2024.május 30.
Magdolna, Magda, Ervin, Léna

Miről szólt Prigozsin lázadása?

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
russia ukraine conflict wagner

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A fordulatokban gazdag 24 órás orosz politikai kalandtörténet Jevgenyij Prigozsin főszereplésével véget ért. A forgatókönyv írója kicsit elengedte a fantáziáját, így aztán a bombasztikus videóktól Rosztov elfoglalásán, a Moszkva elfoglalásával fenyegetésen, helikopterek lelövésén, híd lebombázásán át az árulóvá nyilvánításig, majd az amnesztiával végződő megegyezésig volt itt minden. A laikus szemlélő – de nem csak az – csak kapkodta a fejét, és kérdések sora tolult fel benne. Ezekből próbálunk néhányra válaszolni.

Minek nevezzük a történteket?

Beszédében Vlagyimir Putyin 1917 októberéhez hasonlította a történteket, de emlegették Prigozsin zendülése kapcsán az 1921-es kronstadti felkelést, vagy az 1991-es Mihail Gorbacsov elleni puccsot is. A történelmi események közül azonban talán leginkább az 1698-as sztrelec lázadáshoz hasonlítható, amikor az azovi hadjáratból hazatérő elégedetlen katonák lázadtak fel a rossz körülmények, a magas veszteségek, a hosszú szolgálati idő miatt. S hogy minek is nevezzük ezt a 22 órás, ponyvaregénybe illő történetet? Sokan puccsot emlegettek, de ez annál kevesebb volt, hiszen Prigozsinnak láthatóan nem volt sem társadalmi, sem pedig politikai támogatottsága. Sokkal inkább nevezhetjük katonai lázadásnak, zendülésnek, ám ha a tartalmát és a fellépés módját is figyelembe vesszük, akkor akár fegyveres zsarolásnak is. Prigozsinból előbújt az igazi énje. Az, amelyik rablásért és csalásért annak idején 13 évi börtönt kapott. De azt azért szögezzük le, hogy Jevgenyij Prigozsin ugyan egy ideje már láthatóan táplált politikai ambíciókat, és érezhetően beleélte magát az igazságosztó lovag szerepébe, nem tudta intelligensen feldolgozni a megnövekedett népszerűséget, a publicitást, elsődleges célja azonban ennek ellenére nem a hatalomátvétel volt.

Mit akart elérni Prigozsin?

A Wagner csoport vezetője ugyan egy ideje kitartóan követelte Szergej Sojgu védelmi miniszter és Valerij Geraszimov vezérkari főnök leváltását, de a hatalom megdöntéséről nem volt szó. Az események ugyan menet közben fejlődtek, de Prigozsin nem Putyint akarta megdönteni, hanem az igazi erejét adó Wagner csoportot megmenteni. A veszélyesen nagyra nőtt magánhadsereget ugyanis ki akarták csavarják a kezéből. Egy ideje már szűkítették az autonómiáját, igyekeztek levagdosni a magánhadsereg, ezzel az egyre önteltebb vezér szárnyait, július 1-jével viszont már légüres térbe került volna, ha nem írja alá a hadsereg alá betagozódást jelentő szerződést a védelmi minisztériummal. A Wagnertől a nyomaték kedvéért a lázadás előtti napokban megvonták az anyagi támogatást, így Prigozsin előre menekülve a zendüléssel akarta megzsarolni a hatalmat, és kialkudni jobb pozíciókat.

Színjáték volt-e az egész?

Ami első pillantásra nem tűnik logikusnak, vagy csak nem értjük, esetleg nem illik bele a világképünkbe, az még nem okvetlenül összeesküvés. Sokszor az egyszerű magyarázat a kézenfekvő. Hat helikoptert és egy repülőgépet, egy hidat, utakat – ez a veszteség több tízmilliárd forintnyi – még Oroszországban sem szoktak díszletként feláldozni azért, hogy megtévesszék mondjuk az ukránokat, kiugrasszák a nyulat a bokorból, vagy félreállítsanak egy minisztert. S akkor a presztízs veszteségről még nem is beszéltünk. Persze, vannak gyanús jelek, miért vonulhatott például akadálytalanul szinte Moszkváig 800 kilométert pár ezer wagneres, el kell fogadnunk a kevésbé hangzatos magyarázatot. Igen, mert így működik az orosz állam, lassan reagált a hatalom, ennek hiányában pedig a helyi kormányzók, katonai parancsnokok is csak kivártak, és nem léptek. Aztán amikor Putyin kiállt a közvélemény elé, felpörögtek a megakasztás előkészületei, de akkor meg azért volt a viszonylagos óvatosság, mert már folytak a tárgyalások, és a hatalom el akarta kerülni a nagyobbik rosszat, a vérfürdőt. Ez egy tényleg furcsa – olyan prigozsinos – zendülés volt, putyinos válasszal. Egy okos külvárosi zsivány a hatalom lassú reagálására apellálva a maga módján próbálta fegyveresen megzsarolni a hatalmat, a Kreml pedig most is óvatoskodott előbb az egyre inkább elszabadult hajóágyúként megnyilvánuló Prigozsin kiiktatásával, majd az „igazság menetének” megállításával. Mindkét esetben a közvélemény hangulatára, a háborús helyzetre figyelt, ezért durva kirohanások nélkül, úgymond elegánsan igyekezett kiszorítani Prigozsint. Ez valahol érthető, de hiba volt, ennek pedig a lassúsággal és a Prigozsin faktorral együtt ára van. Ahogy Moszkva Ukrajnában akarata ellenére belecsúszott egy háborúba, úgy most egy nem kívánt csetepatéba. Aztán ezt is megoldotta, és a háborút is meg fogja oldani valahogy. Egy biztos, az orosz hatalom nem egy kapkodó idegbetegre hasonlít.

