Sokan vagyunk a világban a színek, a szivárvány bolondjai. Lám, Kosztolányi Dezső költőnk is színes tintákról álmodott, sárgáról, kékről, de akart még bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat, hogy kiszínezhesse velük az életét. Én most a zöldet választom, manapság különösen aktuális. Ez a természetben leggyakrabban előforduló optikai varázslat a hozzáértők szerint a Föld színe, a Rák csillagjegyhez kapcsolódik. Nyugtató hatású, az egészséget, megújulást, harmóniát szimbolizálja, a remény színe, valamint angyali védelem alatt áll. Persze van sötét oldala, az éretlen gyümölcs, a betegség színe is, sőt, kinek ne jutna eszébe a rettenetes zöld szemű szörnyeteg, a féltékenység?
Korunkban a zöld ugyancsak kétszínű. Minden egészséges lelkű ember szereti a „zöld mezőket, boldog ligeteket, hol örömöt lelnek a nyájak”, tavasszal meg vágyik a természetbe, hogy olykor a zöld ég alatt, zöld füvön hemperegjen, ideológiai indíttatású bolondok meg zöldre festik a velencei nagy csatorna, a Canal Grande vizét. Mint a minap a hírhedt svéd gépleányka, a tüntetésipar szorgos üdvöskéjének becézett Greta Thunberg. A klímahisztéria ikonja barátaival, valami furmányos festékanyaggal színezte rikítóra a lagúnát, mert megint tiltakozni volt úri kedve, környezetrombolással, a környezetkárosítás ellen. Hajrá természetvédők, remek ötlet, örülnek neki az ott élők, a turisták, meg a csatorna élőlényei! A hatóságokról nem is beszélve, akik kedvükre hatástalaníthatták a fluoreszceint, meg a Rialto hídján tüntizgető hibbant hírességet, akit megbírságoltak és kitiltottak Velence városából. Sebaj, majd fest zöldet máshol, máskor rendületlenül, őt ugyanis hajtja a küldetéstudat.
Zöldségekből jut minden napra, az ember csak kapkodja a fejét, ha híreket olvas és komoly selejtezésre van szükség, hogy csak a fontosabbakat jegyezze meg. Jót mosolyogtam a dán „éjjeli őrség” felállításán. A hatóságok úgy vélik, Donald Trump sötétben titokban bekebelezhezi Grönland szigetét. A Külügyminisztérium ezért, kollektív erőfeszítéssel délután 5-től, másnap reggel 7-ig figyeli az amerikai elnök mozgását és kijelentéseit, s délelőttre jelentés készül a kormánynak arról, mi történik addig, amíg Koppenhága alszik. Németország is háborúra készül, éberek az ottani hadügyi szakemberek, napi téma a közéletben a fiatalok besorozása. A Berlini Védelmi Minisztérium most mégis kénytelen-kelletlen bejelentette, hogy a nagy igyekezetben a raktárukból 20 ezer darab lőszernek lába kelt.
A brit hír, amiről most szólok, már egyáltalán nem vidám. Inkább azt húzza alá, hogy az európai képmutatás már a béka fényes alfele alatt járkál. Ki gondolta volna, hogy a múlt évben drogügyben kiterjedt pénzmosó-hálózat működött az Egyesült Királyságban, amelyben oligarchák, bűnözők vagyonát sikálták tisztára és juttatták el az országban dolgozó orosz ügynökökhöz? Ezt most a Brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség 45 esetben feltárta, de ki tudja, még mennyi maradt inkognitóban? Ha jól értjük, a brit füvezők pénzét először kriptovalutává, azután lőszerré és kémfizetéssé alakították Oroszország javára. Akkor most ki ukránpárti és ki Moszkva-barát? Lesz ebben szigor, fegyelem, vagy majd csak akkor, amikor „zöldre virágzik, kékre fagy” -azaz sohasem?
Az osztrák Zöldek fejében is rendet kéne tenni. A természetvédő párt most új indítványban követel telemedicinával segített, online abortuszt. Javaslatuk szerint a terhességmegszakítás orvosi vizsgálat nélkül, videóhíváson keresztül legyen lehetséges, a társadalombiztosítás terhére. Meg a megnem született babák fájdalmas örömére.
Itthon a zöld 50 árnyalata címmel közös gondolkodás indult, szakemberek segítségével a zöldmarketingről. Arról, hogy meddig tart, meddig hiteles a zöld piaci vállalkozás és hol kezdődik a trükk, a zöldre festés? Az MCC Klímapolitikai Intézet kerekasztal-beszélgetésének legfőbb üzenete az volt, hogy eljött az idő, hogy a kevesebb is érték legyen, magyarán, a jövő ne a „zöld fogyasztásról”, hanem a fogyasztói szerepből való kilépésről szóljon. A fenntarthatóság eszméje akkor válik hitelessé, ha nem a fogyasztás marad a reflektorfényben, hanem az életmód, az értékrend és a hosszú távú gondolkodás.
Ennél szebb átvezető gondolatot nem is kívánhatunk az Adventhez. Hiszen jó lenne már zöld ágra vergődni egymással, hogy ne csak a haszon, a nyereség, a profit legyen világunk meghatározó rendező elve. A növekedés útját járjuk valamennyien, mint a kisgyermek, s ha valamiről kiderül az igazság, hát nekikeseredünk, hogy még sincs igazi Mikulás. De aztán újra megpróbáljuk, gyártunk más szép mesét, nekilendülünk a távnak, hátha most sikerül. Decemberben minden évben fogadkozunk, mert áhítjuk a változást, a jobbat. Számos intelem hív, szólít bennünket, hogy tegyünk is érte, hogy magunkban legbelül, vagy együtt, figyeljünk a csöndességre. A csend nagy erő, érdemes kihasználni. A mindennapok trappolását jó néha megszakítani és akkor rájöhetünk, hogy az „egész életünk egy állandó advent, úton lét, készület az örök hazába”. Kassák Lajos írta le ugyanezt, varázslatosan: „az ezermillió csillag között látom is a magam kicsi csillagát, amelyet bizonyára Anyám meszelt fel az égre a hosszú nyelű, festékes fejű meszelőjével ugyanúgy, ahogyan a házak falára szokta felmeszelni a lila, kék, vörös, zöld és mindenféle díszeket. S azóta is úgy hiszem, a felé a csillag felé menetelek szakadatlanul. Roppant utakat tettem meg, roppant megpróbáltatások között, fáradhatatlanul és azzal a tudattal, hogy sohasem érkezhetem a célba. Mert csodálatos valami – nemhogy közelednénk, de egyre inkább távolodunk a céltól. Mennél többet tanulunk, annál kétségbeejtőbb a tudatlanságunk, mennél többet dolgozunk, annál inkább elveszítjük értékünket. De nincs kibúvó: a csillag csakugyan ott ragyog a fejünk felett, s akinek sikerül hozzátámasztania a létráját, az fel is jut a közelébe.”
Írta:
Kiss Gyöngyi
