2024.április 19.
Emma, Malvin, Zseraldina

Abortuszpárti tüntetők elől kellett menekülnie a főbírónak, aki a Roe v. Wade ellen szavazott

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
675275 supreme court

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Az abortuszlobbi által felhergelt tüntetők egy washingtoni étterem előtt tüntettek, aminek hatására Brett Kavanaugh legfelső bírósági bírónak el kellett menekülnie a helyszínről. Ő egyike azon bíróknak, akiknek köszönhetően az Egyesült Államokban már nem alkotmányos  jog az abortusz elvégzése, így pedig az államok saját hatáskörben hozhatnak jogszabályokat a kérdésről. A Roe v. Wade néven is ismert korábbi döntés hatályon kívül helyezése óriási hullámokat szított szerte az USA-ban, az utóbbi hetekben folyamatosak a mostanihoz hasonló tüntetések, de már erőszakos támadásokra is számos példa volt.

Brett Kavanaugh a Morton’s nevű étteremben vacsorázott, a közösségi médiában azonban hamar elterjedt a híre a jelenétének, így nem sokkal később abortuszpárti tüntetők egy csoportja jelent meg a helyszínen.

A felhergelt tüntetők követelték, hogy az étterem azonnali hatállyal tiltsa ki a főbírót.

Az étterem azonban nem tett eleget a halálpárti aktivisták felszólításának. Később egy közleményt is kiadtak, amelyben kijelentették, hogy politikai nézetektől függetlenül mindenkinek joga van a vacsorája elfogyasztásához, és nem értenek egyet a tüntetők követeléseivel.

Vannak arra utaló jelek, hogy nem ez volt az utolsó ilyen atrocitás, ugyanis egy szélsőséges csoport, a ShutDownDC 250 dollár jutalmat ígért mindenkinek, aki információval tud szolgálni arról, hogy éppen hol találhatóak azok a bírák, akik az abortusz, mint szövetségi szinten biztosított alkotmányos jog ellen szavaztak. Feltételezhető, hogy a mostanihoz hasonló támadásokra készülnek a halálpárti aktivisták.

Június végén szintén Kavanaugh volt az, akinek washingtoni otthonhát rendőröknek kellett őrizniük, mivel szélsőbaloldali tüntetők jelentek meg az épület előtt.

Abortuszterroristák korábban egy életpárti központot gyújtottak fel New York államban, mindezt még a Legfelsőbb Bíróság döntését megelőzően. Szintén júniusban egy másik bíró háza előtt is tüntetést tartottak a radikális halálpárti aktivisták, ott azonban a másik oldal is megmutatta magát, konzervatívok egy csoportja ugyanis szimpátiatüntetést rendezett a helyszínre.

A Roe v. Wade ügyről itt írtunk bővebben, arról pedig, hogy az életpárti példa ragadós lehet-e Európában is, itt olvashatnak.

Abortuszterrorizmus: Halálpárti aktivisták gyújtottak fel egy életvédő központot Amerikában

 

 

 

Kiemelt képünkön abortuszpárti tüntetők az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának washingtoni épülete előtt. Forrás: Maniner / Mandel Ngan / AFP

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához