak. Akik viszont kimaradnak, azok a végérvényes és második halállal halnak meg. Nem is érdemes róluk többet írni. Azzal azonban, hogy kiknek nem árt-e második halál, nagyon sok keresztény író foglalkozott. Számomra legkedvesebbek Assisi Szent Ferenc sorai. A Naphimnuszban így ír a halálról:

„Áldott légy, Uram, a testi halálért, a mi testvérünkért,
Akitől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak!
És boldogok, kik magukat megadták
Te szent akaratodnak.
A másik halál nem fog fájni azoknak.”

A jó megtétele ezek szerint az, ha megtesszük Isten akaratát. Ha a terveinket alávetjük az Ő tervének. Ez nem olyan engedelmesség, ami feltétlenül terhes. Inkább egy életen át tartó kaland. Folyton keresni az Úr tervét. Hogy ezt megtaláltuk-e, nem tudjuk mindig megállapítani. De ha kialakul bennünk a jézusi lelkület, vagy ha kialakulóban van, azt érezzük. Isten fő terve ugyanis mindenkivel az, hogy keresztények, azaz krisztusiak legyünk. Mindenki tudja, hogy Isten az Ő képmásának teremtette az embert. Mi ezt a képet bepiszkoltuk, de még e leggonoszabb ember sem tudja kioltani a benne levő vágyat arra, hogy szeressék és hogy ő is szeressen. Istenhez való hasonlatosságunk pedig leginkább az, hogy szeretni tudunk.

Ez azt is jelenti, hogy a második halál szinte senkinek sem jut majd részéül. De hogyan fér el a világtörténelem annyi testben feltámadt embere a földön? Erre kapunk választ a Jelenések könyve 21. fejezetében. (Folytatjuk!)

Rákóczi Piroska