2024.december 3.
Ferenc, Olívia
Hírek 🔊

Jézus és emberi döntéseink

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
hitéleti cikksorozat 1200

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Az ember életében sok fontos döntés van. Ezek általában elkötelezettségeket jelentenek. A családalapítás azzal az elhatározással indul, hogy a házastársam mellett maradok holtomiglan vagy holtáiglan. Ezt a döntést az emberek jó része Isten előtt megpecsételi. Ezt a pecsétet azért kéri, mert előbb már döntött Isten mellett.

Az Isten melletti döntés lényege

A Szentírás szerint Jézus követése a minden keresztény életet megalapozó tett. Erről olvasunk Lukács evangéliumában is. „Követlek, akárhova mégy.” 58Jézus azonban így felelt: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” 59Egy másikhoz pedig így szólt: „Kövess engem!” De ő ezt kérte: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat.” 60Jézus így válaszolt neki: „Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!” 61Egy másik is ezt mondta: „Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől.” 62Jézus pedig így felelt: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” (Lk9, 57-62)

Az előbb idézett történetek arról tanúskodnak, hogy a legjelentősebb döntés az ember életében, hogy Jézus követését kezdi meg. És ezzel nem várhat egy percet sem. Isten általában végtelenül türelmes. Megvárja, amig megérik az ember a vele való találkozásra. Ám amikor egy ember valóban találkozik vele, akkor elvárja az azonnali és egzisztenciális kockázattal járó irányváltást és elindulást. De mindenki, aki Jézus nyomában jár tapasztalja, hogy a léptei ritmusáról és nagyságáról újból és újból döntenie kell.

A választások és Isten terve

Az unokaöcsém gyerekkorában versenyúszó volt. Szülei sokszor fölvették videóra egy-egy versenyét. Az egyik ilyen videón azt láttuk, hogy egy gyermek, miután fölállt a rajtköre, s mielőtt eldördült a rajtpisztoly, keresztet vetett. Azt mondta az unokaöcsém, de mi van akkor, ha mindenki Istent kéri, hogy segítsen. Mi van, ha mindenki azt kéri Istentől, hogy ő legyen az első? Akkor vajon kinek a kérését teljesíti Isten?

Nehéz kérdés. Olyan úszóversenyt ugyanis sohasem láttunk még, ahol 8-an ugyanabban a pillanatban értek volna célba. És gondoljunk is bele! Ha mindenki egyszerre ér célba, akkor mindenki nem csak első, de utolsó is lesz. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az általános és mindenben való egyenlőség nem lenne javunkra. És ez igaz minden olyan döntésre is, amelyben választásos alapon lesznek elsők és másodikak. De az, hogy ki lesz az az első, nem csak Istenen múlik. Ahogy az úszóversenyen számít, hogy ki mennyit edzett, úgy a választásokkor számít, hogy ki mekkora és milyen teljesítményt tud felmutatni. De ha valamely megválasztandó úgy dönt, hogy a teljesítménye kimerül a nagyokat mondásokban és nyer, akkor ez volt Isten szándéka? Ha veszít az Istenhez legközelebb álló párt a választáson, akkor Isten veszített?

Az emberi döntések szférái

Az emberi döntések eredménye nagy többségében láthatatlan. A krédóban azt állítjuk Istenről, hogy hiszünk Benne, mint minden látható és láthatatlan teremtőjében. Ha Krisztus szerinti döntéseket hozunk, azzal e láthatatlan szférában is „teszünk” valamit. Ez a szféra pedig nem egyszerűen fölötte vagy körülötte van a láthatóknak, hanem ura is annak. A földi döntéseink mind hatással vannak erre a láthatatlan szférára, a szentek szférájára, és én hiszek abban, hogy egyszer ez az „uralkodó” szféra a láthatókban is nagyon jó változást idéz elő. Hogy mikor…?

Mi a reakciód?
👍tetszik
10
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
1
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához