2026.február 27.
*Ákos, Bátor, Gábor
Hírek 🔊

Lemondott a Világgazdasági Fórum elnöke az Epsteinhez fűződő kapcsolata miatt

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Lemondott tisztségéről a Világgazdasági Fórum elnöke és vezérigazgatója, Børge Brende, miután a szervezet vizsgálatot indított ellene a Jeffrey Epsteinnel való kapcsolata miatt – írja a Reuters.

Børge Brende 2017 óta volt a nem kormányzati nemzetközi szervezet elnök-vezérigazgatója. Azután jelentette be lemondását, hogy az ő neve is feltűnt az amerikai igazságügyi minisztérium által január végén közzétett Epstein-aktákban. A dokumentumokból az derült ki, hogy Brende három üzleti vacsorán vett részt Epsteinnel együtt, valamint emailen keresztül és sms-üzenetekben is kommunikáltak egymással.

Ezek után a Világgazdasági Fórum is felkért egy külsős szervezetet, hogy vizsgálják meg az elnök-vezérigazgató és a szexuális bűncselekményekkel vádolt üzletember közötti kapcsolatot. Csütörtökön bejelentették, hogy a vizsgálat lezárult, és az eddig ismerteken túl további aggályok nem merültek fel Brendével szemben.

Brende ennek ellenére bejelentette, hogy lemond. „Alapos megfontolás után úgy döntöttem, hogy lemondok a Világgazdasági Fórum elnöki és vezérigazgatói posztjáról. Az itt töltött 8 és fél év rendkívül kifizetődő volt számomra” – mondta. „Úgy gondolom, most van a megfelelő pillanat arra, hogy a Fórum zavartalanul folytassa fontos munkáját” – tette hozzá.

A Világgazdasági Fórum évente egyszer, általában januárban a svájci Davosban tart találkozót különböző országok vezető politikusainak és cégvezetőinek, hogy a világ különböző problémáira keressenek megoldást. Idén az tette emlékezetessé a davosi találkozót, hogy Donald Trump amerikai elnök itt jelentette be a gázai konfliktus rendezését célzó, de hosszú távon az ENSZ alternatívájának szánt Béketanács létrehozását.

Az Epstein aktákban egyébként 50 alkalommal említik Volodimir Zelenszkij nevét is.

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához