Az embernél nincs semmi csodálatosabb” – írja Szophoklész Antigoné című művében, ugyanakkor képesek vagyunk arra, hogy életünk hajóját abszurd helyzetek felé kormányozzuk, maradva a szophoklészi képvilágnál.

Napjaink tényei egyértelműen jelzik, hogy tévesek az euró­pai társadalmak narratívái, mivel az ezekből kinövő belső konfliktusok feltételei nemcsak adottak, hanem veszélyes helyzetté sűrűsödve polgárháborúkhoz vezethetnek.

Csak néhány példa: Lángok Párizsban és más francia nagyvárosokban a csőd szélén táncoló francia gazdaság kiváltotta elégedetlenség hatásaként, Londonban milliós nagyságrendű patrióta tüntetés az angol értékek mellett, melyeket a beáramló – akár illegális formában is befogadott – inváziós tömeg váltott ki, vagy Berlin egy részének szó szerinti elsötétülése egyik pillanatról a másikra (vélhetően szándékos gyújtogatás miatt), jóllehet erre utoljára 1944–45-ben, a német főváros bombázásai idején volt példa.

Sajnálatosan nem arról van szó, hogy apró malőrök keletkeztek egyik vagy másik fejlett nyugati országban, hanem éppen az a kihívás, hogy rendszerszintűvé vált az extrém helyzet. A társadalmak „ébredeznek”, látva kormányaik alkalmatlan intézkedéseit. Vagyis azt érzékelik, hogy a politikai elitnek minden fontosabb, mint saját nemzetük társadalmi és gazdasági stabilitása. 

S ha ez nem lenne elég, bizonyos statisztikák tovább rontják a negatív jövőképet.

Ilyen adat, hogy a Nagy-Britanniába csónakon érkező illegális határsértők száma 182 ezer fő volt – 90 százalékban férfiak –, akik életkora 18–39 év közé tehető, miközben a brit hadsereg létszáma 180 779 hadra fogható katona. Az idegen kultúrájú tömeg inváziója az elmúlt tíz évben öltött támadó jelleget, egyértelműsítve, hogy az érkezők nemcsak integrálódni nem fognak a befogadó társadalmak rendjéhez, hanem saját világukat kívánják rákényszeríteni a csodálkozó őslakosokra. Az igazi „látványosságot” pedig olyan események és politikai baklövések még élezik is, mint a brit belügyminiszteri kinevezés, hiszen Shabana Mahmood pakisztáni hátterű hölgy a Koránra (!) tette le az esküt a londoni parlament épületében.

A folyamat sokkszerűsége még azon tényt is képes háttérbe szorítani, hogy a „civilizált Észak” – Észak-Amerika és Euró­pa – erodációja nem az invázióval vette kezdetét. 

A várható társadalmi eszkaláció fő oka a politikába vetett bizalom fokozatos elvesztése. A kormányokba, parlamentekbe és a médiába vetett bizalom jelentős csökkenését tapasztalhatjuk szerte Európában. 

Az etnikai törésvonalak mellett a digitális erőszak – azaz a feldolgozhatatlan információs cunami és a mindenkit hergelni képes digitális közösségi tér – szétválasztja egymástól az embereket. Ami korábban közös konszenzus volt, az most bizalmatlan és befelé forduló tömegekre, vagy éppen egyénekre bomlik. A magas energiaárak – Hegyeshalomtól nyugatra – az ipar leépítését okozzák, ami a megélhetési költségek emelkedését és a munkahelyek elvesztését jelenti, kifejezetten a középosztály körében. A vidéki régiók eközben lemaradnak és gyorsabban veszítenek „versenyképességükből” a városokkal szemben. Bár a nagyvárosok sem a béke szigetei, hisz új feszültségeket tapasztalnak a migráció és a globalizáció tévedései, még inkább ostobaságai miatt. 

A narratívák csatája, a normálistól extrém módon eltérő életmód a társadalmi problémákat és konfliktusokat tovább fokozza.

Minderre rátevődik a migrációnak álcázott inváziós sereg akarata, ami melegágya a bűnözésnek és zavargásoknak. Egyes logikák feltételezik, hogy a hagyományos vidéki területek a visszavonulás szintjévé, az ellenmozgalmak alapjává – akár polgárháborúk formájában – válhatnak, ami nem elképzelhetetlen, de ez egyáltalán nem a stabilitás alternatívája. A modern, mai értelemben vett polgárháború egyébként is alapvetően különbözik a történelemből ismert módszerektől, megoldásoktól. 

A harcok csatatere egyfelől a kritikus infra­struktúrák – például elektromos hálózatok, kommuniká­ciós csatornák, közlekedési útvonalak – elleni akciók. S hogy az ütközet már zajlik, jól példázzák azon életképek, amikor – pár napja – jó néhány európai nagyváros repterein az utasokkal teli repülők a földön maradtak, mivel technikai támadás érte a repülőtéri rendszereket.

Az ilyen és ehhez hasonló kihívások egész régiókat béníthatnak meg, mivel az összekapcsolt nyugati társadalmak rendkívül sebezhetők. A fejlett és modern világ kényszerű kényelme olyan biztonsági kihívás, melyet pillanatnyilag felmérni sem lehet.

Másrészt, az egzisztenciális veszély korábban nem tapasztalt réme is komolyan aggasztja a polgári létformához szokott többséget. Főként a túlfejlődött technikai modernizálás elképesztő sebessége. Becslések szerint a Föld munkaképes lakosságának egyharmada kiváltható robot- és MI-technológiákkal. 

Az emberi munka egyre szélesebb körben gépekre történő lecserélése a félelem és a felháborodás robbanásszerű keverékét hozza létre. Az ilyen hiedelmek ideális toborzási terepet biztosítanak azoknak az erőknek, amelyek számára a megosztott társadalom az ideális céljaik eléréséhez. Az Egyesült Államokban és Európában emberek milliói tekintik az erőszakot a politikai vita legitim eszközének, ezért nem minősíthetők a polgárháborúra vonatkozó figyelmeztetések rémhírterjesztésnek.

A tényadatok, felmérési eredmények, történelmi összehasonlítások és geopolitikai trendek, vagyis egy adott társadalom belső feszültségeinek összeadódása egyértel­műen erőszakos cselekményekhez vezet még akkor is, ha az igazi harci eszközök a tárolóhelyeiken is maradnak.

Világunk válaszúthoz érkezett: vagy sikerül megújítani a társadalmi kohéziót, a gazdasági stabilitást és az intézményi bizalmat, vagy a ma még demokráciáknak hívható nemzetek azt kockáztatják, hogy elsüllyednek a belső konfliktusok örvényében.

A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke