Andrij Melnik, Ukrajna volt németországi és leendő ENSZ-nagykövete újabban a Die Weltbe írt véleménycikkben utasítgatja Friedrich Merzet, hogy Németország ne késlekedjen már, és nagyon gyorsan postázzon – egyelőre – 150 Taurus cirkálórakétát az ukrán hadseregnek, mindenféle „ha” és „de” nélkül. Azt nyilván Melnik is csak vörös farokként mondta, hogy ez majd megállítja az oroszok előrenyomulását és megfordítja a háború menetét, hiszen ebben a háborúban az ukrán életeket nem Ukrajna területi épségére, hanem nagyon sok pénzre cserélik be. Merz gazdái felfoghatatlanul gazdagok, de lehajolnak minden fillérért.

Az ukrán diplomatának nem a leendő kancellárt kell meggyőznie, és nem azért, mert Merz már a kampányában megígérte ezt, és a nyugati politikusok be szokták tartani az ígéreteiket. A Melnik által – ukrános jólneveltséggel – sértődött májashurkának nevezett Scholz például nem lelkesedett ugyanezért az ötletért, és várhatóan a koalíciós társ szocdemek most is tiltakozni fognak, ha az új CDU-s kancellár bejelenti az ügyletet. Végülis csak a német légierő mintegy harmadát kéne átadni Ukrajnának a rakétákkal együtt, a hatékony használatukhoz. Érthetetlen, hogy mi baja volt ezzel Scholznak, és miért blokkolta hosszú időn át!

De miért várható, hogy Merz viszont készséges lesz? Hát, mert ez a munkája. Na, nem kancellárként, hanem korrupt, globalista kijárófiúként.

A Taurus rakétákkal Ukrajna széléből, némi szerencsével akár Moszkva is lőhető lenne, és ez a precíziós fegyver igazán komoly károkat tud tenni a pusztításra kiszemelt, fontos épületekben. A háborút nem fordítaná meg, sőt, ellenkezőleg: néhány Taurus-csapás borítékolhatóan még jobban belepörgetné az oroszokat a történetbe, az eszkaláció pedig azt jelentené, hogy még több fegyverrendszert vásárolnának az Ukrajnát szállításokkal támogató országok. Több halott a fronton, több pénz a befektetőknek – semmi személyes, ez csak üzlet.

Egy Taurus rakéta több, mint egymillió euróba kerül, szóval nem lenne olcsó mulatság bosszúszomjasan lövöldözni vele a Krímet, vagy a Szumi területről Kurszkot, sőt akár Moszkvát. Legalábbis a német polgároknak, merthogy ezt ők fizetnék, miután az ukrajnai polgárok már befizették a járulékaikat és adóikat az életükkel.

Na, de kinek fizetnék ezt a német polgárok?

A Taurus KEPD 350 rakétákat, pontosabban robotrepülőgépeket a Taurus Systems GmbH gyártja. Ennek kétharmados tulajdonosa az MBDA Deutschland rakétatechnikai vállalat, egyharmadban pedig a svéd Saab tulajdonolja. Az MBDA Deutschland anyacége nem meglepő módon a francia–német–spanyol Airbus, a brit BAE Systems és az olasz Leonardo repüléstechnikai cégek által létrehozott MBDA nemzetközi vegyesvállalat.

Mi köti össze az Airbust, a BAE Systems-et, a Leonardót és a Saabot?

Az, hogy a legnagyobb részvényeseik a BlackRock és a Vanguard nemzetközi befektetési és vagyonkezelő cégóriások. Ez persze nem nagy meglepetés, hiszen ezek a vállalatok felfoghatatlan vagyon felett rendelkeznek, lassan szó szerint a fél világot birtokolják, versenytorzító módon kezükre kerítve cégek sokaságát, a tulajdonosi szerepkör mellett éppen idén betüremkedve a magánhitel-piacra is, beleugatva társadalmi és kormányzati ügyekbe.

Akik attól félnek, hogy előbb-utóbb nem országok polgárai, hanem néhány globális magánvállalat jobbágyai leszünk, az életünk minden apró szegmensében hozzájuk láncolva, azok a BlackRockot, a Vanguardot meg néhány társukat elnézve, nem alaptalanul aggódnak.

Fritz ott segít, ahol tud

Ez a Taurus-sztori az egyetlen helyen, éppen csak megkarcolt felszín, hiszen a fegyvergyártás minden részében vastagon benne vannak ezek a vagyonkezelő gigavállalatok, az USA-ban és Európában egyaránt. A sötét jövőképtől mégis térjünk vissza egy kicsit a jelen német rögvalóságába! A Taurus-bizniszen az összes érintett cégen keresztül nyerészkedő BlackRock vállalatnak vajon ki volt korábban igazgatósági tagja? Na, ki? Igen: Friedrich Merz. Az a Merz, aki üzletemberből politikai döntéshozóvá válva, most megtolja egy kicsit annak a cégnek a szekerét, amelynek korábban dolgozott.

Ez ugyebár nem korrupció. Ez lobbi. Ez demokrácia. Ez jogállamiság.

Emlékszünk Gerhard Schröderre, aki 2005-ben kibukott a kancellári székből, és elszegődött a Gazprom érdekeltségeihez? Mindenki gyanakodva figyelte, hogy ha itt hirtelen ekkora cimboráskodás van, akkor esetleg ez nem előzmény nélküli, az viszont kormányfőként azért igencsak visszás. De még Schröder is a politikai pályája után ment el gazdasági szereplőnek! Merz viszont a politikai pályája előtt is az volt, de 20 évvel Schröder után ez már simán átmegy az elhülyített közvéleményen!

Ezt keresik az orbánozók

Miközben ezt a cikket jegyzetelem, éppen áthajtok kocsival azon a hídon, amelyik nem létezik. A Komárom melletti Monostori-hidat ugyanis Mészáros Lőrinc cégei építették, és mivel ő tudvalevően minden pénzt ellop, ezért a hídba nem kerülhetett bele sem anyag, sem munkadíj, tehát ez a híd nincs ott. Átlevitálok a Duna fölött. A korrupció miatt.

Nem Mészáros Lőrinc fáj nekem, hanem az, hogy ezek a BlackRock nyakörvön tartott, pöffeszkedő szarháziak korruptozzák az országunkat, ezek magyaroznak egyhuzamban, ezek oktatnak minket európaiságból. Miközben ide-oda röppennek magáncégekből kormányfői székbe és vissza.

Ez a vegytiszta korrupció – ha valamelyik nagytudású hazai cselédjük keresné esetleg! Ez még akkor is korrupció, ha a Fényességes Nyugat világbajnok abban, hogy erkölcsöket mímeljen és átnevezzen dolgokat. Így lett a korrupcióból lobbi, a háborús nyerészkedésből szolidaritás, a határkerítésből szárnyas kapu, a rabszolgakereskedelemből Wilkommenskultur, ukránok százezreinek halálba hajszolásából az európai értékek védelme. Sorolhatnánk még tovább a felvilágosult morál sarokköveit, de ennyi talán elég lesz. Ennyiből már pontosan kivehetők azok a modern európai értékek, amelyeket annyira meg kell védeni. Adjunk hálát, amiért a jogállamiságunk nem felel meg a sátánista brüsszeli kalmármércének, mert ha megfelelne, azért tényleg szégyellhetnénk magunkat!