Hogyan lehet rádöbbenteni egy nemzetet, amely egy percig sem élt totális diktatúrában, hogy éppen afelé tart? E kérdés megválaszolására vállalkozott Rod Dreher keresztény gondolkodó, a The American Conservative vezető szerkesztője legújabb, Hazugság nélkül élni című kötetében, amelyet az MCC Scruton kávézójában mutatott be, Kovács Ákos Kossuth-díjas magyar dalszerzővel és Pócza Kálmánnal, az MCC Alkotmánypolitikai Műhely vezetőjével együtt; Stephen Sholl, az MCC vendégoktatója moderálásában.
Rod Dreher 2017-ben megjelent, Szent Benedek válaszútján című könyvében már megállapította: a mindent behálózó woke-ideológia győzött az Egyesült Államokban, így az amerikai keresztényeknek a küzdelmes túlélés időszakára kell berendezkedniük. Legújabb, magyarul az MCC Press kiadásában nemrég megjelent művében is hasonló üzenetet fogalmaz meg, ezúttal a woke-ideológia „puha totalitarizmusáról” értekezve, amely a munkahelyektől az egyetemeken át a közösségi médiáig az élet minden színterén napi szinten megtapasztalható Amerikában. A woke-ideológia célja ugyanis nem más, mint mindent politikaivá tenni, és alapjaiban idomítani gondolkodásunkat akár vallásról, nemzetről, családról vagy nemiségről/szexualitásról van szó.
Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke köszöntőjében így fogalmazott: 30 éve vége a kommunizmusnak, és bár akkor még sokáig nem tudtuk, hogyan is működik a szabadság, de abban biztosak voltunk, hogy szükség van rá; mitöbb, azt gondoltuk, hogy ez mindenki számára alapvetés. “Mivel kis ország vagyunk és nyelvünk eleve korlátokat állít a külföldiek felé, nem sok ráció szól amellett, hogy valaki annyira belemerüljön a mi történelmünkbe, kultúránkban és aktuálpolitikánkba, hogy meg akarjon érteni minket. Rod Dreher viszont az a messziről jött ember, aki nemcsak ért minket, hanem a távolság okán objektívebben is lát minket, mint akár mi magunkat” – értékelte a volt kommunista országokkal behatóan foglalkozó szerző munkásságát, és hozzátette: a ő személye élő bizonyíték arra, hogy Magyarországnak igenis vannak barátai külföldön, aki értik a magyarok elkötelezettségét aziránt, hogy ragaszkodnak saját igazunkhoz és ki is akarják azt mondani. Kiemelte: ez ma már nem feltétlenül nyugati érték; sok minden, amit mi ki tudunk/merünk mondani, máshol tabu vagy csak egyetlen álláspont az elfogadott – ez az ún. cancel culture, ami egyébként eufemizmus, hiszen nem egy kultúráról, hanem annak eltörléséről van szó. A jelenség Amerikában széles körben elterjedt: aki nem ért velük egyet vagy mást mer mondani, azt elhallgattatják, ellehetetlenítik, legyen az diák vagy tanár az egyetemi világban, munkavállaló vagy munkáltató a gazdasági életben – fejtette ki, majd emlékeztetett: éppen ezért egyre több értelmiségi látogat el hozzánk, és csodálkozik a magyarok szabad levegőjén, amelyben nem az a lényeg, hogy igazunk legyen, hanem az, hogy az véleményünket szabadon kimondhassuk. Ma Magyarország mutat példát a világnak szólásszabadságról, hiszen a világban egyre több olyan hely van, ahol nem szabad kimondani, amit gondolunk például a nemzeti érdek elsőbbségéről, a transzneműségről vagy a migrációról. Nálunk is érezhetőek már a cancel culture apró jelei, de nem szabad hagyni a vadhajtások elburjánzását – zárta beszédét a kuratóriumi elnök.
„Kind reminder”
Rod Dreher könyvének előzményeit firtató kérdésre válaszolva elmesélte: kommunista börtönből szabadult cseh bevándorlókkal, majd Angliában élő magyar barátaival beszélgetve jött rá, hogy milyen nehéz egy olyan nemzetet, amely egy percig sem élt totális diktatúrában, ráébreszteni arra, hogy éppen afelé tart. Így könyve első fele egyfajta diagnózis az amerikai puha diktatúráról (mint könyvében is írja, a baloldali identitáspolitika révén a totalitarizmus új formája van kialakulóban, amely puhább ugyan, de mégiscsak totalitarizmus), második fele pedig európai, kommunista országbeli disszidensekkel készült interjúkat tartalmaz.
Kovács Ákos elismerte, hogy még gyermek volt a kommunizmus alatt, így saját élményei nincsenek, de családja révén ismeri annak természetét, és szerinte a puha diktatúra előbb-utóbb a teljes kontrollhoz, tehát a kemény diktatúrához vezet. “Első benyomásunk az, hogy a rendszer élhető, észre sem vesszük, hogy ellenséges területen vagyunk, és lassan elveszítjük lábunk alól a talajt.” A rendszerváltás előtti rezsim vezetői maguk hívták emberarcúnak a szocializmust, ami nyilván nem volt az. Ahogy az sem kérdés, hogy ami ma Amerikában zajlik, előbb-utóbb bekövetkezik nálunk is. De ahogy más, volt kommunista országban élők nem akarják elhinni, ami ma Amerikában történik, úgy a magyarok közül sem sokan hiszik el, hogy ami ott van, az nálunk is megtörténhet – vont párhuzamot.
Pócza Kálmán szerint ez a könyv számunkra a levelezésből ismert “kind reminder” (szíves emlékeztető), hiszen balliberális ismerősei szerint ezek a problémák irrelevánsak, míg egyes konzervatív barátai csak átmeneti problémának érzékelik, és nincsenek tisztában a következményekkel. Rod Dreher erre a felvetésre így reagált: a progresszívektől nem várja el, hogy tetsszen nekik a könyve, de rettentően bosszantja a konzervatívok értetlenkedése. Figyelmeztetett: a Manhattan Institute kutatása szerint az amerikai fiatalok többsége woke (balliberális gondolkodású és nyitott a genderideológiára), s nem érdekli őket a szólásszabadság. „A konzervatívok Amerikában már elvesztették a kulturális háborút, de ha ezt máshol is hagyjuk bekövetkezni, akkor nem lesz játékterünk.”
Kulturális emlékezet
Moderátori kérdésre válaszolva a szerző kifejtette: a kulturális emlékezet az a kollektív narratíva (beleértve az irodalmat, művészetet, vallást, történelmet), ami meghatároz egy népet, népcsoportot, ezért a totalitáriánus hatalmak először mindig ezt (a kulturális emlékezetet) próbálják meg eltörölni. Példaként mesélte, ahogy krakkói fiatalok titkos színházakban próbálták életben tartani kulturális értékeiket a náci megszállás alatt, majd említett egy Scurton-novellát, melyben Prágában egyesek titkos szemináriumokat tartanak, hogy ne felejtsék el, kik ők. „Ezért is tölt el szomorúsággal az, amit egyik magyar barátom mondott: a magyarok az elmúlt 30 évben többet vesztettek kulturális emlékezetükből, mint az előző 50 év alatt, de hát így működik a kapitalizmus.”
Kovács Ákos szerint a kultúra fő alapja az emberiségnek, az Istenhez/istenihez való kapcsolódásnak. Felidézte, hogy amikor a marxisták csalódottak voltak amiatt, hogy eredeti ideológiájuk a legiparosodottabb nyugati országokban nem működik, megpróbálták a kultúra eszközeire rátenni a kezüket; ennek jelei például az új “ünnepségek”: keresztelő helyett névadó ünnepség, karácsony helyett fenyőfa-ünnep, Mikulás helyett Télapó, stb. Nem nyílt konfrontáción, hanem beolvasztáson alapuló módszerekről van szó, ezért szerinte ma nem Orwell 1984 című művéhez, hanem Huxley Szép új világához hasonlítunk.
Pócza Kálmán szerint a családok személyes emlékei részei a kulturális emlékezetnek, hiszen például ő maga gyermekként boldogan élt a kommunizmus alatt, nem voltak saját rossz tapasztalatai, tehát nem ezek alapján, hanem családja révén, nagyapja történeteit megismerve vált antikommunistává. Szerinte Rod Dreher könyve azért fontos, mert sok fiatalnak nincs semmilyen saját élménye semmilyen totalitarizmusról, ezért nem értik, hogy a puha diktatúra milyen és miért veszélyes. Utóbbinak egyik jele a nyelv instabilitása – vette át a szót a szerző, megjegyezve, hogy míg a kemény diktatúrák alatt az emberek ellenálltak nyelvük átalakításának, a mai fiatalok nem teszik, mert nem látják át és nem is érdekli őket miről van szó, nincs rossz tapasztalatuk, így gyenge az immunrendszerük. Amerikában a woke-ideológia képviselői a legdrágább iskolákat végző, legtöbbet kereső, egymással szoros kapcsolatban álló elit, amely eladta szabadságát és lelkét a kényelemért, a státuszért. Orwell regényére utalva „könnyek nélküli kereszténységnek” nevezte ezt a jelenséget, emlékeztetve arra, hogy szenvedés és könnyek nélkül nincs igazi kereszténység, sem valódi élet.
