Az Igen szerkesztőségében dolgoztunk valamikor abban az időben, amikor a KDNP székházában voltak az irodáink. Egyszer csak valaki jött a hírrel, hogy Regőczi atya megvette a Kútvölgyi Engesztelő Kápolna melletti közértet egy árverésen. A hírhozó azt állította, hogy a licitálás közben berobbant a terembe egy ember és egy nejlon zacskóban 96 millió forintot adott az atyának. Igaz ez? Nem tudom. De ma azt gondolom, hogy Regőczi István, az Isten vándora megérdemelte ezt az összeget.
Szenvedés és karizma
Perről perre? Nem csak. Börtönből börtönbe – ítélet nélkül. Ez volt első találkozása Regőczi István atyának a népi demokrácia igazságszolgáltatásával. Később már voltak perei is. Mi volt a bűne? Az, hogy árvaházakat épített. Miért tette? Ez volt a hivatása. Mire függesztette föl? Arra az időre amíg mindenki égi édesanyjának, Máriának épített kápolnát.
A börtönévek
1949-ben tartóztatták le először István atyát, majd 29 napig az Andrássy úton volt magánzárkában. Innen egy sok fogvatartottas cellába kerül, majd ítélet nélkül 4 évet tölt Kistarcsán. Utána Máriabesnyőre kapott kinevezést káplánnak, ahol ismét befogadott árvákat, amiért 6 évet ült.
1962-ben újból őrizetbe veszik, de elengedik. 1969-ben megjelenik egy könyve Belgiumban Mi nem hallgathatunk címmel. Ezért 1970. szeptember 9-én megint letartóztatják. 1971-ben illegális sajtótevékenység címén 22 hónap fegyházra ítélik, de 1972. december 16-án szabadul, mert a Szentszék a magyar hatóságoknál közbenjár érte. Regőczi István 1972. és 1998. között elsősorban a Kútvölgyi Mária Engesztelő Kápolnában szolgált, amelyet felújított.
A rendszerváltoztatás után
Az 1990-es években kibővíti a Kútvölgyi Engesztelő Kápolnát és részt vesz egy olyan munkában, amelyikben családok fogadnak be árva gyerekeket. Így már nem árvaházat épít, hanem lelki családot. És talán éppen ez az, ami a kommunistáknak a legjobban fájt.
Megérteni a zsarnokság logikáját
Van egy híres magyar zsurnaliszta, akinek a nevét sem érdemes leírni. Nemrég arról cikkezett, hogy a katolikus egyháznak a vezetőit Recskre kellene vinni. Teljesen mindegy, hogy a szövegében ezt a nagy „ötletét” mivel indokolja. Az igazság az, hogy a zsarnokok észjárása jóakaratú emberek számára bejárással meg nem ismerhető terep. Mikor arról beszélünk, hogy mit tehetnek keresztények a zsarnokokkal szemben, akkor szeretik sokan Pál apostolnak ezt a mondatát idézni: „… te győzd le a rosszat jóval!” (Róm12, 21). Jézustól azonban hallottam mást is.
Ha könyvet írsz
Amikor Jézus Krisztus már tudta, hogy ki fogják végezni és Jeruzsálem felé tartott, akkor néhány farizeus azt az üzenetet hozta neki, hogy Heródes látni szeretné. Ekkor a feszült idegállapotban levő Megváltó így válaszolt: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Lám, ma és holnap ördögöket űzök, és gyógyítok, csak harmadnap fejezem be.33Mégis, ma, holnap és holnapután folytatnom kell utamat, mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.” (Lk13, 32-33) Hogy jön ez ide?
Amiről nem hallgathatunk…
Amikor valaki a szocialista Magyarországon ír egy könyvet és azt Belgiumban jelenteti meg, akkor „megmondja” az összes rókának. Akkor nem csak a kintieknek üzen. Regőczi István könyve, az, hogy meg tudta írni és ki tudta juttatni az országból, akkor pofon volt az államvédelmiseknek az I. ügyosztálytól az V-ig, hogy a csattanása Moszkvában is hallatszott. Mai nyelven ezt politikai innovációnak neveznénk, már ha a Bach-korszakban magyar szerzőtől nem jelent volna meg Angliában egy könyv az önkényről – ennek ismertetése azonban egy másik sorozat része lenne. (Folytatjuk.)
Írta:
Rákóczi Piroska




