Az írók és költők, akikkel édesapámnak baja volt, sorra kerülnek elő az egyházak elleni propagandisták közül. Nem tudtam, hogy miért nem szerette Apa a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról szóló könyv szerzőjét, hiszen az abból készült musical arról szól, hogy „mi arra születtünk, hogy föld sebeit begyógyítsuk, nem baj, hogyha fáj”. Aztán megtudtam, hogy Déry Tibor több tévedésben fogant riportot készített, köztük valóságosan felakasztott emberekről is. Ilyen volt a pócspetri ügyben írt tudósítása, majd a történet alapján írt novellája. De ebben a történetben az író csak egy mellékszereplő. Az igazi hősök a magyar parasztok. Az igazi gazemberek Rákosi szolgái voltak, akiket a faluba küldött: Péter Gábor, Kádár János és Vásárhelyi Miklós. De mi történ ezen a kis alföldi településen?

Mi volt a pócspetri ügy?

Mint ismeretes 1947. június 16-án az úgynevezett parlament megszavazta az egyházi iskolák államosítását. Pócspetriben ez ügyben gyűlt össze a községházán a képviselő testület 1948. június 3-án. Az emberek ezen a napon a templomból a községháza elé mentek, s be szerettek volna jutni, de útjukat állta két fegyveres rendőr. A rendőrök a veranda lépcsőire szorultak vissza, mert a bejutni akaró sokaság egyre beljebb szorította őket. A rendőrök kibiztosították a puskáikat. Aztán egyikük valószínűleg azért, mert megcsúszott a lépcsőn a maga fegyverét a betonra vágta. A fegyver elsült. A rendőr meghalt. Ebből az esetből lett aztán gyilkossági per és halálos meg életfogytiglani ítélet. Asztalos János plébánost felbujtóként, Királyfalvi Kremper Miklóst, mint a rendőrgyilkosság elkövetőjét vonták felelősségre. Királyfalvit kivégezték, a plébánost életfogytiglanra ítélték. A rendszerváltáskor újra tárgyalták az ügyet és minden elítéltet felmentettek, rehabilitáltak.

El kell mondai

Az ember látja, hogy hány megvezetett fiatal, látván a kapitalizmus hibáit, vallja magát kommunistának. Látják a szocializmus összes bűnét és azokra azt mondják, hogy az nem kommunizmus volt és se Lenin se Pol Pot nem volt kommunista. Tudom, értem, hogy mire vágynak, de mégis olyan nehéz átélni, hogy a következő nemzedék tagjai közül sokan a kommunizmust látják a kapitalizmus problémáira megoldásnak. De ahogy én megértettem édesapámat, a következő nemzedék tagjai is meg fognak érteni engem, csak „oly nehéz várni”.

A népi urbánus vita vegytisztán

A népi urbánus vita soha nem fog eldőlni. Nem azért, mert nincs minden részletére objektív igazság, hanem azért, mert a két közösség eszmeadó értelmiségiei saját életcéljukat egészen más alapokon határozzák meg. Az urbánusok meg akarják változtatni a világot. A népiek vezéralakjai pedig meg akarják valósítani Istennek a saját magukra és a hazájukra vonatkozó tervét.

A vita nem vegytiszta

A tapasztalat azt mondatja velünk, hogy ez az vita soha nem racionális alapokon zajlott. Rengeteg vélt és valós sérelem íratta azokat a gondolatokat, amelyek ebben a disputában elhangzottak. Képzeljük el, hogy amikor a pócspetri gonoszságot elhazudó Déry Tibor novellájában a következő részt olvassa egy népi értelmiségi, akit minden focimeccsre úgy küldött a paraszt édesanyja, hogy „Kisfiam! Ugye a gyengébbnek fogsz szurkolni?”, mit érezhetett!

„A felesége mellette állt, szoknyájába kapaszkodva egy három-négyéves, halkan nyöszörgő gyerek. – Jaj, ne nyögj már, mert széttéplek! — mondta az asszony. – Ha leteszem, zörög, ha a karomba veszem, akkor sem nyughat, hogy az Isten tegyen akárMihová…

Felvette a gyereket a földről, aki mind a két karjával átölelte a nyakát s még hangosabb sírásba fogott. – Maradtál volna otthon vele! – dörmögte a férje.

Hogyne! Maguk meg itt agyonverték volna egymást! – Újra letette a síró gyereket a földre. – Megfojtom ezt a kölyköt!” (Déry Tibor: Porban)

A sértett fél…

Igen. Mindkét fél sértett. Igen, nem csak elvi alapok vannak. Életek vannak és sorsok. Nekem az ad nagy nyugalmat, hogy „Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.” (Jn 5,28-29)Ésaddig, akármilyen szeretettel nézzük bármelyik szereplőt, csak homályosan látunk, és rész szerint. A keresztény újságíró nem bíró, legfeljebb partjelző. De gyáva alak, ha egy lesnél nem emeli fel a zászlaját.

Írta:
Rákóczi Piroska