2025.szeptember 12.
Mária, Irma
Hírek 🔊

Ó, AZOK A GÖRÖGÖK!

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Isten boldoggá tett, amikor a nyolcvanas évek legelején, tenyeréből életvitelszerűen, évekre Athén városába pottyantott. Nagyobb jót nem is tehetett volna velem, hiszen a szocialista kötelességtudás görcseiben nevelkedő, kínosan megfelelni akaró ifjút megkínálta a nyugatias, mediterrán lazasággal. „A szerencse a mosolygós ajtón kopogtat” -mondja a görög közmondás, és tényleg, ezt egy életre megtanultam, az oldott derű elrendezi a gondok legalább felét. Sok más is elvarázsolt az ottlétem alatt, lelkesedésem az égig ért, a szépség a tájban, a történelmi örökség kézzelfogható emlékei lépten-nyomon, és hát elsősorban az ott élők kedélye, kitárt karja, befogadó szíve.  Görögországról, a világ egyik legszebb turistacélpontjáról nehéz beszélni, az emberfia talpig topog a közhelyekben, hisz több ezer éve figyelünk erre a csodálatos tájra, a földjén született és kiteljesedett civilizációra, Európa közös kincsére. Lexikonok szószedetei szerint Hellasz a nyugati kultúra és a demokrácia bölcsője, s mint írják, hatása akkora, mint a Bibliáé. Képviselői kitörölhetetlen nyomot hagytak a matematika, csillagászat, orvoslás, fizika, filozófia tudományában és az irodalomban. A középkorban kissé háttérbe szorult, hanyagoltuk ezt a tudást, de aztán a reneszánsz újra divatba hozta az ókori görögöket. Világszemléletük legnagyobb újdonsága az „ember felfedezése”, az a felismerés, hogy minden élőlény között a leghatalmasabb az ember, ő minden dolog legfőbb mércéje és végső célja. Ezt bárki tapasztalhatja, aki arra jár, akár turistaként is. A görög romok, épületek, templomok mindig figyelemre méltóak: nemcsak a rabul ejtő stílus, hanem a mérték, az arányok is a tájba simulást, az oda belépőt  szolgálják. Sohasem nyomják agyon méreteikkel a látogatót, inkább segítik a befogadást.

Nincs nap, azóta sem, hogy ne kalandoznék lélekben arrafelé, de most a kontinens halódása, végjátéka is délre terelte a gondolataimat: mi lesz veled, Görögország, mi lesz veled Európa? Elmélyült cikket olvastam ugyanis a politikai gondolkodás egyedülálló mesteréről, Arisztotelészről. Ó, az az undok politika! -mondják jó sokan. Ki ne unná 2025-ben, megvetésünk tárgya a civil életben, tele vele a padlás és sokszor hallom azt is, hogy „én nem politizálok”! Pedig a politika az ember létében gyökerezik, s ha közösségben élünk, nem tehetjük meg, hogy ne foglalkozzunk közügyekkel. Az ókori gondolkodók intelmei közül sok ma is aktuális. Delfiben olvashatjuk a jósda feliratát: „Ismerd meg önmagad”, Platon meg azt mondta: „mindnyájunkban háború folyik önmagunk ellen.” Néhány ezer év alatt szinte semmi sem változott, tudom, ez is közhely, de attól még sajnos igaz. Igen, önmagukkal kéne kezdeniük a mai semmirekellő, züllött tisztségviselőknek is Európa különböző tájain, illene önvizsgálatot tartani és kidobni a közösségeinkre visszafordíthatatlan csapást mérő világrontó ideológiákat. Itthon is elkelne egy méretes lelki nagytakarítás a politika világának jobbulásához. A klasszikus filozófia nagy mestere volt Szokratész, vele beszélgetett fiatal tanítványa Platon, aki többek között erre a megállapításra jutott a dialógusaikból írt könyvében: „A demokrácia semmibe veszi, milyen foglalatosságok után fog hozzá valaki az államvezetéshez, viszont mindenkit megtisztel, csak azt kerepelje, hogy jóakarattal van a tömeg iránt.”  Telitalálat, ha ma betartanánk, talán civilizáltabb lenne a hangnem a Parlamentben, a társadalmi érintkezésről nem is beszélve. Hiú ábránd persze, manapság a vitákat az identitás és a csoporthovatartozás determinálja, míg a múltban volt rá mód, hogy a politikai diskurzus ténykérdésekről szóljon.

Görög barátaink sem állnak valami jól, pedig nekik csak elő kéne venniük az ókori tudást, megszívlelniük kiemelkedő honfitársaik intelmeit és mindjárt tisztább lehetne a közéletük. Akkor talán nem történhetett volna meg az eset, amelyről a VDTA Hírlevele már beszámolt. Sokmillió eurónyi uniós támogatást vettek fel egyes gazdák „szellemlegelőkre”, meg rajta legelő 7,8 millió kecskére és birkára, Kréta szigetén. Természetesen politikusok lelkes közreműködésével, ebben biztosak lehetünk. Szép ez az új világ, és miközben egyre kevesebbet olvasunk, naponta támad ránk a világháló töredékes információ bombája, támad és egyre jobban terrorizál. A gépem újabban nem enged be az egyik elektronikus fiókomba, ameddig el nem kötelezem magamat egy fejlesztés mellett. Igen, helyben vagyunk, AI Mester üzen, a mesterséges intelligencia. Ami egyfelől segít, de felülbírál, átver és zombivá tesz. Már tapasztalhatjuk a remek eredményeket, nyelvtörő példákat. Olvasom, hogy Egyiptomban, az Abu-Qir öbölben kétezer éves, szenzációs hellenisztikus leleteket, szobrokat emeltek ki a tengerből, Canopus városának közelében. Azaz, csak olvasnám a zagyva történetet, a cikket a mesterséges intelligencia fordította. Ki tudja, segítségével lassan elfelejthetjük majd az anyanyelvünket is…

Arisztotelész, a politikatudomány alapítójának munkáit méltatlanul keveset forgatjuk. Nem élünk a közös kinccsel, de hát nem ez az egyetlen veszteség, amit a mai kor kukába dob. Jól emlékezhetünk az Európai Unió történelmét leíró, évekkel ezelőtt megjelentetett csodaszép könyvre, amely a római korral kezdődött, mintha előtte Hellasz néhány évezrede nem is létezett volna. Kisebb botrány kerekedett belőle, főleg Görögország nehezményezte a suttyó lépést, de ma már a feledés ködébe süllyedt ez is, mint annyi más fontos dolog. De vissza Arisztotelészhez! Az ókori görög bölcs szerint politikáról beszélni nem üres fecsegés, hanem értelmes beszéd. A politikai közösséget nem az emberi természet valamilyen hiányossága teszi szükségessé, hanem az a tény, hogy az ember természeténél fogva a jóra törekszik. A gondolkodóról szóló cikk szerzője, Czopf Áron eszmetörténész lélekbe vájó útmutatót ad arról, hogy hogyan fordulhatunk pozitív irányba. „A politika pontosan olyan mély, amennyire el tudjuk mélyíteni, és ha ezen a téren nem járunk sikerrel, azért legkevésbé sem a politikát kell hibáztatnunk, hanem egyedül saját magunkat.” Kezdjük itthon, jó a recept, és küldjük szeretettel görög barátainknak is. Ideje annak, hogy mi, a haldokló Európa hajótöröttjei, tegyünk valamit azért, hogy megmeneküljünk. Már, ha akarjuk.

Írta:
Kiss Gyöngyi

Mi a reakciód?
👍tetszik
8
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
1
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához