Az EU vezetői úgy vélik, minden korosztály számára hozzáférést kell biztosítani az éghajlatváltozással, a biológiai sokféleséggel és a fenntarthatósággal kapcsolatos tananyagokhoz. A probléma csupán az, hogy Brüsszelnek a tagállami szintű oktatáspolitikába semmilyen beleszólási joga nincsen. Az unió vezetése egyedül abban bízhat, hogy a tagállamok oktatási miniszterei majd maguk fogják átültetni az ötletet hazájukban.

„A diákoknak már kiskoruktól kezdődően lehetőséget kell biztosítani arra, hogy megértsék, hogy mit jelent a fenntarthatóság, és lépéseket tehessenek bolygónk és egyben jövőnk védelme érdekében”

– indokolta az oktatáspolitikai javaslat szükségességét Mariya Gabriel, ifjúságpolitikáért felelős uniós biztos a holland De Telegraaf hasábjain.

Mindez önmagában pozitív kicsengésű dolog, azonban több kérdést is felvet. Egyrészről érdekes módon Brüsszel ezúttal sem a valódi probléma megoldásán dolgozik, avagy a legnagyobb szennyezők, a környezetre leginkább ártalmas és teljesen szabályozatlanul működő transznacionális vállalatok megregulázását tűzte ki célul. Arról nem is beszélve, hogy ezúttal sem esik szó arról a tényről,

hogy a bolygón kibocsátott szennyezés elhanyagolható mennyisége érkezik Európából, ugyanis a túlnépesedő afrikai és délkelet-ázsiai országokkal ellentétben az öreg kontinens lakossága eljutott a társadalmi fejlődés azon alapvető(nek tűnő) szintjére, hogy például a kommunális hulladékot nem a folyóba ürítik, és nagy arányban használnak atom- és megújuló energiaforrásokat.

Ugyanakkor nagyon fontos a környezettudatos nevelés hiszen, mindez a keresztény alapokon nyugvó teremtésvédelem elvén alapszik, és kötelességünk, hogy a teremtett világot jó állapotban hagyjuk rá utódainkra. Azonban az talán nem ér meglepetésként senkit, hogy az EU javaslatcsomagja nem ebből az irányból közelíti meg a kérdést. Kiindulva a korábbi, hasonló tartalmú vagy célú tervezetekből, sokkal inkább a klímaszorongás, valamint a szennyezés miatti öngyűlöletet megjelenését és felerősödését hozhatja magával egy ilyen tervezet.

Az egyik legutolsó dolog, amire az Európai Uniónak szüksége van, néhány tenyérbemászó klímaaktivista, akik nem tudnak mást, mint kormányokat felszólítani arra, hogy tegyenek többet a klímaváltozás ellen. Ha ez a manőver működik, ha az uniós vezetés azt érzékeli, hogy az ilyen kötelezettség nélküli javaslatokat a tagországok szó nélkül elfogadják, a jövőben mi akadályozza majd meg őket abban, hogy egyre több hasonló témával foglalkozzanak?

Zöld csomagolásba burkolt vegytiszta propaganda

Ne lepődjünk majd meg azon, ha néhány hónap múlva olyan javaslatokkal állnak elő, amelyek a befogadás és a sokszínűség leple alatt egyre több, a kultúrmarxisták ideológiájának megfelelő, „woke” propagandát csöpögtetnek a tanagyagba. Azok a készségek, amelyekre valóban szüksége lenne a fiatalságnak, mint például a kritikus gondolkodás elsajátítása (ami manapság, az internet és az álhírek korában minden eddiginél hasznosabb lenne), valahogy mindig kimarad ezekből a javaslatokból. A valóban fontos kérdések helyett elhanyagolhatónak és mellékesnek tűnő, ám metapolitikai szempontból a normalitással szemben álló oldal érdekeit szolgáló ötletek és tervezetek születnek – és ez egyáltalán nem a véletlennek köszönhető.

És hogy mindez hogyan illeszthető be a neomarxista metapolitikai térképre?

A fehér európai büszkeség kiiktatása és lecserélése a depressziós, öngyűlölő, a Földet pusztító ember mesterségesen kreált toposzára, akinek szégyenkeznie kell elődei tettei miatt.

Ez,  illetve a hiedelem a saját, környezetet pusztító életmódjában létrehozza a klímaszorongó, esetlen és személytelen lényt, aki már kisiskolás korában tudja, hogy ő sosem akar gyermeket vállalni, hiszen egy ilyen szinten túlnépesedett bolygónak azzal segít a leginkább, ha utódok nélkül éli le nyomorúságos életét. Egy ilyen ember, pláne ilyen emberek összessége képtelen és tehetetlen bármilyen külső hatással szemben, és szó nélkül harsogja vissza az orra alá tett propagandát, megkérdőjelezhetetlen igazságként kezelve azt. Nem merül már benne fel az a kérdés, hogy miért neki kell tennie a túlnépesedés ellen, amikor ez a folyamat más földrészeken zajlik, a sajátjai pedig rémisztő mértékben fogynak az elöregedő korfa következményeként.

Egy ilyen egyénekből álló társadalom gyenge, könnyedén irányítható, befolyásolható – és adott esetben eltüntethető.

A tagállami oktatáspolitikába történő nyílt beavatkozási kísérlettel az EU vezetése ismét jeles bizonyítékát adta annak, hogy befolyását az eddiginél és magasabb szintre kívánja növelni. Meglehet, hogy ezúttal az uniós tagországok miniszterei még egyszerűen nemet mondanak a javaslatra, de mi akadályozza meg az uniós vezetést abban, hogy egyre több ilyen jellegű javaslattal rukkoljanak elő, esetleg, hogy az ezen javaslatokat elutasító államokat szankciókkal sújtsa? Mielőtt észbe kapnánk, Brüsszel eléri azt, hogy az „elegendően érzékeny” tagországi miniszterek már egy ilyen ártatlannak tűnő javaslatból is értsenek, és tagországaikban hivatalos szakpolitikai határozatokat hozzanak. Egyszerűen „saját” kezdeményezésre.

A tendencia mindenesetre rendkívül veszélyesnek tűnik.

Az írás a dagelijksestandaard.nl cikkén alapszik.

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com