2022.május 17.
Paszkál, Ditmár, Rezeda

Az átfogó szexuális nevelés veszélyei – védőtársunk írása

kislány
Szexiztél? – kérdezte az anya 3 éves kisfiától. A gyerek kimerülten, karikás szemekkel jött elő a szomszéd szobából. Csodálkozásomat látva az anya megmagyarázta: Igen, gyakran szexizik, nagyon élvezi.

Mindez mintegy harminc évvel ezelőtt történt egy futó látogatáskor egy általam alig ismert családnál. Azért jutott most eszembe ez a régi történet, mert olvashatjuk a híreket, hogy az LMBTQ-mozgalom tagjai óvodai foglalkozásokon arra tanítják és ösztönzik a gyerekeket, hogy fedezzék fel a nemi szerveiket, mint örömszerző forrást. Azt is olvashatjuk, hogy a szülők akkor tesznek jót a gyermekeikkel, ha már pelenkás korban, tisztába tevés közben simogatják, csiklandozzák és izgatják a kislányok csiklóját és a kisfiúk péniszét.

A WHO 2010-ben kiadott irányelvei azt mutatják, hogy nem új kezdeményezésről van szó, hanem egy jól felépített és több szervezettel, pl. az UNESCO-val összehangolt politikai működési tervről, amelyet elsősorban Európa polgárai számára készítettek, de a világ minden országa számára kívánatosnak tartanak.

A figyelemreméltó irányelvek úgynevezett átfogó szexuális nevelést tartalmaznak, melyet Európa több országában már beépítettek az óvodai és iskolai tanrendbe. A pozitív hangvételű, lendületes írás megfogalmazza, hogy célja a gyermekek és az ifjúság szexuális és reproduktív egészsége és jogainak érvényesítése. És sorakoznak a tetszetős és sima mondatok, melyek – ahogy látjuk sok nyugati ország gyakorlatából és jogalkotásából – kaput nyitnak a korai nemi élet, a homoszexuális kapcsolatok, a nemátalakítás, a beültetett és kémiai fogamzásgátlás, a szülésig elvégezhető abortusz, a béranyaság, a spermadonáció, sőt a pedofília számára. Egy dologról viszont határozottan kijelenti, hogy nem vált be:

az önmegtartóztatás a házasságig.

„Egy nagy vizsgálat … az USA-ban, kimutatta, hogy a »csak absztinensen« programok nincsenek pozitív hatással a szexuális viselkedésre vagy a tizenéves kori terhességek veszélyére” (idézet az irányelvekből).

Még érdekesebb mindaz, amit egyáltalán nem hoz szóba: a felkészülést az életre szóló, boldog házasságra, a házastársi hűséget, az ember felelősségét önmagáért és a társáért, az önfegyelem szerepét, a tisztaságot, a kölcsönös önátadást, a gyermekvállalás felelősségét. Ahogyan a Katolikus Egyház Katekizmusa mondja: „A házasságban a házastársak testi meghittsége a lelki közösség jelévé és zálogává lesz.” (KEK 1601) Ezekről nincsen szó. Ellenben utal az elmaradottabb európai országok gyakorlatára: „A szexuális nevelés Közép- és Kelet-Európában a kommunizmus bukása után kezdődött.  Korábban volt néhány kezdeményezés egyes országokban, de visszatekintve ezeket alig lehet szexuális nevelésnek nevezni. Ezek a kezdeményezések többnyire a házasságra és családra való felkészülést szolgálták, de figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a fiatalok erősen érdeklődnek a szerelmi kapcsolatok iránt, s főleg, hogy már a házasság előtt szexuálisan aktívak lehetnek.  A nemi életre felkészítés aligha volt cél” – állapítja meg a dokumentum.

Egyértelmű hát, hogy az igazi nemi élet – a WHO szerint – elsősorban az egyénre saját magára irányul, az ő jól-létére, amit – ahogyan az irányelv megfogalmazza – már bölcsődés korban meg kell alapozni. Ennek legbiztosabb útja az élvezet és az örömszerzés a saját test érintésével, a kora gyermekkori maszturbáció. Ugyanakkor utal arra is, hogy mit tegyen a gyermek, ha más közeledik hozzá: ha az érzései nem jók, nem kell hagynia magát. (De ha jók, vagy annak mondják, akkor miért ne…)

Azt jelentené ez, hogy a kisgyermekkori maszturbáció bűn? Hogy a gyermeknek tiltani kell, hogy felfedezze a saját testét? Semmiképpen sem. Mindez a fejlődés természetes velejárója, és a szülők egyszerű magyarázattal élhetnek. De rászoktatni a gyermeket arra, hogy a magányos kielégülést hajszolja, hogy kortársakkal vagy akár idősebbekkel „szexeljen”, szükségszerűen oda vezet, hogy képtelenné válik a kölcsönös, valódi szerelemre és a boldog házasságra. Pedig Isten erre hívott meg minket. Tőle kérdezzük hát, hogy mire való a szexualitás? Hogyan tud rendeltetésének megfelelően működni? Mi erről Krisztus Egyházának a tanítása? Ezt az utat kövessük, ha valóban boldogok akarunk lenni.

A fent említett kisfiúból azóta felnőtt férfi lett. Nem találkoztam vele soha többé, de szeretném remélni, hogy boldog házasságban él a feleségével. Félek azonban, hogy ez a reményem nem megalapozott.

 

Láng Monika

(a szerző katolikus hitoktató)

 

Ezt a cikket egy védőtársunk írta. Amennyiben Ön is szeretne a témáinkhoz (életvédelem; családvédelem; biztonság; nemzeti hagyomány és kultúra; valamint vallás és keresztény értékek) kapcsolódni, küldje el írását (vagy írásait) a [email protected] e-mail címre.

 

Kiemelt képünk forrása: szuloklapja.hu

2 válasz

  1. Javaslatom: Az iskolákban tartson előadásokat a VTA ezekről a témákról és próbáljon támogatókat szerezni minden iskolában a pedagógusok köréből. /Mert sajnos sok pedagógus, ha nem is nyíltan,,de burkoltan támogatja a genderprogramot és bizony, ha becsukódik az osztályteremajtó, ott elröppenhetnek érzékenyítő megjegyzések/ Úgyhogy lépni kell és támogatókat szerezni a z igazi nevelők körében.

  2. Ebben a témában is lehetne NORMÁLIS tanmenetet követő képzett pedagógusokat képezni (elsősorban a biológia szakosok körében) és az alap a normális fejlődés, majd családi élet megalapozása lenne. Mert tény, hogy most rengeteg beteges elképzelés, pl. a fentebb említett maszturbálásra szoktatás, stb. van, és nagyon sok perverz forgolódik a gyerekek körül. Tehát komoly, megbízható tanárok a gyerekek fejlettségének megfelelően beszélhetnek a témáról, de nem azért, hogy perverz dolgokat tanítsanak, hanem pont ellenkezőleg. A gyerekeinknek egy bizonyos életkor után tudniuk kell, hogy mi az ami normális ebben a témában és mi az ami beteges dolog. Sőt azt is kell tudniuk, hogyan ismerhetik fel a cukrosbácsik beteges szándékait.

Vélemény, hozzászólás?