Idén ősszel nagy médiafigyelem övezte azokat az amerikai utcákon megjelenő reklámokat, amelyeket egy feltörekvő biotechnológiai vállalat, a Nucleus Genomics helyezett el. Ezek a hirdetések azt ígérik a potenciális ügyfeleiknek, hogy azok kiválaszthatják saját születendő gyermeküket a kívánt genetikai jellemzőknek megfelelően. Mivel az emberi embriók genetikai módosítása ma még mindenhol illegális, a Nucleus Genomics egy kiskaput használ ki: a gyermeket tervező párok a meglévő embriók közül választhatják ki a beültetésre szánt gyermeket, miután az embriókat a cég többtucatnyi szempontból megvizsgálta. A vállalat nem csak egészségesebb és így hosszabb életű, de magasabb és szebb gyermekeket is ígér, az etikai kérdések által is hajtott figyelem pedig csak jót tett a vállalat bevételeinek.
Az élet meghosszabbítása az elmúlt évek egyik slágertémája – elsősorban persze az elitek körében. Ősz elején Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping hasonló témájú beszélgetése irányította rá a figyelmet a kérdésre, de ennek a területnek is a Szilícium-völgy jelenti a motorját. A Nucleus Genomics indulását is két ismert techvállalkozó segítette: Alexis Ohanian Reddit-társalapító és Peter Thiel, a Palantir atyja. Két másik techmilliárdos, az OpenAI-t vezető Sam Altman és a Coinbase-t alapító Brian Armstrong pedig idén egy Preventive nevű, az emberi génszerkesztést kutató start-upot támogattak meg.
Ha ehhez hozzátennénk Elon Musk érdeklődését a vakságot vagy mozgáskorlátozottságot kiküszöbölő, az emberi agyba ültetett chipek iránt (Neuralink), akkor úgy is elegendő bizonyítékkal rendelkeznénk a Szilícium-völgy transzhumanizmus iránti érdeklődésével kapcsolatban, ha egyébként nem vallanának erről egészen őszintén maguk az érintettek is. Nemrég például Peter Thiel beszélt arról, hogy az emberiség szerinte már-már apokaliptikus jellegű stagnálásának ellenszere a transzhumanizmus lehet.
De mit is jelent a transzhumanizmus: érthetjük alatta az emberi élet tartamának és minőségének folyamatos javítására irányuló törekvést egészen a végső ellenség, a halál legyőzéséig menően, ugyanakkor mind támogatói, mind kritikusai felvetik, hogy a transzhumanizmus valójában az ember lecserélésére irányuló törekvés, az emberfeletti ember helyett pedig valamiféle poszthumán korhoz vezethet csak.
Utóbbi dilemmáról folyó vita robbant ki a kanadai művész, Grimes1 X-oldalán. Grimes – aki énekesnőként a legtöbb esetben saját maga dalszerzője, szövegírója és producere is volt – a transzhumanizmus és a mesterséges intelligencia híveként vált ismertté, olyannyira, hogy még saját hangjának AI-dalokhoz való felhasználását is engedélyezte és saját X-fiókkal rendelkező AI-botot is kreáltak a személyiségét alapul véve. Az elmúlt időszakban azonban Grimes egyre kritikusabb a mesterséges intelligenciával szemben, de más téren is változott: míg korábban a Kommunista Kiátványt olvasgatva kapták lencsevégre, ma már a „szélsőjobbal” való kapcsolatát róják fel neki kritikusai. A Claire Boucher néven született Grimes nem mellesleg Elon Musk három gyermekének az anyja, köztük az elnöki találkozókon való részvételével híressé váló X-nek is.
Nem lényegtelen témánk szempontjából, hogy Grimes és Musk két kisebb gyermekét már béranya hordta ki, ugyanis a transzhumanizmussal kapcsolatos – egyébként nem túl magas színvonalú – vita éppen egy olyan poszttal kezdődött, amelyben egy X-felhasználó amellett érvelt, hogy a bárányok esetén már sikeresen tesztelt mesterséges méhek (a szervre és nem a rovarra gondolunk természetesen) teljesen feleslegessé tehetik a nőket. Grimes ezzel nem értett egyet – teljesen jogosan az anyaságnak és általában a női nemnek a magzat kihordásán jóval túlmutató szerepére mutatva rá –, amire egy másik felhasználó meglepődött, hogy az énekesnő talált egy dolgot, ahol nem cserélné le az embereket gépekre. Ekkor Grimes kikérte magának, hogy az emberiség lecserlésének szándékát feltételezik róla, és a transzhumanizmus emberi élet javítására irányuló törekvésként való értelmezése mellett állt ki.