Pócza Kálmán szerint egy könyv két dologra jó: inspirál és korábbi olvasmányokra emlékeztet, őt például Alexis de Tocqueville-re, akinek a többség uralmáról szóló fejtegetését röviden ismertetve megállapította, hogy a puha diktatúra a társadalom többségének intézményesítés nélküli tirannizmusa, ezért amikor a puha diktatúráról beszélünk, érdemes átgondolni, hogy kinek a többségéről beszélünk és az hogyan manifesztálódik. Ákos emlékeztetett: a bolsevik szó többséget jelent, miközben a totalitárius hatalmak rendszerint egy kisebbség hatalmát jelentették, maguk a bolsevikok is a kisebbség voltak eleinte. Rod Dreher hozzátette: a woke-ideológia is egy kisebbség hatalmát tételezi: egy marginalizált réteggel való együttérzés, amely során azonban őket szentté, megkérdőjelezhetetlenné emelik, és nem engedik, hogy bárki szabadon beszélhessen róluk, nehogy ők ettől kényelmetlenül érezzék magukat. Ilyen a transzideológia is: annak ellenére, hogy a társadalom 1%-nál kevesebbről van szó, a Biden-kormány törvényeket és szabályokat módosított az érdekükben a többség érdekével ellentétesen; így lehetséges, hogy magukat nőnek mondó férfiak indulnak sportversenyeken. A feminista mozgalmak egyik ágának (TERF) képviselői ugyan felszólalnak ez ellen, de a többiek csendben vannak, mert félnek vagy a progresszívekkel való együttműködést fontosabbnak vélik saját céljaiknál.
A könyv címével kapcsolatos moderátori kérdésre Rod Dreher így válaszolt: hazugság nélkül élni azt is jelenti, hogy visszautasítjuk azt, amiben nem hiszünk, vagyis nem veszünk rész a hazugságban. Ennek azonban nagy egyéni ára van, de egy hazug rendszert csak így lehet legyőzni. Tehát igen, lehet hazugság nélkül élni, de ehhez hajlandóak kell legyünk arra, hogy szenvedjünk – foglalta össze, majd hozzátette: ebben nehéz mindenkire érvényes szabályokat alkotni, mert mindenkinek egyénileg kell eldöntenie, mekkora árat hajlandó fizetni azért, hogy ne éljen hazugságban. Példaként felhozta Floridát, ahol a szülők tiltakozásának köszönhetően törvénybe került, hogy nem lehet genderpropagandát bevinni az általános iskolákba. (Szerkesztői megjegyzés: Florida ehhez a jogalkotáshoz a magyar gyermekvédelmi törvényt is felhasználta, és őket követni készül Georgia is.) Ha elhisszük, hogy nem tudjuk megállapítani ki a nő, és ki a férfi, a következő lépés az ember megkérdőjelezése, az emberi természet megtagadása lesz, és ez a legnagyobb hazugság amit ránk akarnak tolni – vélte Ákos.
A moderátor azon kérdésére, hogy a résztvevők mit üzennek a fiataloknak, Rod Dreher így válaszolt: tanuljanak történelmet, kérdezzék meg szüleiket és nagyszüleiket a diktatúrák valódi természetéről. Ákos hozzátette: ne kövessenek engem, ne lázadjanak a szüleik és nagyszüleik ellen, ismerjék meg nemzetük történelmét. Pócza szerint keressék az egyensúlyt a szabad akarat és strukturális meghatározottság között.
A választásokkal kapcsolatos utolsó kérdésre, mindhárman a kormánypárt nyereségét remélték vagy jósolták. Pócza óvatosságra intett a közvélemény-kutatásokkal szemben; a szerző kifejtette: azért tartja fontosnak a jobboldal győzelmét, mert „ami itt történik, az sok tanulsággal, útmutatóként, modellként szolgál mások számára is, ezért is kell Magyarországnak erősnek maradnia”. Ákos szerint nem is kellene, hogy egyáltalán vita legyen, hiszen a mostani ellenzéknek esélye sem kellene, hogy legyen, de más, külső erők is működnek itt, és ők erősen befolyásolhatják vagy akár meg is határozhatják az eredményt.
Rod Dreher legutolsó üzenetként így fogalmazott: ne féljünk a szenvedéstől, ez az ára a szabadságunknak, s legyen ebben példa számunkra a kemény diktatúrában élők ereje és ellenállása, hisz amikor bebörtönözték őket és nem volt semmijük, akkor volt számukra a legvilágosabb, hogy mi is a legfontosabb az életben.
Antal-Ferencz Ildikó
(a szerző szabadúszó újságíró)
