Nincsen nap David Pressman-nagyjelenet nélkül. A tegnapi sem telhetett el nélküle. Tán elvonási tüneteink is lennének, ha szünnapot tartana a móresre tanításunkban. Ezúttal Recskre látogatott az amerikai nagykövet, ám nem követ – hanem magyarokat törni. Hogy újabb intelmeket fogalmazzon meg nekünk, bugrisoknak, amiért nem férünk a bőrünkbe, rebelliskedünk, feleselünk, szuverenitást védünk, azt pedig a helytartók többnyire nem szenvedhetik.

Azzal kezdte, hogy a recski tájba vésett fájdalmas történelem – a független hangok elnyomása és büntetése – arra emlékeztet bennünket (mármint őt), milyen fontos és sürgős kiállnunk a demokratikus értékek, a szabadság és az emberi méltóság mellett. Nos, akkor már csak azt kellene tisztázni, kit tekint „függetlennek” a dadus bácsi. Csak nem azokat, akiket a múltkori, nagy sikerű széderestjére magához rendelt, akikkel együtt vacsorált? Például zsidólistás Mártont? Esetleg Soros György úgynevezett „civiljeit”? (Akik nyilván mindentől is függetlenek, tán csak a gazditól nem.) Vagy a balliberális OBT-bírákat, akiknek gyakorta eligazítást tart a nagykövetségi harcállásponton? Netán a magyarországi baloldalt, akik nyilván a guruló dollároktól olyan kedvesek és függetlenek?

Egyébként mi az, hogy „sürgősen” kell kiállnunk fönt nevezett értékekért? Csak ne tessék siettetni minket!

 Akkor állunk ki, be meg át, amikor nekünk jólesik. Ha már – ugye – a szabadságról tetszik kiselőadást tartani. Amúgy nem sok, csupán bő ezeréves állam vagyunk, és nyilván teljesen rendjén való, ha egy háromszáz éves osztja nekünk az észt, prédikál emberi méltóságról, miközben pár évtizede még a buszra sem engedte föl a lakossága sötétebb bőrű részét, a világ más ré­szeit pedig alkalmanként visszabombázza a pleisztocénba. Emberi méltóság? Tessék még mesélni! Milyen rinocérosz arcbőr kell már ahhoz, hogy a Julian Assange vagy Edward Snowden által közzétett iratok tükrében bármely amerikai hivatalnok „demokráciáról” és „szabadságról” karattyoljon?
Recski turnéján Pressman azt bizonygatta: ő dehogy ellenünk van, pusztán aggódik Magyarországért, és esze ágában sincs belekotnyeleskedni a belügyeinkbe. 

Lefordítom magyarra. Tehát amikor a demokráciánkat és a bíróságaink függetlenségét siratja, sandán célozgat a recski idők és a mai magyar helyzet hasonlóságára vagy éppen a Szuverenitásvédelmi Hivatal fölállítása ellen ágál, az egyáltalán nem a belügyeink­be való beavatkozás.

Fenéket. Csupán kedves-kellemes aggódás. Fölteszem, ha ugyanebben a stílusban kezdene aggódni az amerikai közállapotokért a magyar vagy bármely nagykövet, fél másodperc múlva kiakolbólítanák Washingtonból. Amúgy joggal. Hiszen egy nagykövet nem viselkedhet politikai aktivistaként. A diplomáciai kapcsolatokat szabályozó 1961-es bécsi szerződés is nyekereg valamit erről. De ­miért is kéne azt betartania a Birodalom képviselőjének?
Pressman helytartó arra intette a magyarokat, ne vásároljanak orosz energiahordozókat, különben ejnye-bejnye. Arra sajnos elfelejtett kitérni (az őt áhítattal kísérő, már-már az esernyőjét is tartó telexes udvaronc pedig „elfelejtett” rákérdezni), hogy ha ennyire abcúg Putyin, akkor az ő hazája mégis mi a búbánatért vesz két és félszer annyi uránt, mint a háború előtt.

David Pressman végül bánatosan megjegyezte, mennyire ellenségesen bánnak Orbánék az amerikai kormánnyal.

Forrás:Magyar Nemzet