”Rövid időn belül nem kevesebb, mint két finn rendőr követett el öngyilkosságot fokozott őrizet alatt álló munkahelyén” – adta hírül olvasóinak az MTV-re hivatkozva a legnagyobb finn napilap, a Helsingin Sanomat.
Még különösebb, hogy az első öngyilkosság Alexander Stubb, finn köztársasági elnök hivatalos rezidenciáján, Munkkiniemiben történt: ”A haláleset az elnök hivatalos lakóhelyének parkolóházában történt, ahol az elnöki házaspár a hétvégéjét töltötte”.
“Az incidens nem kapcsolódik az illető munkaköréhez, és nem gyanakszanak bűncselekményre” – nyilatkozta a HS-nak a történtekről Josefiina Hiltunen, a kelet-uusimaai rendőrség bűnügyi felügyelője. A lap munkatársai megkeresték Jarkko Lehtinent, a Különleges Műveleti Osztály műveleti egységéért felelős főfelügyelőjét is, aki azonban nem kívánta kommentálni az eseményeket. Azt azonban elmondta, hogy a műveleti egységnél a múlt évben történt már egy haláleset. Az MTV információi szerint ez az eset a Rendőri Kormányzat (Poliisihallitus) otaniemi-i központjában történt.
A finn rendőrök által az utóbbi időkben elkövetett öngyilkosságokról szó esett már ezeket az eseteket megelőzően korábban is. Ezzel kapcsolatban a finn Országos Rendőrkapitányság személyzeti vezetője, Satu Koivu elmondta, hogy tavaly a rendőrségi adminisztrációban összesen négyen követtek el öngyilkosságot. az ilyen nagy szám nem minden évben jellemző. „Néhány évben nem történik semmi, de van, amikor egy vagy két eset is előfordul” – nyilatkozta Koivu, aki szerint ezek az esetek a magánélettel illetve az egészséggel függhetnek össze. Koivu azt is elmondta, hogy munkájuk során a rendőrök sokszor szembesülnek nehéz problémákkal. „A munkáltató sokféleképpen igyekszik munkavállalóit támogatni” – zárul a napilap cikke.
Forrás: HS, 2025. február 7.
Kádár György, Finnország