A genetikai értelemben is tervezhető gyermekek és a mesterséges méhek emberi alkalmazásának problémája etikai szempontból akár egyszerűnek is tűnhet – olyan, az ember lényegét érintő határátlépésnek, amit továbbra is tiltani kell –, azonban ezzel nem csupán az egészségügyi szempontokat szorítjuk háttérbe, hanem a demográfiaiakat is.
Ugyanis, bár még mindig a Föld túlnépesedéséről szóló hiedelem számít népszerűbbnek, a jelenlegi demográfiai tendenciák esetén a jelenlegi évszázad végén a Föld összlakossága előbb lassú, majd a századforduló után egyre gyorsuló csökkenésnek indul majd, addigra pedig kontinensnyi területek kerülhetnek az elnéptelenedés szélére, vagy legalábbis eshetnek át teljes népességcserén a következő évtizedekben lezajló egyenlőtlen demográfiai folyamatok (értsd: migráció) eredményeképpen. Ez a probléma elsősorban persze Európát érinti, azonban már a világ két legnépesebb állama, India és Kína teljes termékenységi arányszáma is alacsonyabb a népesség pótlásához szükséges 2,1-es mutatónál. Ezekre az országokra is az elöregedés, majd az elnéptelenedés vár majd, és bár a világ legszegényebb országaiban általában még jelentős népességnövekedés várható, a tendenciák ott is ugyanebbe az irányba mutatnak hosszú távon.
Ha nem is a kihalás, de a mindenképp a fenntarthatatlan elöregedés szélére sodródó népek számára pedig már nem is tűnhet olyan vad ötletnek a népesség szinte teljes egészében mesterséges tervezése, amellyel az állampolgáraik már jól megszokott szabadságát sem kellene felborítaniuk. Más kérdés persze, hogyan működne egy precedens nélküli, jelentős részben mesterségesen világra hozott emberekből álló társadalom, arról nem is beszélve, hogy a genetikai tervezés az Aldous Huxley Szép új világa vagy az 1997-es Gattaca című film által bemutatottakhoz hasonló, eugenikai elvek mentén széttagolt társadalmakhoz vezethetne. Emellett, tekintetbe véve, hogy a gyermekvállalási hajlandóság csökkenésének okai a fejlett országokban nem elsősorban biológiaiak, kétséges, hogy a mesterségesen tervezett gyermekek nevelésének lehetőségéért sokan állnának sorban – az állami gondozás hatékonyságát a társadalmi integrációt illetően pedig nem szükséges részletesen elemezni. Ezzel kapcsolatban ráadásul az sem tűnik sokkal többet ígérő alternatívának, ha ezeket a gyerekeket nem az állam, hanem egy óriásvállalat hozná világra és aztán vállalati szükségleteinek megfelelően nevelné fel őket.
Persze, a mesterséges emberek alternatíváját a mesterséges intelligencia által vezérelt robotok is jelenthetik a munkakörök egy igen jelentős részében – egyes vélemények szerint szinte mindegyikben –, ami viszont szintén nem a legmegnyugtatóbb lehetőség.
Ha pedig a tudományos-technológiai fejlődés végül nem is igazolja a Szilícium-völgy akceleracionista várakozásait, a demográfiai alapprobléma még ugyanúgy velünk marad. A materiális ösztönzők és családtámogatások kiterjesztése ugyan korrigálni tud a számokon, a problémát felszámolni nem képes – hiszen az nem kis részben éppen a növekvő (!) jóléttel jár együtt szerte a világban. Ebből a szempontból is érdekes, hogy a nyugati világban zajló kulturális fordulat milyen messzire jut majd: végbemegy-e valamiféle csoda, és a demográfiai trendek megfordulnak vagy csupán azok lassulása várható.2 Ugyanígy érdekes, hogy hogyan alakul majd a konzervatív értékek mellett fellépő erők viszonya a transzhumanista techoptimistákkal, hiszen jelenleg ők, legalábbis az Egyesült Államokban, egy tábort alkotnak a „woke-liberális” erőkkel szemben.
Bár a fentiek nagy része ma még sci-finek tűnhet, e cikk elejére ugorva azonban meggyőződhetünk róla, hogy nem mindenki gondolja ezt így.3 Az itt felvetett problémáknak pedig több olyan eleme is van, amely már a nem túl távoli jövőben megkerülhetetlen kérdéssé válik, főleg Európában. Így nem árt, ha előre gondolkodunk rajtuk.
