2025.március 6.
Adorján, Adrián
Hírek 🔊

Mindenki Zelenszkij leveléről beszél, de Trump a Kongresszusban elmondta: határozott jelzéseket kaptak Moszkvától (VIDEÓ)

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Donald Trump magyar idő szerint szerda hajnalban beszédet mondott a kongresszus két háza előtt, értékelte az első negyvenhárom napját és ismertette az elnökségének a programját. A beszéd témája „Az amerikai álom megújítása” volt, amit már egy nappal korábban bejelentetettek. 

A felszólalást nagy várakozás előzte meg, hiszen a pénteki Trump-Zelenszkij csörte után lélegzetvisszafojtva várta a világ, és különösen Európa, hogy mit fog az amerikai elnök Ukrajnáról mondani. 

A Kongresszus előtti beszédek sokkal inkább megkomponáltabbak, mint amiket Trumptól megszokott a közönség. Ilyenkor az elnök visszafogottabb, mint a naggyűléseken vagy az interjúiban. A kongressszus előtti beszédek az amerikai politikai színház magasiskolája, amely során akárcsak a „State of the Union” beszédkor az elnök vendégeket köszönt, és hosszú tapsok szakítják félbe. 

Már Trump bevonulásánál is volt némi közjáték, egy demokrata feltartott egy „ez nem normális” feliratú papírt, miközben az elnök kezet rázott a kongresszus tagjaival, mire egy republikánus képviselő kitépte a demokrata kezéből a feliratot.

https://twitter.com/libsoftiktok/status/1897116314474570152?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1897116314474570152%7Ctwgr%5Ee2042bc0cf331a2a473190cc0ca78789682ab5b9%7Ctwcon%5Es1_c10&ref_url=https%3A%2F%2Fcdn.embedly.com%2Fwidgets%2Fmedia.html%3Ftype%3Dtext2Fhtmlkey%3Dfd92ebbc52fc43fb98f69e50e7893c13schema%3Dtwitterurl%3Dhttps3A%2F%2Fx.com%2Flibsoftiktok%2Fstatus%2F1897116314474570152image%3D

Trump beszéde maratoni hosszúságú volt: közel egy óra és negyven percen át tartott – számolt be a CNN

„Amerika visszatért” 

– kezdte a felszólását az elnök. „43 nap alatt többet értünk el, mint a legtöbb kormány négy vagy nyolc év alatt. És még csak most kezdtük el” – jelentette ki a megszokott magabiztosságal.

Demokrata balhé

A kisebbségben levő párt általában tisztelettudóan végigüli az elnök beszédét, azonban a demokraták rendszeresen fújoltak, „ellenállás” feliratú pólókat villantottak, és voltak, akik ki is vonultak. Trump erre nyilvánvalóan számított, mert még a felszólalásába is bele lett írva, hogy nem tapsolnak neki a demokraták. 

„Ez az ötödik ilyen beszédem a kongresszus előtt, és megintcsak ránézek az előttem levő demokratákra és tudatosul bennem, hogy semmit nem tudok mondani, ami boldoggá tenné őket, vagy amire felállnának, mosolyognának vagy tapsolnának” 

– jelentette ki. 

Hozzátette: ha valami súlyos betegsére megtalálná a gyógymódot, még akkor sem fognak tapsolni a demokraták. 

Több demokrata Elon Musk és a költtségcsökkentések ellen tüntetett. Különösen népszerű volt a „Musk lop” táblácska, amit több képviselő felmutatott. A Musk-ellenes feliratok ellenére Trump egy ponton kijelentette, hogy mindkét oldal értékeli a DOGE munkáját, csak a demorkaták „nem vallják be.”

Trump többször keményen bírálta elődjét, különösen, amiért az Igazságügyi Minisztréiumot ellene próbálta használni. 

Egy demokratát Mike Johnson házelenöknek kellett kivezettetnie, mert többször bekiabált. 

Ígéretek beteljesítése

Trump a beszéde során kiemelte az első hat hét legnépszerűbb elnöki rendeleteit, köztük a férfiak kitiltását a női sportokból. Valamint kiemelte, hogy mióta beiktatták rekordalacsony lett az illegális határátkelések száma. Ezzel kapcsolatban a CNN tényellenőrzői fontosnak tarották megjegyezni, hogy ez az állítás „hamis” mivel az 1960-as évek elején volt olyan hónap mikor alacsonyabb volt a szám, mint most februárban. 

Az árak csökkentésével kapcsolatban Trump kiejelentette, hogy rossz állapotban levő gazdaságot örökölt, így időbe fog telni helyreállítani azt. 

„A legfőbb prioritásaim között szerepel a gazdaságunk megmentése, valamint a dolgozó családok drasztikus és azonnali megkönnyítése” – mondta Trump. 

„Elnökként minden nap azért küzdök, hogy visszafordítsuk ezt a kárt és újra megfizethetővé tegyük Amerikát”.  

Joe Biden elnök kormányzása alatt a fogyasztói árak nagyjából 20 százalékkal emelkedtek, a tojás ára pedig az elmúlt évben közel 37 százalékkal ugrott meg – számolt be a Fox News. 

Trump a beszédében megvédte a Kanadára és Mexikóra kivetett 25%-os vámokat, és újra belengette Grönland megvételét. Az elnök gazdasági fellendülést ígért: meghirdette, hogy Amerikán belül megkezdik az ásványi anyagok és ritkaföldfémek kitermelésének a növelését. 

A bevándorlás szigorításához az elnök a kongresszus segítségét kérte. Trump sürgette a törvényhozókat, hogy növeljék a határbiztonság finanszírozását. Ez egyébként kritikus lehet az elnök sikere szempontjából: ha a republikánusok nem tudják átvinni Trump bevándorlási törvényét, akkor azzal aláássák az elnök programját. 

Ukrajna

A beszéd egyik várva-várt pontja Ukrajna volt, amivel Trump megvártatta a közönséget, és csak a felszólalás vége felé tért ki rá. 

Trump beszámolt róla, hogy Volodimir Zelenszkij egy levelet küldött neki, amelyben azt írta, hogy készen áll tárgyalóasztalhoz ülni. 

Trump elmondta, hogy a levélben a következő áll: „A csapatom és én készen állunk arra, hogy Trump elnök erős vezetése alatt dolgozzunk a tartós béke megteremtésén”.

„Valóban nagyra értékeljük, hogy Amerika mennyit tett azért, hogy segítsen Ukrajnának megőrizni szuverenitását és függetlenségét. Ami az ásványkincsekről és a biztonságról szóló megállapodást illeti, Ukrajna készen áll arra, hogy bármikor aláírja azt, amikor az Önöknek megfelel”

 – írta Trump beszámolója szerint Zelenszkij.

Trump és Zelenszkij pénteken a Fehér Házban írta volna alá az ásványkincsekről szóló megállapodást, azonban egy veszekedést követően az amerikai elnök hazaküldte az ukrán delegációt. 

Az elnök hozzátette: hogy 

„ezzel egyidejűleg komoly megbeszéléseket folytattunk Oroszországgal, és határozott jelzéseket kaptunk arról, hogy készen állnak a békére”.

Donald Trump elnök a beszéd végén fogadkozott, hogy kormánya azon fog dolgozni, hogy „Amerika sorsát a saját kezünkbe vegyük”, és azt ígérte, hogy „ez lesz a legnagyszerűbb korszak” visszautalva a beiktatási beszédben ígért aranykorra. 

Mi a reakciód?
👍tetszik
12
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
1
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
1
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek