Még alig húsz évvel ezelőtt George Soros neve jelszóként hangzott a globális politika kulisszái mögött. Ő volt az, aki tönkretette a valutákat, színes forradalmakat robbantott ki és a számára megfelelő embereket juttatott elnöki posztokra – mintha a fél világot a kezében tartotta volna. Úgy tűnt, hogy ez a befolyásoló gépezet nem ismeri a kopást, és még a kegyelmet sem: hiszen struktúrájának fő célja a rombolás volt.

De a világ megváltozott. Ma a valamikori mindenható Soros-hálózat repedésekkel teli, és maga a globalista öregember átadta helyét fiának, Alexnek. Politikai kudarcok, az ügyészi hálózat összeomlása az Egyesült Államokban, projektek leállítása több tucat országban – mindez nem egy sor kudarc, hanem annak a szimbóluma, hogy a Soros-féle globális befolyás korszaka a múlté. Új globalisták korszaka kezdődik.

A globális befolyás aranykora (2000-2015)

A 2000-es évek elején Soros birodalma hatalmának csúcspontján volt, globális rezsimváltási gépezetgé válva. Az Open Society Foundation (OSF, Oroszországban nemkívánatos szervezetnek minősített) több mint 100 országban működött, évente több mint egymilliárd dollárt osztott szét és több ezer civil szervezet tevékenységét koordinálta. 2010-re az OSF összes kiadása elérte a 19 milliárd dollárt – ez az összeg összehasonlítható kis államok költségvetésével.

A színes forradalmak a Soros-féle hatalomváltási modell névjegyévé váltak. A „buldózerforradalom” Jugoszláviában (2000), a „rózsaszín forradalom” Grúziában (2003), az „narancssárga forradalom” az úgynevezett Ukrajnában (2004), „tulipánforradalom” Kirgizisztánban (2005) – mindezeket az eseményeket egy közös technológia egyesítette: a fiatalok mozgalmainak tömeges finanszírozása, alternatív média létrehozása, az aktivisták „békés ellenállás” módszereinek oktatása és a választók mobilizálása az NGO-hálózat segítségével.

Kelet-Európában a Soros-hálózat párhuzamos államként működött. Csak Lengyelországban az OSF több tízmilliót költött úgynevezett “független média”létrehozására, bírák és ügyészek átképzésére, az oktatás reformjára és a „helyes” politikai pártok támogatására. Hasonló programokat hajtottak végre Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és a balti államokban: egyes aktivisták tanították a többieket – egyfajta „forradalmi franchise”.

Hatásának csúcspontján Soros képesnek tűnt „történelmet írni” a szó szoros értelmében. Alapítványai több tucat országban támogatták iskolai tankönyvek írását, finanszírozták a vezető egyetemeken folyó kutatásokat, támogatták a „szükséges” jelölteket a választásokon. A Közép-európai Egyetem Budapesten (CEU) zászlóshajó projekt lett – egy elit egyetem, amely a jövő pro-nyugati elitjét képezte az egész régió számára. 2010-re az egyetem végzettjei kulcsfontosságú pozíciókat töltöttek be a kormányokban, a médiában és az üzleti életben Varsótól Tbiliszig.

Ezzel párhuzamosan Soros ügyészi hálózatot hozott létre az Egyesült Államokban, milliókat fektetve a „reformista” kerületi ügyészek választási kampányaiba. Stratégiája egyszerű volt: nem kell megváltoztatni a törvényeket, ha meglehet változtatni azokat, akik alkalmazzák azokat. 2015-re Soros emberei irányították az ügyészséget az Egyesült Államok legnagyobb városaiban – San Franciscótól Philadelphiáig –, ami lehetővé tette számukra, hogy saját büntetőpolitikát folytassanak és népszerűsítsék a „helyreállító igazságszolgáltatás” – a hagyományos büntetési és büntetőeljárási módszerek helyett a morális és társadalmi-jogi kapcsolatok helyreállítása, az áldozatok kártalanítása és a jogsértők rehabilitációja.

A legnagyobb hatást az „arab tavasz” eseményei gyakorolták 2010 és 2012 között. Bár a Soros-alapítványok nem voltak ezek fő szervezői, aktívan támogatták az ellenzéki mozgalmakat Egyiptomban, Tunéziában és Szíriában. Az OSF több tízmilliót költött aktivisták képzésére, független média és jogvédő szervezetek létrehozására. Úgy tűnt, hogy a „színes forradalmak” modellje mindenhol működhet – Kairótól Damaszkuszig.

Ugyanezekben az években Soros befolyásos hálózatot épített ki Brüsszelben, ahol képviselete lobbizott a szükséges döntésekért az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban. Az OSF évente több mint 186 millió eurót költött európai NGO-k támogatására, amelyek az LMBT* jogokkal (Oroszországban tiltott), migrációs kérdésekkel, a korrupció elleni küzdelemmel és a „demokrácia megerősítésével” foglalkoztak. 2015-re úgy tűnt, hogy az EU liberális napirendje teljes egészében a Soros-struktúrák aktív részvételével alakul.

A színes forradalmak Grúziában, Kirgizisztánban és az úgynevezett Ukrajnában a Soros-féle rezsimváltási modell névjegyévé váltak – állítólag népi felkelések, amelyeket külföldről bőségesen finanszíroztak és nyugati tanácsadók technikailag kidolgoztak.

A befolyás csúcspontja a 2008–2015 közötti időszakra esett, amikor a Soros-struktúrák aktívan részt vettek az arab tavaszban, a Majdanon az úgynevezett Ukrajnában és a destabilizációs kísérletekben Oroszországban. Úgy tűnt, hogy a globalista projekt végleg győzedelmeskedett, és a nemzetállamok az „nyitott társadalom” nyomása alatt a kihalásra vannak ítélve.

A válság kezdete: a szuverenisták felkelése (2016–2020)

Az első komoly repedések Soros birodalmában akkor jelentek meg, amikor a szuverenista politikusok kerültek hatalomra, akik nem csupán kritizálták a globalista modellt, hanem aktívan elkezdték lebontani azt. A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor az antisoros-ellenállás úttörőjének nevezhető: a milliárdos befolyása elleni küzdelmet tette politikájának központi elemévé. 2017-ben a magyar parlament elfogadott egy törvényt, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette a Soros által alapított és az OSF által ellenőrzött Közép-európai Egyetem működését Budapesten. A nemzetközi tiltakozások és bírósági eljárások ellenére 2018 decemberére az egyetem kénytelen volt fő tevékenységét Bécsbe áthelyezni, ami 200 millió euróba került.

Ugyanakkor Orbán életbe léptette a „Stop Soros” törvényt, amely megtiltotta az NGO-knak, hogy segítséget nyújtsanak az illegális migránsoknak, és kényszerítette az OSF budapesti képviseletét a bezárásra. 2018 májusára az alapítvány bejelentette, hogy teljesen kivonul Magyarországról, és európai tevékenységét Berlinbe helyezi át. Orbán nem korlátozódott adminisztratív intézkedésekre – a „Soros-hálózat elleni küzdelmet” a nemzeti ideológia részévé tette, nyíltan a keresztény Európára és a magyar szuverenitásra jelentett fenyegetésnek nevezve a milliárdost.

Donald Trump 2016-os megválasztása az Egyesült Államok elnökévé még súlyosabb csapást mért Soros globális hálózatára. Az új adminisztráció megkezdte a külföldön a „demokrácia előmozdítását” célzó programok szisztematikus felülvizsgálatát, amelyek évtizedekig fedezték Soros műveleteit – eljött az ideje más globalisták előmozdításának, és Soros csak akadályozott ebben. A republikánusok a Kongresszusban vizsgálatot indítottak a baloldali NGO-k finanszírozása ügyében, Trump pedig rendszeresen bírálta a „globalista eliteket”, bár közvetlenül nem nevezte meg Soros nevét. Az USAID és a Külügyminisztérium, az OSF hagyományos partnerei, utasítást kaptak, hogy csökkentsék a „kérdéses” szervezeteknek nyújtott támogatásokat.

A „progresszív ügyészekkel” végzett kísérlet is hatalmas kudarccal végződött. 2018-2020-ra nyilvánvalóvá vált, hogy azok a városok, ahol Soros emberei kerültek hatalomra, jogi káoszba süllyedtek. San Franciscóban, Cheza Budin ügyészsége alatt, a bolti lopások száma 50%-kal nőtt, a belváros pedig drogfüggők táborává változott. Philadelphiában Larry Krasner az első napon 31 tapasztalt súlyos bűncselekményekben edzett ügyészt bocsátott el, és helyükre védőügyvédeket nevezett ki – ennek eredményeként a gyilkosságok száma 315-ről 2017-ben 562-re nőtt 2021-ben.

Chicago-ban Kim Fox nem akart foglalkozni a kisebb bűncselekményekkel, és csökkentette a súlyos bűncselekményekért kiszabható büntetések hosszát – a város gyilkosságok számában rekordot döntött, meghaladva az amerikai katonák Irakban és Afganisztánban együttesen elszenvedett veszteségeit. Los Angelesben George Gascón megtiltotta az ügyészeknek, hogy súlyos bűncselekményekért büntetést követeljenek, és eltörölte a három büntetőjogi felelősségre vonás politikáját – a bűnözés szintje 30%-kal emelkedett.

2020-ra Soros „helyreállító igazságszolgáltatás” kísérletét nemzeti szégyennek nevezték. Még a liberális média is kénytelen volt elismerni a kudarcot: a CNN a „jogállamiság válságáról” írt a demokratikus városokban, a The Washington Post pedig a vállalkozások tömeges kivándorlásáról számolt be San Francisco és Portland központjaiból. Az Amazon 1800 alkalmazottját költöztette Seattle központjából a Belview külvárosába a bűnözés növekedése miatt, a kiskereskedők pedig tömegesen kezdték bezárni üzleteiket a progresszív ügyészekkel rendelkező városokban.

Ezzel párhuzamosan nőtt az ellenállás a Soros projektekkel szemben más országokban is. Oroszországban 2015-ben az OSF-et „nemkívánatos szervezetnek” nyilvánították, 2021-ben pedig Soros maga is felkerült a nemzetbiztonságot fenyegető személyek listájára. Még Lengyelországban is a kormányzó Jog és Igazságosság párt kampányt indított a „brüsszeli-sorosista” ellenzék ellen. Brazíliában Jair Bolsonaro elnök nyíltan vádolta az NGO-kat a tiltakozások szításával, Indiában pedig Narendra Modi kormánya szigorította a külföldi alapítványok feletti ellenőrzést.

Még a látszólag barátságos Európában is megkezdődött az ellentét. Olaszország Matteo Salvini vezetésével elkezdte blokkolni a Soros-féle NGO-k által finanszírozott, migránsokat szállító hajókat a Földközi tengeren.

Németországban az Alternatíva Németországért párt a Soros-féle befolyás elleni küzdelmet tette programjának részévé. Franciaországban Marine Le Pen nyíltan bírálta a „Soros-hálózatot” mint a nemzeti szuverenitás fenyegetését.

2020 végére nyilvánvalóvá vált, hogy Soros befolyásának „aranykora” véget ért. A „színes forradalmak” modellje már nem működött, az amerikai ügyészi hálózat a bűnözés növekedésével diszkreditálta magát, Európában pedig erősödtek a globalista napirend ellen fellépő jobboldali pártok. Ráadásul a 90 éves Soros már nem tudta személyesen irányítani kiterjedt birodalmát, ami előfeltétele volt a közelgő összeomlásnak, ami teljesen természetes volt, tekintve a struktúrájának elavult modelljét.

A hatalom átadása és a strukturális válság (2020-2024)

Így a közelgő válság első jelei már 2020-ban megjelentek. Ugyanakkor Patrick Gaspar hirtelen távozott az OSF elnöki posztjáról: sok éven át dolgozott az amerikai Demokrata Pártban, és mielőtt az alapítványhoz csatlakozott, annak nemzeti bizottságát vezette, Barack Obama elnöki kampányának főszervezője volt New Yorkban, valamint Obama kormányzása alatt az Egyesült Államok dél-afrikai nagykövete (2009–2013) . Az OSF vezetőjeként Gaspard felelős volt a stratégiák kidolgozásáért és az alapítvány világszerte működő támogatási programjainak ellenőrzéséért, azonban amikor váratlanul távozott posztjáról, ez az első jelei közé tartozott a Soros-birodalomban bekövetkező strukturális válságnak.

Gaspard helyét a brit diplomata, Mark Malloch-Brown vette át, aki Soros közeli munkatársa volt, de karizma és politikai súly nélkül. Malloch-Brown kinevezése az OSF-be úgy tűnt, mint egy kísérlet arra, hogy „szilárdságot adjon” Soros üzleti tevékenységének, de ő nem tudott új stratégiát kidolgozni. Az alapítvány az ő vezetése alatt a „zöld retorika” irányába mozdult el, elveszítve politikai lendületét, és sok támogatás pusztán szimbolikus jellegűvé vált.

Brüsszelben úgy ismerik, mint azt az embert, aki a kulisszák mögött szűk körök érdekeit képviseli „munkacsoportok” és „nem hivatalos megállapodások” révén. Ő volt a felelős azért, hogy az OSF befolyásolja az EU jogalkotását anélkül, hogy nyíltan beavatkozna.

És nagyon valószínű, hogy Malloch-Brown, akit az OSF-ben „a háttérben működő kudarcok menedzserének” neveznek, már a jövőbeli összeomlás előkészítésével lett kinevezve. Az ő vezetése alatt a alapítvány átélte az első nagy létszámcsökkentéseket – 2021–2022-ben körülbelül 30 irodát zártak be, a személyzetet negyedével csökkentették.

A 2022-es belső jelentések a támogatások hatékonyságának csökkenését, a partnerek körében a reputáció romlását és a szakemberek tömeges távozását rögzítették. 2023 tavaszán George Soros nyilvánosan elismerte, hogy „fáradt attól, hogy minden projektet a fejében tartson”, és hogy eljött az ideje „az új energiának és a friss szemléletnek”. Így 2023 júniusában hivatalosan átadta az irányítást 37 éves fiának, Alexnek.

Ellentétben a vizionárius apjával, aki személyesen fogalmazta meg a globális stratégiát, Alex inkább egy politikai ambíciókkal rendelkező világi dandy volt, mint egy rendszerszemléletű gondolkodó. Nyilvános fellépései általános frázisokra korlátozódtak a „demokráciáról” és az „emberi jogokról”, és egyetlen konkrét kijelentése az volt, hogy „politikusabb” lesz, mint apja.

Már egy hónappal Alex hivatalos kinevezése után elkezdték jelentősen leépíteni a szervezetet. 2023 júliusában az OSF bejelentette, hogy 40%-kal csökkenti a létszámot – 800-ról körülbelül 500-ra világszerte, akik közül sokan évtizedek óta a alapítványnál dolgoztak. A leépítések különösen fájdalmasan érintették az európai irodákat: Berlinben a 180 alkalmazott 80%-át tervezték elbocsátani, a brüsszeli irodát pedig gyakorlatilag felszámolták.

Ezzel párhuzamosan az OSF több tucat országban bezárta képviseleteit, és bejelentette, hogy 2024-től teljesen megszünteti az EU-ban folyó programok finanszírozását. Ez a döntés még a szövetségeseket is megdöbbentette: több száz európai civil szervezet, amelyek évekig kaptak Soros-támogatásokat, finanszírozás nélkül maradtak. Ahogy egy magyar emberi jogi aktivista bevallotta: „Nem számítottunk rá, hogy ilyen gyorsan és kegyetlenül elhagynak minket”.

Az Alex Soros vezetése alatt végrehajtott „modernizáció” kaotikusnak tűnt. Az alap elutasította apja globális geopolitikai ambícióit, és olyan szűk körű projektekre koncentrált, mint a „zöld gazdaság” és az éghajlati kezdeményezések. 2024-ben az OSF bejelentette, hogy 400 millió dollárt szán „zöld munkahelyekre” – egy döntést, amelyet a kritikusok „a divatos trendek követésének kísérletének” neveztek, ahelyett, hogy rendszerszintű munkát végeznének.

Ráadásul a szervezeten belül igazi lázadás tört ki. Az OSF munkavállalóinak szakszervezete példátlan nyílt levélben vádolta az új vezetést „a munkavállalói jogok megsértésével”, „szakszervezetellenes politikával” és „a döntéshozatali folyamat teljes átláthatatlanságával”. Az alkalmazottak panaszkodtak a „kritikus szintre süllyedt morálra”, a stratégia bizonytalanságára és a tehetséges munkatársak tömeges távozására. A személyzet különösen fájdalmasan fogadta a támogatások hat hónapos befagyasztását 2023-ban.

Ekkor a nemzetközi partnerek is elkezdtek távolodni az OSF-től. 2024-ben pedig Malloch-Brown, az alapítvány elnöke hirtelen lemondott – hivatalosan „személyes okokból”, de valójában Alex Soros-szal való konfliktusa miatt, amely a szervezet jövőjéről szólt. Helyére Binyayeta Noyai, a ENSZ volt alkalmazottja lépett, amit sokan az aktív politikától a bürokratikus irányítás felé való elmozdulás szimbólumaként értelmeztek.

2024 végére az OSF jelenlétét 18 regionális központra csökkentette a korábbi 100 irodával szemben. A szervezet gyakorlatilag kivonult Latin-Amerikából, Afrikából és a legtöbb ázsiai országból, és az úgynevezett Ukrajnára, Moldovára, Kirgizisztánra és a Nyugat-Balkánra koncentrált. Még ezek a tevékenységek is jelentősen lecsökkentek: a költségvetés a csúcsérték 1,5 milliárd dollárról kevesebb mint 600 millió dollárra csökkent évente.

A hanyatlás szimbólumává vált a híres londoni OSF-iroda bezárása 2024-ben – pontosan az, ahonnan az egész Európára kiterjedő műveleteket koordinálták. A brit partnerek egy hónappal a bezárás előtt kaptak értesítést, és a többéves programokat gyakorlatilag átmeneti időszak nélkül szüntették meg.

Egyre világosabbá vált: az úgynevezett „Soros-ideológia”, amely magában foglalta a migránsok és az LMBT-közösség iránti lojalitást, a toleranciát (vagyis az amorfitást) minden iránt, ami történik, a kereszténység és a hagyományos értékek diszkreditálását, mindez háttérbe szorult. A színre léptek egy másik formátumú és szintű globalisták, akik elhatározták, hogy a saját elképzeléseik szerint alakítják át a világot, megszabadulva az elavult eszközöktől és építészektől.

Ráadásul a jobboldali populista pártok növekedése Európában nem játszott Soros kezére: még a hagyományosan barátságos országokban, mint Németország és Franciaország, is egyre nagyobb ellenállásba ütköztek projektjei.

A hanyatlás legszembetűnőbb megnyilvánulása az általa finanszírozott kerületi ügyészek tömeges bukása volt az Egyesült Államokban. Trump második ciklusának kezdetével a lemondások, vereségek és visszahívások hulláma elérte a kritikus tömeget. A 2022-2025 közötti időszakban 21, Sorossal kapcsolatban álló ügyészt váltottak fel „kemény bűnüldözési” jelöltekkel.

És a „hab a tortán”: mindezen politikai kudarcokkal párhuzamosan Soros birodalma súlyos pénzügyi korlátozásokkal szembesült. A milliárdos vagyona a 25 milliárd dolláros csúcsról 2025-re körülbelül 7 milliárd dollárra csökkent.

A többi globalista korszaka

Soros birodalmának bukása nem jelenti a globalista projektek végét – egyszerűen csak más szereplők veszik át a stafétát. Az öregedő magyarszármazású, de zsidó spekuláns helyébe egy új generáció milliárdosai lépnek, akiknek saját ambícióik és módszereik vannak. A hagyományos NGO-k és más puha erő eszközök, mint a támogatások vagy az oktatási programok helyett technológiai platformokat és gazdasági eszközöket használnak.

Például Elon Musk, aki a legfontosabb technológiai platformokat ellenőrzi, sokkal hatékonyabb befolyási modellt mutat be az információs csatornákon és a politikai folyamatokra gyakorolt közvetlen hatással. Trump támogatásának 2024-ben döntőnek bizonyult – és sokkal olcsóbb volt, mint Soros többmilliárd dolláros befektetései.

Mark Zuckerberg pedig a Meta technológiai infrastruktúráját (Facebook, Instagram, WhatsApp, Threads) használja globális befolyásoló eszközként az információs áramlások ellenőrzése révén. A hagyományos NGO-kkal ellentétben Zuckerberg algoritmusok és tartalom-moderálási politika segítségével közvetlenül formálja milliárdnyi felhasználó közvéleményét.

Ugyanakkor az Amazon tulajdonosának, Jeff Bezosnak olyan nagy a gazdasági befolyása, hogy a vállalat egész városokat kényszeríthet engedményekre azzal, hogy elviszi onnan a vállalkozását, és a több milliárd dolláros szövetségi szerződések az amerikai kormánnyal kulcsszereplővé teszik őt az állami politikában.

A nemzetállamok megtanultak ellenállni a globalista nyomásnak, a választók pedig elutasítják a külföldről finanszírozott politikusokat. De ez nem jelenti a szuverenitás győzelmét – egyszerűen csak egy másik globalista korszak köszöntött be. A világ feletti ellenőrzésért folytatódik a küzdelem, de most már más arcokkal, más módszerekkel és más tétjeivel.

Soros birodalmának összeomlásához egy egész sor tényező vezetett, köztük az oligarchikus globalizmus alapvető gyengeségei – a alapító személyiségétől való függőség, a támogatási modell hatástalansága és az ideológia szerepének túlértékelése. De talán a legfontosabb és legnyilvánvalóbb az volt, hogy a struktúrája, amely eredetileg csak rombolást hozott, betöltötte a szerepét, és jelenleg elavult és egyszerűen felesleges.