Évtizedekig a tüzérség túlélésének záloga a gyorsaság volt: lőni, majd azonnal odébbállni. Az ukrajnai tapasztalatok azonban megmutatták, hogy a drónoktól hemzsegő égbolt alatt a mozgás olykor egyenlő a halálos ítélettel − írta az Unian, a cikket itthon az Index szemlézte. Mint rámutattak, az ukrajnai háború egyik legfontosabb tanulsága, hogy a modern csatatér „átlátszóvá” vált.

A Business Insider beszámolója szerint a NATO legutóbbi, norvégiai hadgyakorlatain (Cold Response 26) már a tüzérségi taktika drasztikus váltását gyakorolják. Míg korábban az önjáró lövegek (mint a dél-koreai K9 Thunder vagy az amerikai HIMARS) fő védelme a mobilitás volt, ma már a statikus, de tökéletesen álcázott pozíciók élveznek prioritást.

Miért veszélyesebb a mozgás, mint az egy helyben maradás? Az ukrán frontvonalakon az orosz és ukrán erők támadásainak mintegy 80 százalékát drónok segítik vagy hajtják végre. Egy nyílt terepen haladó lánctalpas jármű hője és mozgása mágnesként vonzza az öngyilkos drónokat. – Ha mozdulsz, észrevesznek és megsemmisítenek − fogalmazott Kai-Arne Schjøtne norvég őrnagy.

A NATO tisztek egy úgynevezett „túlélési hagymáról” beszélnek, amelynek rétegei védik meg a katonát:

– Láthatatlanság: ne vegyenek észre (vizuális és elektronikus álcázás).

– Azonosíthatatlanság: ha észrevesznek, ne tudják, mi az (megtévesztő célpontok használata).

– Sérthetetlenség: ha lőnek, a mélyre ásott bunkerek és fedezékek védjék meg az egységet.

A brit és amerikai egységek már nemcsak álcahálókat, hanem elektronikai csendet és hővédő takarókat is használnak, hogy elrejtsék a HIMARS-ok és lövegek hőszignatúráját a drónok infravörös kamerái elől.

Mint az Index írta, a hír szerint a NATO-egységeknek volt mit tanulniuk: egy észtországi gyakorlaton az ukrán tanácsadók által irányított „ellenséges” drónrajok pillanatok alatt „megsemmisítettek” egy teljes NATO-zászlóaljat, amely a régi rutin szerint, álcázás nélkül állította fel sátrait és járműveit. Ez a váltás nemcsak technikai, hanem mentális is: a tüzéreknek el kell fogadniuk, hogy a jövő háborújában nem a sebesség, hanem a rejtőzködés művészete és a „Delta” típusú digitális tüzérségi irányítási rendszerek jelentik az egyetlen esélyt a túlélésre.

S mi jön erre? A támadó hadsereg fejleszteni fogja a felderítést és az azonosítást, hogy újra hatékonyan tudjon akciózni. Aztán erre a védekező fél fog lépni. S ez így folytatódik, amíg tart a konfliktus…