Tudott-e Prigozsin készülődéséről az orosz hatalom?

Ha csak azt vesszük, hogy milyen kapcsolatai vannak a katonai hírszerzéshez – a háborúig biztosan az ellenőrzésük alatt állt –­, akkor igen. Az FSZB-nek is jelentenie kellett, és állítólag jelentették is, hogy folyik az előkészület. De erre az elmúlt két-három hónap történései alapján logikusan számíthatott a hatalom is, hiszen Prigozsin egyre inkább elszabadult a láncról. Kívülállóként mi még gondolhattuk, hogy ebben a kommunikációban van egyeztetés, de az érintettek meg tudták, hogy igen vagy nem. Ennek ellenére a Kreml alábecsülte Prigozsin erejét, és a saját korlátait sem igazán jól mérte fel. Tanulság, hogy kígyót melengetett a keblén, fölnevelt egy szörnyet, és amikor az már veszélyesen nagyra nőtt, túl nagy árat fizetett azért, hogy leszámoljon vele. No, és arra is rá kellett jönnie Putyinnak, hogy a patriótákban/háborúpártiakban sem okvetlenül bízhat.

Miről tudhatott a Nyugat?

Nagy eséllyel, azonban nem úgy tűnik, hogy a zendülés mögött a nyugati vagy az ukrán szolgálatok állnak. Ettől persze még Prigozsinnak akár kapcsolata is lehetett velük. A New York Times értesülése szerint a CIA két héttel a végrehajtása előtt értesült Jevgenyij Prigozsin menetelési tervéről, és tájékoztatta róla a Fehér Házat és a Kongresszust. Az amerikai lap azzal is magyarázza az értesülés eltitkolását mások elől, hogy nem akartak támogatást nyújtani Putyinnak Prigozsinnal szemben. A Wagner csoport vezetőjének tervét egyszerre tartották alaposnak és nyugtalanítónak. Nyugtalanítónak azért, mert nem voltak biztosak benne, hogy az orosz atomarzenál jó kezekbe kerülne.

Áruló-e Jevgenyij Prigozsin?

Igen. Háborús helyzetben kockáztatta a hadsereg működését, az ország egységét, állami intézmény ellen tört. Ez jogi értelemben hazaárulás. De elárulta az őt felépítőket, így személyesen Putyint is. Mint ahogy a zsoldosait is, akik a tiszti karon kívül állítólag csak az utolsó pillanatban értesültek arról, mi a feladat. Belevitte őket egy zendülésbe, majd elárulta őket a kiegyezéssel. Természetesen az életüket ezzel megmentette. Ettől persze még Prigozsin és a Wagner szoledari vagy bahmuti helytállása, általában véve a magánhadsereg teljesítménye elismerésre méltó. Még akkor is, ha az állam nélkül ez elképzelhetetlen lett volna.

Kik a Wagner lázadásának győztesei és vesztesei?

A legnagyobb vesztes Prigozsin, hiszen elveszítette a Wagnert, jó eséllyel a vagyona nagy részét, és Belaruszba száműzve lemondhat a politikai karierről. Cserébe életben marad. Egyelőre biztosan. Ikarosz szárnyalása véget ért. De veszített presztízséből Oroszország is, mint nagyhatalom, megmutatkoztak az állam működésének gyengeségei is. Bár igyekezett menteni a menthetőt, nem jött ki jól a történetből Putyin sem. Túl sokat vacillált, mikor mindenki rá várt, 12 órán át hallgatott, nem mutatott erőt, igaz, aztán jól korrigált, mentette a menthetőt, elkerülte a vérontást, és a kompromisszum is neki kedvez. Úgy tűnik, még a zendülés ideje alatt jól eldugott Sojgut és Geraszimovot sem áldozza be. Azért azt se felejtsük el, hogy célját, a Wagner lebontását, megregulázását elérte, de túl nagy áron. A legnagyobb nyertes Lukasenko, aki ismét megmutatta, hogy mire képes. A belarusz elnök ismét igazolta politikai tehetségét. De nyert a káosz elkerülésével, és a történet gyors lezárulásával Oroszország, sőt Európa és még Ukrajna is. Prigozsin Oroszországa ugyanis aligha állna meg Kijev előtt.

Megingatták-e Putyin rendszerét a történtek?

Nem, és az ilyen jellegű zendülések általában nem ingatták meg az orosz birodalmat. Rámutattak ugyan a történtek a rendszer egyes gyengeségeire, a saját korlátaira, és a politikai átmenet várhatóan göröngyös útjára, ám minden hiba ellenére a politikai porondon jelenleg egyetlen ember van, méghozzá valós alternatíva nélkül, mégpedig Vlagyimir Putyin. Ráadásul ezek után azzal is tisztában lehet, hogy kitől mire számíthat ilyen kiélezett helyzetben. Ez a lecke az átmenet levezénylésekor még jól is jöhet. A 22 órás zendülés egyszerre mutatta meg orosz állam gyengeségét és erejét is. Így a szurkolók választhatnak, az éremnek melyik oldalát akarják látni. Azért a Prigozsinnak és a Wagnernek most lelkesen szurkolóknak – liberálisoknak és radikálisoknak – ajánlom, gondolkozzanak el azon, hogy kivel, kikkel kerültek egy platformra, és vannak-e még értekeik és elveik.

Forrás:moszkvater.com

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához