Őrült világ!

Napjainkban világszerte több országban, már szülői belegyezés nélkül kezdhető el gyermekeken a nemátalakító műtét.

Nyolc évvel ezelőtt, 2014-ben Transznak lenni az EU-ban címmel az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) felmérést készített, amelyben úgy fogalmaztak: a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a nemi identitásról és a nemi megnyilvánulásról szóló objektív felvilágosítás része legyen az iskolai tantervnek. Ez az állásfoglalás ugyan nem kötelező jellegű, ám jól mutatja, hogy a szülők megkerülésével az oktatási rendszeren keresztül az LMBTQ-agitáció miként próbál hatást gyakorolni a gyermekekre, és ennek kézzel fogható következményei a törvénykezésen is meglátszanak.-írja a Demokrata.

Napjainkban Németország készül olyan törvényjavaslatot tárgyalni, mely a 14 év feletti gyermekek nemátalakító műtéti eljárását legalizálná szülői beleegyezés nélkül.

Ha ma már elfogadottnak kellene tekintenünk azt, hogy egy ember (sok országban már kisgyermek is) „eldöntheti”, hogy milyen nemű legyen, hiszen ehhez joga van, akkor hadd formáljunk mi is jogot legalább egy közös gondolkodásra mindezzel kapcsolatban.

Vizsgáljuk meg, mit is tudhatunk a nemátalakító műtétekről, azok indokairól és ezt az eljárást támogatók szakmai és politikai véleményéről.

A sátáni terv része itt is a definíciók és jelentések tartalmának kiüresítése, a kifejezések közötti káosz kialakításának segítségével.

Nézzük csak…

Egy transznemű személyt kérdeztek érzéseiről, aki az alábbiakat nyilatkozta: „Férfi testben nő agyam van”.

A fenti nyilatkozatot aztán, egészen elképesztő módon, egész társadalmak vezetői és politikusai is átemelve indokként heves és erőszakos harcba kezdenek LMBTQ és nemátalakító műtétek védelme mellett kiállva, melyet emberi alapvető jogok védelmével, szabad akarattal és szolidaritással magyaráznak.

Elvakult, mára világméreteket öltő hadjáratukban még „arra sem jut idő”, hogy elgondolkozzanak egy pillanatra a probléma alapvetésén. Mi mégis tegyük meg:

Vannak pl. férfiak, akik azt állítják „a testük férfi, de az agyuk nő”.

A paradoxonba bújtatott sátáni káoszkeltés már az alapvetésnél megmutatkozik. Ha valaki tudja magáról hogy férfi a teste, ezzel elismerve, hogy annak született, honnan tudhatná, hogy ő női aggyal gondolkozik, hiszen születése óta férfi, ahogy ezt el is ismeri.

Pontosan abban jelöli meg a problémáját, hogy ő férfi létére nő akar lenni. Nem tudhatja tehát, hogy egy nő milyen aggyal gondolkozik, következésképpen azt sem, hogy saját maga miként gondolkozik.

Fentieket átgondolva, nem kérdés, hogy neki valóban segítségre van szüksége, és a társadalomnak kötelessége is a segítségére sietni. De gondolkozzunk tovább!

Most vizsgáljuk meg más, hasonló egyéntől fakadó meggyőződésen alapuló esetet. ( Az orvoslás ezeket betegségként és diagnózissal jelölve kezeli, de fent szándékkal „esetnek „tituláljuk az összehasonlíthatóság érdekében).

Elsőként álljon itt az, anorexia nervosa elnevezésű (betegség) példa.

Bizonyára sokak számára ismert betegség, melyre jellemző, hogy az ebben szenvedő egyén kóros képzetek alapján saját magát, elhízottnak képzeli. Ebben a kórképben szenvedő-általában fiatal nők-, nem pusztán így érzik magukat, hanem csúnyán elhízottnak is látják saját tükörképüket. A kórkép nagyon veszélyes. Számos bekövetkezett halál oka a túlzott koplalás, melynek indoka a magát kórosan elhízottnak érző és látó személy, test működését is veszélyezetető extrém szándékos koplalása. Az orvosi irodalomon belül, a pszichiátriai betegségek közé sorolt kórképet gyógyszeresen, és pszichoterápiás eljárásokkal igyekeznek kezelni. A kezelés fő szempontja az, hogy a beteg kigyógyuljon a kórból, azaz, a valósághoz igazodva érezze és lássa önmagát normál testalkatúnak. Ők tehát betegek. A gyógyulásukért mindent elkövetve az egészségügyi ellátás során igyekeznek gyógyszeres és minden rendelkezésre álló eszközzel elfogadtatni a beteget „saját magával”, visszaállítva ezzel az egészséges élethez szükséges hozzáállást és életvitelt.

Második példaként szintén egy bizonyára sokak által ismert kórképet a képzelt betegséget, vagyis hypochondriát vizsgáljuk meg.

A szakirodalom szerint ez egy gyakori mentális betegség, melynek vezető tünete az, hogy a beteg saját magán különböző és változatos betegségekre jellemző tüneteket keres, és fedez fel, melyekhez ragaszkodva, szinte állandó betegségtudattal és az ezzel járó szorongással él együtt. Ezeknek a betegeknek gyakran- valószínűleg a megélt szorongás miatt- még bizonyos mérhető és látható testi tünetei is vannak, melyen túlmenően, egészen biztosak abban, hogy betegek. Egyszóval betegnek érzik magukat. A szakemberek a megfelelő kivizsgálások után, mikoris meggyőződtek arról, hogy nem szenved az egyén diagnosztizálható betegségben az a feladata, hogy a szorongás oldása mellett, gyógyszeres és pszichoterápiás kezelésekkel igyekezzenek meggyógyítani az egyént, vagyis elhitetni vele, hogy nem beteg.

Nem utolsó sorban pedig példaként említhetnénk még azokat az egyéneket, akik öngyilkosságot kísérelnek meg. Ők úgy érzik, nem szeretnének tovább élni. Meg szeretnének halni.

Tehát a fent említett példákat, betegség vagy mentális zavar kategóriába sorolják, és a társadalomtól elvárható együttérző elvek hangsúlyozása mentén, egészségügyi ellátásban részesülnek a gyógyulásuk érdekében.

Esetükben, -hála Istennek- senki nem próbál a különböző jelentéstartalmak kiüresítését felhasználva káoszt kelteni.  Például olyan állításokkal, minthogy ha az anorexiás egyén úgy érzi ő elhízott, hát az valóban így is van. Ennek ugyanis az lenne a következménye, hogy az egyént ebben az érzésében megerősítve további koplalásra bíztatnánk, mellyel az egyén halálához járulna hozzá az, aki így próbálná beleerőltetni a szabad akarat és alapvető emberi jogok kérdését, egy nem azokhoz adekvált helyzetbe.

Szintén tragikus és embertelen következménye lenne, ha a képzelt beteget erősíteni bárki a betegségtudatában, pusztán azért, mert ő úgy érzi beteg.  Mint ahogy annak is messzemenő etikai és társadalmi következményei lennének, ha az öngyilkos szándékú egyén halál utáni vágyát, jogainak gyakorlására hivatkozva azt hirdetnénk, joga van megtenni, ha ő úgy érzi meg szeretne halni.

A fenti néhány egyszerű példából kristálytisztán látható a lényeg. A nemátalakító műtétek esetében szó sincs, és nem is lehet emberi szabadságról, alapjogokról vagy együttérzésről beszélni. Nem tehetjük, ugyanis ez hazugság! Olyan félrevezetés, melyet a káosz leple alá bújtatva igyekeznek eltakarni, miközben a lényeg és a cél, pontosan a szabad akarat valós értelmének kiforgatása, sőt teljes kifigurázása. A teremtés tagadása és szabad akarat megcsúfolása mentén nem pusztán hit és Isten ellenes, de ebből következően határozottan életellenes őrület, mely már világméreteket öltve, százak életét- köztük már gyermekekét is!- teszi végérvényesen tönkre.

Most pedig, lehetőségeinkhez mérten vizsgáljuk meg egészségügyi szempontok és orvosszakmai vélemények alapján is a nemátalakító műtétek kérdését. 

Az Orvosok Világszövetségének nyilatkozata a transznemű emberekről:

„Az Orvosok Világszövetsége kijelenti, hogy a nemi inkongruencia nem mentális zavar; viszont kényelmetlenséget, illetve kellemetlenséget okozhat, amire nemi diszfóriaként utalunk „

„Bár a transzneműség nem mentális károsodás, a transznemű személyeknek szükségük lehet tanácsadásra, hogy ez segítsen nekik jobban megérteni a nemüket…”

Fentiek értelmében a Világszövetség több, transznemű ember jogait védő állásfoglalást, illetve főként politikai iránymutatást tesz. A javaslataik érintik az emberi jogokat, a megfizethető egészségügyi és műtéti ellátásokat és olyan egészségügyi ellátórendszer létrehozását, amely lehetővé teszi a transznemű személyek számára az egyénre szabott ellátási lehetőségek beazonosítását. 

A nemátalakító műtétek sebészeti beavatkozásokkal járnak. Ha interneten rákeresünk a „nemátalakító műtét” kifejezésre, találhatunk olyan weboldalt, ahol többet megtudhatunk az eljárásról. A találatok közül nézzünk egy példát:

Egy sebészeti és plasztikai oldal,  a beavatkozás definícióját az alábbiakban határozza meg:

„A nem helyreállító műtétet szokták még „nemi átalakító műtétnek”, illetve „nemváltásnak” is hívni, de a helyes elnevezés a helyreállítás. Olyan orvosi beavatkozást jelent, melynek során a születéskor adott külső nemi szerveket műtéti úton az ellenkező nemnek megfelelő külső nemi szervekké formálják át..” Olvashatjuk egy plasztikai sebészeti oldalon.

Most akkor nézzük, mit is kell tudni- a teljesség igénye nélkül- a sebészetről és a plasztikai sebészetről általában, illetőleg a fent hivatkozott „helyreállító” műtétekről.

A sebészet napjainkban már számos szakterületre specializálódott különböző szempontok (pl szervrendszerek) alapján. Legismertebbek így pl. érsebészet, mellkassebészet vagy a plasztikai sebészet is. A plasztikai sebészeti eljárásokon belül megkülönböztetnek szépészeti és helyreállító műtéti eljárásokat. Maga a plasztika kifejezés a görög „plasztikosz” szóból származik, melynek jelentése: „alakítani” „formálni”.

A plasztikai műtéti eljárások közül, a helyreállító, avagy rekonstrukciós plasztikai műtétek célja, a működésben és megjelenésben normálisnak tekinthető állapot (újra) kialakítása vagy helyreállítása. Leggyakoribb indokok között szerepel veleszületett vagy fejlődési rendellenesség ( pl ajak-szájpad hasadék), valamilyen baleset (pl. égési sérülés), vagy olyan megbetegedés, melynek következménye a test megváltozása (pl. emlő eltávolítás utáni emlőrekonstrukció).  Tehát a rekonstrukciót, azaz helyreállítást célzó műtéti eljárások célja egyértelmű. Az egészséges működést újra visszaállítani, ami valamely nem természetes vagy nem egészséges esemény vagy folyamat okaként jelentkezett a testen.

Ez nem pusztán nézőpont kérdése. Mint ahogy az sem, hogy mikor és miért fordulunk orvoshoz. Mikor kell megoperálni valakit, vagy mikor kell valakinek kezelést kapnia. Mindenki számára egyértelmű a válasz. Kóros eltérés, vagy betegség esetén fordulunk orvoshoz segítségért.

No de a nemátalakító műtétre jelentkező egyének esetében,  mi is minősíthető kórosnak, amit kezelni (pl. hormonkezelés) illetve operálni kell?

A nemátalakító műtét előtt álló férfi, vagy nő, látszólag, külső laikus szemlélő, és orvosi megítélés szerint is tökéletesen egészséges. Ez egyébként a rendkívül kockázatos műtéti beavatkozás feltétele is. Ha tehát sem külső jelek alapján, sem orvosi diagnózis alapján egyáltalán nem minősíthető betegnek az egyén, akkor miért szükséges rendkívül kockázatos és költséges, végérvényes következményekkel járó kezelések sorozat és műtéti beavatkozás?

Mi a hiba, és hol a hiba amit kezelni kell?  Ha nem kóros állapot, nem mentális rendellenesség, és nem is betegség, akkor miről beszélhetünk? Születési hibáról? Rosszul született egyénről?

Ha sem testi, sem mentális elváltozásról nem beszélhetünk, akkor hogyan segíthetne a problémán kezelés, vagy műtéti beavatkozás?

Nézzük most hazánkban, mit olvashatunk a nemátalakító műtétekkel kapcsolatban:

„A MOK-OEB elnöke elmondta, hogy az interneten fellelhető Pajor László urológus egy előadása (Magyarországon a nemátalakító műtéteket ő és csapata végzi), amelyben leszögezi: nagyon szigorú feltételei vannak egy ilyen műtét elvégzésének, elsőként a pszichiátriai vizsgálat.

– Egy illetőről, bármilyen neműnek is vallja magát, először szakembernek kell eldöntenie, hogy ezt csak képzeli-e vagy tényleg így van – említette az első lépcsőt Böszörményi-Nagy Géza.

Amennyiben a folyamat folytatódhat, akkor átvizsgálják a páciens szerveit, szervrendszereit, hiszen a nemváltó műtét nemcsak a nemi szerveket érinti, hanem például a hangrés megváltoztatására, de a mellplasztikától kezdve a hormonkezelésig ez egy sok szakmát érintő nagyon komplex beavatkozás. További feltétel, hogy mielőtt kés alá fekszik az illető, két évig az általa választott neme szerint éljen.”

Forrás: Medicalonline.hu 

Fent leírt, műtétet megelőző „nagyon szigorú feltételekkel” kapcsolatban legalább két kérdés eszébe juthat bárkinek.

1. Hogyan képes bármely tudományterület vagy szakértő annak megállapítására, hogy valaki „tényleg” biztos a nemi identitását illetően, vagy „ezt csak képzeli-e”?
2. A leírtak alapján sok szakmát érintő komplex beavatkozás szigorú feltétele, hogy az illető „két évig az általa választott nem szerint éljen”. Az egyszerűen gondolkodó embernek ezt hogy kell elképzelnie? Az a nő, aki férfi akar lenni két éven át valamely férfias szakmát fog űzni? Pl kőműves, vagy autószerelő? Vagy az a férfi aki nőként akar élni műtét előtt főz, mosogat, kötöget vagy női tornára jár két évig?

Lehetséges, ha olyan valaki olvassa a fenti egyszerű gondolatmenetet, aki elszánt LMBTQ és nemátalakító műtétet támogató harcos, a fenti mondatokra azonnal a következőképp reagálna: Diszkriminatív az írásunk, hiszen egyes foglalkozásokat, vagy tevékenységeket kategorizál női vagy férfi tevékenységnek.

Mondanám, hogy visszakozva kérünk elnézést, de nem tehetjük, mert ez a gender őrület ideológia ismételt paradoxonjára és az arra jellemző káoszra segít rávilágítani!

Nézzük csak!

Ha az már bántón diszkriminatív, és alapvető jogot sértő hiba, ha egyes tevékenységek folytatását magunk elé képzelve, a tevékenység mellé nőt vagy férfit tudunk elképzelni, akkor vajon hogyan kell gondolkodnunk ?

Hogyan fogja a „nagyon szigorú feltételek” mentén bíráló szakmai vélemény megállapítani azt, hogy a nemátalakító műtétre jelentkező ember, a műtétet megelőzően az általa áhított nem szerint élt? Hogyan? Hiszen ideológiájuk alapja az, hogy az egyes tevékenységekkel és külső nemi jelleggel megbélyegeződve sínylődünk ezen a világon, melynek ők akarnak véget vetni.

Miként fog élni az a férfi, aki vágyik nő lenni, vagy az a nő aki épp férfiként szeretne majd élni? Mivel bizonyítja, hogy elszánt és tiszta tudattal, tájékozott belegyezéssel szeretne kés alá feküdni?
Sajnos egyetlen ötlet marad. Félő, hogy a legkárosabb és legriasztóbb „bizonyítási módja” ennek, a nagy nyilvánosság előtt zajló Pride eseményen történő félmeztelen felvonulás, pl. férfiként női alsóneműben.

forrás:
padanyialapitvany.hu