Nem gondoltuk volna, de ma Lengyelországban az a fő kérdés, hogy két ellenzéki politikust szabadon elhurcolhatnak-e a hatalmon lévők. Ráadásul a két szóban forgó politikus nem robbantott, nem ölt meg senkit, még csak nem is uszított, mindössze útjában áll Donald Tusknak és a mögötte állóknak. Időközben a hírek szerint az egyik elhurcolt, Mariusz Kamiński éhségsztrájkot kezdett a börtönben. Igen, a demokratikus, uniós és NATO-tag Lengyelországban, az atlantizmus egyik fellegvárában.

Ha a lengyel helyzetre gondolunk, először is a jogtiprás jut eszünkbe. Nem véletlenül állítják a szemtanúk, hogy Jaruzelskiék 1981-es hadiállapotát idézik az események. 

Lengyelország huszonnégy óra alatt visszazuhant a pártállami időkbe, hiszen aki nem tetszik a hatalomnak, egyszerűen elhurcolják, mint annak idején a Szolidaritás támogatóit. Vagy éppen rohambrigáddal foglalják el a köztelevíziót. Esetleg úgy tesznek, mintha a köztársasági elnök – az ő jogköreivel együtt – nem is létezne. 

Nyilván érdemes arról is elgondolkodni, hogy Donald Tuskot kik bátorítják, kik azok, aki nemcsak elnézik a törvénytelenségeket, de ösztökélik is az új kormányt, hogy minden létező eszközzel számolja fel azokat a közintézményeket, amelyeket a hatalmon lévők egyelőre nem irányítanak. Erre a kérdésre eléggé egyértelmű a válasz. 

Tuskék mögött az amerikai demokrata kormányzat áll, teljes mellszélességgel. Ha belegondolunk, hogy például Radek Sikorskinak, a globalista lengyel kormány legfontosabb háttéremberének miféle amerikai kapcsolatai vannak, hogy 2006-ig brit állampolgár volt, s hogy az Északi Áramlat elleni szabotázs után ezt üzente a világnak: „Köszönjük, USA” – több kérdésünk már nincs is. És Sikorski csak egy a sok közül…

Emberek tízezrei, ha nem százezrei biztosan Varsóba készülnek – ezt az ellenzéki PiS politikusa, Przemysław Czarnek nyilatkozta. Valóban, a következő napokban hatalmas tömeg követelheti majd a törvényesség visszaállítását a lengyel fővárosban. Azt, hogy ennek milyen következményei lehetnek, csak sejthetjük. 

Mindenesetre Tuskék számára nem visszatartó erő az ellenzéki demonstráció, ha kell, nyilván erővel is letörik a másként gondolkodókat.

Hogy aztán – ha így lesz – a lengyel történelem tanúsága szerint széles összefogás induljon meg a jobbközép mozgalmak között, és a lengyel ellenzék teljes erővel küzdjön majd a jogtiprások ellen. Mindez pontosan előre látható. Lengyelországban tehát arra kell berendezkedni, hogy hosszan tartó harc kezdődött a demokráciáért és az alkotmányosságért.

Most pedig tegyük fel azt a kérdést, hogy ha Magyarországon választást nyerne az egyesült baloldal, ha Gyurcsány – vagy bárki más – ismét hatalomhoz jutna, befutna-e a varsói gyors Budapestre? Nyilvánvalóan igen. A legyőzött, tért vesztett, de külföldi segítséggel felpumpált baloldal ugyanúgy törvénytelenséget hajtana végre, mint most Tuskék. 

Ha szükséges, utcai demonstrációkat is provokálnának. Puccsal bevennék a köztelevíziót, büntetetőlistákat gyártanának, igyekeznének minden létező módon felszámolni a magyar jobboldalt. Mert ők így szokták, csak ezt tudják. Ezt tették 1919-ben, 1947-ben, 1957-ben, 1994-ben és 2006-ban – ahány nemzedék felnőtt itt, annyi történetünk akad a terrorgépezetükről. 

De ebbe soha nem szabad belenyugodni. Akkor is harcolnunk kell, ha a baloldal jelenleg tehetetlen, mindenre alkalmatlan, legyőzött. Hiszen a globalizmus nagyágyúi eddig is ott álltak, és a jövőben is ott állnak majd mögöttük. Mi pedig a mostani kiszorítósdiban a nemzeti Lengyelország mellé állunk, azokhoz, akik a hazájuk szabadságát és hagyományait védik, nem pedig a dollárkötegeket markolásszák.

Forrás:Magyar Nemzet