A tágabb kontextus, amelyben Kirgizisztán legutóbbi bűnüldözési műveletét végrehajtották, azt sugallja, hogy ez a meghiúsított rendszerváltási terv kevésbé a kibékíthetetlen klánrivalizálásról szólt, mint inkább arról, hogy az Egyesült Államok megpróbált problémákat okozni Oroszországnak.

Kirgizisztán  kedden megerősítette, hogy több mint 30 embert tartóztatott le, akiket azzal vádolnak, hogy erőszakos puccskísérletet terveztek geostratégiai elhelyezkedésű országukban, amely az elmúlt két évtizedben már két színes forradalmat is átélt. Előző nap a Kreml szóvivője, Peszkov riadót hirdetett a meghiúsítás alatt álló összeesküvésről szóló jelentések kapcsán, míg Lavrov külügyminiszter a  tádzsikisztáni bázisukon tett látogatása során azt közölte az orosz csapatokkal, hogy Közép-Ázsia az országuk balkanizálásának újabb frontjává válhat.

Utólag visszatekintve, a 2022. január elején Kazahsztán ellen indított hibrid háború célja az volt, hogy elterelje Oroszország figyelmét a Donbass akkor küszöbön álló , NATO által támogatott , Kijev részéről történő visszafoglalásáról. Ez a proto-front, jobb leírás híján, az orosz vezetésű CSTO határozott közbeavatkozása miatt nem bontakozott ki. Ez viszont lehetővé tette Oroszország számára, hogy elébe menjen a Nyugat Ukrajnával kapcsolatos terveinek úgy, hogy különleges hadműveletet indított, amely aztán NATO-orosz proxy-háborúvá alakulva a mai napig is folytatódik.

Mindazonáltal egy újabb közép-ázsiai válság Damoklész kardja továbbra is ott lebeg az orosz stratégák feje felett a régió konfliktusra hajlamos, öröklött adottsága miatt, mind a belföldi, mint pl. a Kazahsztánon belüli, mind a nemzetközi, mint a tavaly év végi kirgiz-tádzsik konfliktusok tekintetében. Egyik változat sem igényel ennyi külföldi beavatkozást a beteljesüléshez, mivel az ezekért a forgatókönyvekért felelős társadalmi-politikai (“puha biztonsági”) dinamika számos olyan okból önfenntartó, amelyek túlmutatnak e téma keretein.

A Közép-ázsiai Köztársaságok közül Kirgizisztánt tudatosan tartják a legkevésbé stabilnak gyilkos konfliktusai miatt, amelyeket nagyrészt a külföldi hírszerzés által támogatott “NGO-k” és a klánok közti kibékíthetetlen rivalizálások vezérelnek. A régió biztonságát tekintve ez a robbanékony kombináció teszi ezt az országot messze a legfenyegetőbbé, ezért senkinek sem lenne szabad meglepődnie, hogy a hét elején ismét szerepelt a hírekben, mert hajszál híján került el egy újabb erőszakos puccskísérletet.

A tágabb kontextus azonban, amelyben a legutóbbi rendvédelmi műveletet végrehajtották, azt sugallja, hogy ez a meghiúsított rendszerváltási terv nem annyira a kibékíthetetlen klánrivalizálásról szólt, mint sokkal inkább a külföldi szereplők szerepéről. Emlékeztetve Lavrov előző napi szavaira arról, hogy hogyan válhat Közép-Ázsia Oroszország balkanizálásának színterévé, nagyon is könnyen előfordulhat, hogy a NATO egy újabb, a kazahsztánihoz hasonló hibrid–háborús válságot akart levezényelni, hogy elterelje a Kreml figyelmét Ukrajnáról.

Kijev NATO– által támogatott ellentámadása végül hétfőn megkezdődött, de kezdeti szakaszában leállították az orosz védelmi minisztérium szerint, ami magyarázatot ad arra, miért döntöttek úgy, hogy másnap felrobbantják a Kakhovka-gát egy részét, pontosan akkor, amikor az egyik katonai tisztviselő beismerte a decemberi összeesküvést. Ha nem hiúsították volna meg a legutóbbi kirgiz puccsot, akkor a Közép-afrikai Köztársaságban robbanhatott volna ki káosz valamikor a hét végén, hogy a lehető legrosszabbkor ossza meg Oroszország stratégiai figyelmét.

Ellentétben azzal a forró fronttal, amelyet a NATO sikertelenül próbált megnyitni Grúziában néhány hónappal ezelőtt, vagy a kiegészítő frontokkal, amelyeket még mindig tartani lehetne Belaruszban és Moldovában ukrán megbízottjukon keresztül, egy hibrid háború Kirgizisztánban minőségileg másfajta fenyegetést jelentene Oroszország számára. Az első három és a hozzájuk kapcsolódó konfliktus kiterjesztése Oroszország 2014 előtti határaira hagyományos katonai eszközökkel megoldható, míg a közép-ázsiai forgatókönyv nem biztos, hogy ilyen egyszerű.

A kirgiz kormány az elmúlt két évtizedben már kétszer került a színes forradalmárok kezére, ellentétben a kazah kormánnyal, amely a tavaly januári válság idején is hatalmon maradt. Ha ott újabb erőszakos puccs történne, akkor lehet, hogy nem lenne olyan nemzetközileg elismert hatóság, amely a CSTO-n keresztül Oroszország hagyományos katonai segítségét kérné. A beavatkozást ebben az esetben aztán demagóg klánvezetők “invázióként” dobhatnák be a köztudatba, a külföldi hírszerzés által támogatott “NGO-k” pedig felnagyítanák.

Ha Oroszország mégis a közrend helyreállítása érdekében cselekedne, akkor feltehetőleg nem számíthatna a többi CSTO-szövetségesére. Továbbá a helyiek ugyanolyan erőszakos módon állhatnak ellen, mint ahogyan néhányan ebben a forgatókönyvben megdöntötték a kormányukat, ellentétben azzal, ami 1,5 évvel ezelőtt a rövid terrorista hatalomátvétel során Kazahsztán egyes részein történt. Ha nem áll helyre a közrend, akkor a menekültek és a terroristák destabilizálhatják a régiót, miközben egy nyugatbarát rezsim gyors felemelkedése ugyanúgy veszélyt jelenthet.

A Kreml így egy olyan erős dilemma elé kerülne, amely szerint a beavatkozással egy felkelés kirobbanását kockáztathatják, míg ha ezt visszautasítják, azzal geostratégiai területeket engedhetnek át Közép-Ázsiában az Egyesült Államoknak. Már önmagában azt is nehéz eldönteni, mit lehetne tenni itt és most, nem beszélve a Kijev által nemrég indított ellentámadás hatalmas nyomásáról és annak a Kakhovka-gát részleges felrobbantását eredményező következményeiről. A legjobb forgatókönyv természetesen az lenne, ha eleve megelőznénk egy ilyen válságot.

Ez történt a hét elején, ami spekulatív módon az orosz-kirgiz hírszerzési információk megosztásának eredménye lehetett, de hiba lenne azt a következtetést levonni, hogy a fenyegetés elmúlt. Közép-Ázsia mindig sebezhető marad a hibrid háborús fenyegetésekkel szemben, azokkal is, amelyek valóban alulról szerveződnek és külföldi részvétel nélkül alakulnak ki, és azokkal is, amelyek megkövetelik, hogy ez utóbbiak belépjenek kinetikus fázisukba. Ott van még az a probléma is, hogy a Nyugat nyíltan át is nyúl a régió feje felett.

Lavrov kedden arra figyelmeztetett, hogy “ma a Nyugat szándékosan törekszik a Közép-Ázsiába irányuló durva invázióra, beleértve a humanitárius és katonai inváziót is… A nyugati geopolitikai mérnökök által segített fejlesztés-támogatási programok valójában a régió politikai-gazdasági tájképének ellenőrzésére és átalakítására szolgáló eszközök. Arra buzdítjuk barátainkat, hogy kritikusan fontolják meg a Nyugat által megszabott katonai együttműködési és rendészeti képzési programokat.”

Erre azután került sor, hogy a G7-ek megmutatták, hogy Közép-Ázsia a látókörükben van, miután a múlt havi közös közleményben szerepelt egy bekezdés erről. Még 2022 szeptemberében a Politico arról számolt be, hogy az Egyesült Államok egy olyan rendszert fontolgat, amely afgán repülőgépeket regionális befolyásra cserélné, bár továbbra sem világos, hogy származik-e ebből bármi kézzelfogható haszon. Mindenesetre Lavrov legutóbbi, keddi figyelmeztetése nem megfélemlítés, ahogy azt kritikusok be szeretnék állítani, hanem az orosz érdekek elleni tényleges, bár ma még látens fenyegetések.

Előző napi szavai arról, hogy Közép-Ázsia hogyan válhat országa balkanizálásának újabb frontjává, eközben mindenütt jelenlévő fenyegetést jelentenek, amely valószínűleg nem fog egyhamar megszűnni. A legutóbbi ilyen forgatókönyvet sikerült a hét elején épp hogy meghiúsítani, de biztos, hogy sok másik lesz még. Az Egyesült Államok mindent meg fog tenni, hogy valami olyannal álljon elő, amit a propagandistái Oroszországgal szembeni győzelemként vezethetnek elő, azért, hogy megpróbálják elhitetni az adófizetőkkel, hogy proxy-háborújuk megérte a több mint 75 milliárd dollárt.

Forrás:korybko.substack.com